Egy házasság története

Az ifjú férjről, mielőtt a frigy megköttetett volna, sok mindent beszélt a rokonság, hogy eléggé szabados a múltja, fékezhetetlen és zabolázhatatlan, voltak olyan hangok, hogy hazudós, istentelen, s ne adj Isten, hozományvadász is. Őszintén szólva volt alapja a híreszteléseknek, és a mélyen keresztény családban sokan rossz szemmel nézték, hogy régebben ilyen szabad szellemű társaságnak volt a hangadója a férjjelölt, szidtak mindenkit, minden tekintélyt, szemberöhögték a hagyományokat, de volt ennél is rosszabb.

A leendő apósnak névtelenül érkezett egy videókazetta, amelyen a családba bebocsátást kérő ifjú nagy hangon kijelentette, hogy térdre csuhások, és egyéb kellemetlen dolgok is kiderültek róla. Például, hogy ifjúkommunista volt, meg esetleg besúgó. Amit látott, azt az ifjúság bolondságának tartotta a jámbor – és a jelek szerint – ostoba apósjelölt, aminek meg csak a hírét hallotta, azt az irigy rokonság áskálódásának vélte, így áldását adta a házasságra. A fiatalember tagja lett hát a nagy hagyományú, tiszteletre méltó, kissé avas szagú és ütődött családnak.

Úgy tűnt, hogy szereti a lányt, régi énjét mintha odahagyta volna, megborotválkozott és öltönyben járt, igaz, késsel-villával enni még mindig nem tudott, sőt, azt a rossz szokását is megőrizte, hogy azt hitte, mindent mindenkinél jobban tud, így tele szájjal ordibált a családi ebédeken, de úgy vélték, majd csak levetkőzi ezt az énjét, de tévedtek. Mégis elnézték, mert úgy tűnt, a felesége szereti, és a család, de legfőképp az após volt annyira ostoba, hogy ezt fontosnak tartsa. Tévedett.

Egyszer csak kezdtek eltünedezni a családi ezüst darabjai, s miközben a vő buzgón vetette a keresztet, a személyzetre fogta a lopásokat, látták, ahogyan belerúg egy koldusba, meghízott és lompos lett, kezdte átvenni az irányítást a vacsoraasztalnál egészen furcsa nézetekkel. Látszott rajta, hogy iszik, de ezt még a felesége is titkolta, ahogyan, amikor egy monoklival jelent meg a család előtt, akkor is azt mondta, megbotlott, pedig mindenki sejtette, hogy veri az ura.

Senki nem tudta, hogyan, senki nem tudta, mikor, de egyszer csak azt vették észre, hogy kimaradozik, a hírek szerint sötét alakokkal találkozik, igaz, titkolni sem akarta. Sőt, meghívta volna a családi asztalhoz őket, de engedélyt erre nem kapott, így csak azért is egyre sűrűbben találkozott velük. Mind kétesebb figurák társaságában mutatkozott, átvette a habitusukat, a szófordulataikat, és azt kezdte követelni, hogy a család is tegye ezt vele együtt, és senki nem tudta, honnan vette a bátorságot ehhez.

Innen látszott, hogy ez a család már nem tud mit kezdeni vele, de, hogy látványosan elzavarják, nem volt sem bátorságuk, sem erejük, meg a lány boldogságára is gondoltak, aki a jelek szerint még mindig nem ábrándult ki belőle, amit senki nem is értett. Pedig már kurvázott az ura, a hírek szerint rablóbanda élére állt, és azt hirdette, ő az igazi keresztény, ezeket pedig lekommunistázta, hitetlenezte, miközben a családi ezüst teljesen elfogyott. Mégis, valami rossz szemérem miatt tűrték.

Ha olykor még együtt reggeliztek, próbáltak a lelkére beszélni. Az apósa megfenyegette, hogy kirúgja, amire ő pökhendien képen röhögte, és azt mondta neki, majd ő dönti el, mikor megy. Így együtt élni már nem lehetett, már haza sem járt, csak a hírek jöttek a részeg tivornyáiról, kurvákról és jachtokról, miközben pópákkal fotózkodott, Krisztus nevében parolázott keresztényevő muszlimokkal, sőt, már a családi házat árulta a Jófogáson, és mégis mindenki tehetetlen volt.

A szolgák közt akadt néhány józan és a családhoz végletekig hűséges ember, aki csendben mondta, végleg ki kellene tenni a szűrét, de még bíztak valamiben, de nem tudták, miben. Eközben a vő a kuplerájból üzengetett, hányta magára a keresztet vedelés közben, felesége lefogyott és összetört, apósa pedig tehetetlenül toporgott volt élete romjai közt. Még mindig nem tudta, hol hibázta el, és még mindig nem hitt a veje elzüllésében, pedig Geraszim, a szolga évek óta mondta neki, hogy kígyót melenget a szőrös kebelén.