Zombitangó

Az ember sok mindentől félhet – rézfaszú bagoly, mumus, kisnyúl –, a magyarok ötvenkét százaléka viszont a szegénységtől retteg egy felmérés szerint. Ez nem néplélek, hanem történelem és józanság, mert például a listán ebben megelőznek minket az oroszok (hatvan százalék), és megértjük ebbéli aggodalmaikat. Neriában a szegénységtől való rettegés egy hónap alatt kilenc százalékpontot emelkedett, épp akkor, amikor a permanens örömök tolmácsolója, Rétvári et. kifejtette nekünk, hogy kies hazánkban a szegénység úgyszólván eltűnt, a középosztály már annyira izmos, mint a Terminátor, az ezen felül lévőket meg ismerjük a közbeszerzési értesítőkből.

Mindenki happy. Aki koldust lát az utcán, delirál, aki éhes, képzelődik, akit kilakoltatnak, álmodik, különben minden nagyon szép, minden nagyon jó, Rétvári et. mindennel meg van elégedve. De, hogy ki, mitől fél, az is megér egy röffentést. Bakondi et. a migráncsoktól tart nagyon, de annyira, hogy másra gondolni sem bír, migráncsokkal kel és fekszik, velük álmodik, míg azonban a nép egyszerű gyermekei egyáltalán nem rettegnek tőlük, csak attól, hogy éhen dögölnek. S ez, valljuk meg, életszerűbb is, mint Bakondi et. fixált vagy jól fizetett nyomorúsága. Mert az az ország, ahol a kedves vezetőnek sincs egy petákja sem, mint arra a vagyonbevallása is utal, miben reménykedhet?

Feltehetőleg azonban vagyontalansága ellenére Orbán Viktor Mihály nem tartozik abba az ötvenkét százaléknyi magyarba, amely a szegénységtől fél leginkább, viszont ebben az országban mégis ő retteg a legjobban. Az ő félelmei komplexek. Míg népe attól tart, hogy éhen döglik, vezetője a golyóálló kisbuszban viselt golyóálló mellényében a nyüves életéért retteg, de ez nem szimpla halálfélő aggodalom, hanem a Macbeth víziós, mitikus iszonyata, amit az ő esetében és Shakespeare költészetét odahagyva mindközönségesen paranoiának nevez az orvostudomány. Viszont kit érdekel magunk közt szólván a kedves vezető mentális nyomora, ha itt van nekünk a miénk.

A magyar ugyanis nem csak attól tart bibliai mértékekben, hogy nem lesz mit ennie, hanem az egészsége miatt is aggódik. Hetvenhat százalékunk fél attól, hogy az ugyan rohadt, de frissen festett falu rendelőkben és kórházakban nem megfelelően látják el. Magyarra lefordítva, úgy véli, hogy szar az ország egészségügye, s ekkor, emiatt derül ki az, hogy ez a hetvenhat százalék még hitetlen is. Hiszen Kásler miniszter megmondta, hogy a tízparancsolat minden nyavalyára gyógyír, a magyar viszont ennek ellenére aggódik, hogy a koszos körmei közt fog megmurdelni. Ennyit a hitről és a kereszténységről dióhéjban.

Ezt a felmérést, ha és ugyan közzé tenné a nemzeti médiaszörny, minden bizonnyal Soros által fizetett, Soros dirigálta és diktálta felmérésként mutatnák be, amely arra hivatott, hogy megbontsa nemzetünk egységét, amely erős, egészséges, boldog és bizakodva tekint a jövőbe. Csak a taknya folyik csöppet, rohad a foga és püffedt a gyomra, írni-olvasni már nem nagyon tud, viszont a talpai egymásra lépnek. Amíg ezeket leírtam, azidő alatt is romlott a forint, európai léptékkel vágtat az infláció, Matolcsy jegybankelnök pedig az előzés tudományáról álmodozik, és annyira unortodox, hogy szarrá megy tőle az ország.

Hogy nem ért ahhoz, ami a dolga volna, nem csak rá jellemző. Kásler mint EMMI vezér az egészségügyhöz, oktatáshoz és kultúrához hülye csak, különben derék ember, Orbán sem tud országot vezetni, csak egy galerit, de nem akarnék egyesével végigmenni kormányunk tagjain és a fideszfiúkon, mindegyik épp ahhoz fogalmatlan, ahová rakta a vezér. Bár mit is várhatnánk egy olyan brancstól, amelyiknek annyi volt a programja: folytatjuk, és ezzel is fölényesen nyert. Mondjuk ilyen zombikkal, akik, mint a felmérésből kiderül, attól tartanak leginkább, hogy szegényen fognak megdögleni, ez nem teljesítmény, de, ha belegondolunk, a cél éppen ez volt. Vegetatív, agytörzsi létbe lökni az országot. – És sikerült.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum