Három kilométer kolbász

A Vas megyei Győrváron böllérek, autodidakta mesterek, kicsik és nagyok célul tűzték ki, hogy három kilométeres kolbászt készítenek, s ezzel rekordot döntve bekerülnek mindenféle dicsőséges könyvekbe és a történelembe átmenetileg. Míg nem jön valaki, aki akkora kolbászt készít, ami körbeéri a Földet, vagy a Holdig lehet jutni rajta, feltéve, ha valaki tud kötelet mászni. De ez ma, a mindennapos testnevelés és harci képzés korában nem lehet megoldhatatlan feladat.

Háromezerkétszáz métert terveztek tölteni, de háromezer négyszázkilencven sikerült. Collstokkal mérték le, a rekord új és hiteles, tehát jó móka volt. Főleg úgy, hogy a felét megsütötték, a másik felét eljótékonykodták, ami nemes dolog, mennyi Móricz-féle Kis János ólálkodhatott arra, fel sem fogható. Viszont ezek után, ha az ember bemegy a boltba, és nem húsz deka, hanem tizenkét centi tescós parizert kér, kihívják hozzá a mentőt nyugtató injekciókkal, hogy bizonyára lázas az agya.

A magyar ember szereti a virtust. Egy hajdani barátom a kisvárosban, ahol élt, és különféle okokból kifolyólag császár volt, a kocsmában egy négyzetméter kisfröccsöt kért és szó nélkül megkapta, majd elfogyasztása után ugyanannak az asztalnak a tetején táncolt, de nem hívtak rá rendőrt. Na de tanár úr fejcsóválással elnézően figyelték, ahogyan az Úri muri életre kelt, mert Csörgheő Csuli lakik a szittyában, ahogyan az a karmeliták erkélyén is megmutatkozik.

Születésnapi babazsúrokon csokiszökőkút működik a keresztény magyar úri középosztály szalonjaiban, itt, a kolbásztöltőknél állítólag pálinkából volt ilyen, de ez meg nem erősített információ. Lehet, csak a messzi távolból vizionálják, akik nem juthattak oda, hogy micsoda mennyország lehetett ott, pálinkával folyó Kánaán, hú, vazze, Józsi, csak alá kellett volna feküdni, vazze, és átihatta volna az ember magát a folyó túlpartjára. Vazze.

A kedves vezető is szereti a kisüstit demizsonból, kockás ingben, vejjel, kolbászt is szokott tölteni, és csak rá kell nézni, mivé lett. Csüngő gyomor, rengő potroh és vizenyős, ostoba szemek, viszont nem szereti a pocakos tábornokokat, mint tudvalévő. Hogy három kilométer kolbász az hány kiló, azt nem lehet tudni, mint ahogyan azt sem, hány röfinek kellett mindehhez meghalnia, mielőtt a kedves vezető illőn köszöntötte volna őket az óljaikban.

Az oroszlánok köreiben nem dívik ilyen olimpia, hogy máma száz méter antilopot ölök meg, miközben csobog a kafferhúgy szökőkút. Ők, ha teli a hasuk, eltelten heverésznek, és ott táncikálhat előttük egy egész omlós húsú bivalyóvoda, le sem szarják magunk közt szólván. Mert csak az ember olyan vadállat, hogy többet akar, mint amire szüksége van, lásd megint csak a kedves vezető és körei, vagy akármely eszelős a világon. Az ember, mint faj nem kompatibilis a Föld nevű bolygóval, ki is fog pusztulni róla.

Mert olyan gyalázatot is csak ő tud, hogy, mint Lázár, százasával lődözi a fácánokat, vagy, mint Semjén, a helikopteres szarvasvadász, aki szintén ok és indok nélkül öl, mint a hajdani kommunista párttitkárok. Ezek ugyanazok, és a mai magyar böllér is ugyanaz, mint száz éve volt elődje, maximum gépesített és gázzal pörzsöl. Egyébként, visszatérve a kolbász méterben megszületett új mértékegységére, van, aki könyvet is ekként vásárol, maximum a gerinc színére ügyel, hogy menjen a függönyhöz.

Ha most azt hiszi a nyájas olvasó, hogy bensőmben úgy en bloc mindenkit elküldök a náthásba, sokat nem téved, mert épp itt szuszog az ablak alatt a kukásautó, amely az ilyen kilométeres kolbászok kidobott maradékait viszi el. Mert nem lehetett már megenni, nehogy az ember megcsömöllön, mint Pelikán gátőr gyereke a töpörtyűtől. Ugyanis, jut eszembe, ebből az eledelből a boltban láttam már négyezerért kilóját, hogy a nyugdíjas sírva fordult el tőle, ami baj.

Bálint György, minden magyar újságírók nagypapája arra intette unokáit, az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk. Az ember a NER-ben eleinte tarja magát ehhez az útmutatáshoz, próbál megérteni és magyarázni, aztán, amikor szürreálissá válik a világ körülötte, lemond erről a luxusról. Fölfedezi, hogy nincsen otthon benne, azt is, hogy ez a világ már szavakkal olykor le sem írható. Ekkor kezd el zenét hallgatni, ami készség megfelelve Lukács György meghatározásának, meghatározatlan tárgyiasságként a leginkább alkalmas arra, hogy megfogalmazza a felfoghatatlant.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
6 hozzászólás “Három kilométer kolbász
  1. Yeti szerint:

    Valami migráncs kolbász lehet ez, nem látom rajta a zászlót!
    Tesco parizert nem centire, hanem kilométerre kell mérni – a tőle való távolságot.

  2. Rosenthal Mózes szerint:

    1 négyzetméter kisfröccs kb. 35-40 liter. Annak elfogyasztás után, ha csak nem egy hét alatt itta meg, nem hinném az asztali táncot. Ha egyszerre fogyott, akkor max. a boncasztalon huncutkodhatott.

    • Yeti szerint:

      Nagyon jogos az észrevételed!
      Pohár fajtától függően olyan 280-300 fér el egy négyzetméteren. Kíváncsiságból megmértem, 6 cm átmérőjű a poharam.
      Csak a deci bor már vagy 30 liter maga, no meg ugyanannyi víz.
      Annyi vízbe már eleve bele lehet pusztulni 🙁
      Gyengébb kocsma egész nap nem ad el annyi fröccsöt az összes vendégének.

  3. remete szerint:

    Viszik Kelebiára,kerítésnek! Így kell megvenni a magyarokat, természetesen a mi pénzünk is folyt a pálinka-kútból (ami igaz! szervezőtől tudom): V.Németh Zs. csorgatja. Már abban se reménykedem, hogy az unokák kilábalnak ebből a mételyből.

  4. trabant szerint:

    “nehogy az ember megcsömöllön,”

    Ez melyik óhunnita tájnyelv kifejezése? Csömörlik felhívásként?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!