Buddha bácsi, buzi-e vagy?

Rétvári elvtárs, úgy is, mint KDNP és annak a fele tagsága, elalélósan háborodott föl, legalább annyira, mint a szent szánkók ügyében. Annyira viszont nem, mint amikor néhány – jó sok – papbácsi kisfiúkat molesztál, a katolikus egyház pedig bűzlik a pedofíliától. Ezt csak bevezetésképpeni miheztartás végett, mert épp nem akartam Rétvári elvtárs, Semjén elvtárs és a többi gyarlóságaival előhozakodni, mert most elsősorban elvekről lesz szó, nem pediglen magánbűnökről, akárha Borkai.

Rétvári elvtársnak nem tetszik a Krisztus első megkísértése című műalkotás, amely a Netflixen látható, ebben pedig Krisztus homokos, az aposotolok alkoholista banda, és más ilyen cukiságok is vannak. Már csak ebből is látszik, és a Netflix sem hazudik, hogy ez komédia, és akként is ajánlják fogyasztásra. Azt mondja Rétvári elvtárs, felháborító, hogy ilyen alkotás műsorra kerülhet. Nem kerül, sehol nem vetítik, oda kell menni, kijelölni, ráklikkelni, elindítani, tehát macerás a dolog. Nem tolják az ember képibe, az nézi meg, aki nagyon akarja.

Ez az egyik. Ezek szerint Rétvári elvtárs nagyon akarta, ha látta egyáltalán, s nem csak mesélték neki, hogy mik vannak. A másik pedig, hogy úgy hiszi, a vallással nem lehet viccelni – dehogynem -, továbbá, mint a KDNP alelnöke fölszólítja a céget, hogy vegye le a kínálatból a műalkotást és kérjen bocsánatot. Ha Netflix lennék, akkor föltenném a kérdést, hogy mert különben mi lesz, aranyom? Jön a Semjén a csúzlijával és szétlövi a Netflixet, akárha a muszlimok a Charli Hebdót? És már helyben is vagyunk.

A továbbiak előtt nem árt megkülönböztetni a hitet, a vallást és az egyházat, ami dolgok véletlenül sem esnek egybe. A hit magánügy, azzal nem lehet viccelni, sőt, igazából megviccelhetetlen, mert nem transzparens. Aki igazán hisz, az nagyvonalú, és jámboran sajnálja a hitetleneket, akiknek – vélekedése szerint – nem adatott meg az a kegyelem, mint neki. Az ilyen nem tekeri ki a nyakát a másiknak, ha másképpen látja a világot, míg ellenben, amikor vallást fabrikálnak az egyéni hitekből, akkor már igen.

Az egyházról meg ne is beszéljünk, amelyik egy félkatonai erőszakszervezet azok minden jellemzőjével. Az egyházak és a vallások hajtják végre a vérengzéseket, a hitek nem, az egyházakat és vallásokat tömi pénzzel Orbán Viktor, nem a hiteket. A hit a vallással és egyházzal világiasul, tárgyiasul mintegy, s mint ilyen, bármikor gond nélkül kiröhöghető. Igazi hitet egyébiránt már nehéz találni, amit Mari néni annak hisz, amikor a rózsafűzért szorongatja, nem az, Rétvári elvtárs meg még ilyet sem érez, csak pénzt akar keresni.

A hit ege fölött akkor történt meg a borulat igazán, akkor hullt le a lepel minden vallásról, amikor Mianmarban egy Viratu nevű egyén elnevezte magát buddhista Bin Ladennek, ezzel jogosítva fel magát a muszlimok gyilkolására. Viratu elvtárs úgy buddhista, ahogyan Rétvári keresztény, tehát sehogyan, mégis mindkettő az úgynevezett vallását félti vagy a hitét. Így élünk mi itt a hazugságok között, civilizációval fertőzött hittel, aminek soha nincs jó vége, mert ebből a szempontból egyik sem különb a másiknál.

Ha én például filmet készítenék a homokos Buddháról, amire mondjuk feljogosítva is érzeném magam, ismerve Sziddhartha életét, egy ilyen Viratu elvágná a torkomat. Pedig minden alapom meglenne hozzá, mert, mint ismeretes, a herceg odahagyta gyönyörű feleségét és gőgicsélő fiát, sőt, amikor lányokat kínáltak neki élvezetül, azt mondta, neki egyik sem kell, mert mindegyik nyakig tele van vizelettel és ürülékkel. Hát buzi ez? Csakis, és huppsz, ez a Viratu máris elvágta a nyaki üteremet.

Jézus sem a bort változtatta vízzé, hanem fordítva, így minden okunk megvan arra, hogy az apostolokat szittyósnak tételezzük, mégsem zuhan le a mennybolt. Egyáltalán, ha hiszünk, akkor rábízzuk Istenre az igazságosztást, és nem pofázunk egy párt nevében, mert hülyén fogunk kinézni, mint Rétvári elvtárs is. Pedig, még csak azt sem mondták neki, hogy az ő rendszerré összeállított vallása nem egyéb, mint ókori deliráló kecskepásztorok képzelgései, pedig így gondolják. Csak nevettek egy jót, ami az ember legnagyobb ajándéka. Sajnálatos, ha a rétvárik képtelenek rá.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum