Megdönteni Hajnal Tímeát

Vannak ilyen álmodozó újságírók kies hazánkban, akik még mindig nem jöttek rá, hol is élünk. Tegnap olvasom az egyik termékben, hogy a héten Orbán Viktor kegyesen a sajtó rendelkezésére áll, és ezt add össze, kellemetlen kérdésekkel szembesül. Azt a kurva: mereng el az ember, akkor szüret, miközben a keze belelóg a bilibe, és duruzsol a fülében az igazság, ami ez: ugyan már, királylány, vagy, ami jobb, mert a Tao közel áll hozzám: csacsi öreg medvém. Ezzel a kedves megszólítással Róbert Gida akkor illette a jámbor mackót, ha ő szokás szerint semmit nem értett a világból, vagy legalábbis a Százholdas Pagonyból.

Ilyenje , ilyen pagonyféléje mindenkinek van, az álmodozó újságírónak is, Orbán Viktornak is, és ez a kettő nem ugyanabban az univerzumban leledzik, következésképp átjárás egyikből a másikba nincs, mert sehol egy nyavalyás féreglyuk. Köznapiabban szólva, a jámbor újságírónak még nem mondta Orbán Viktor, hogy boldog karácsonyt, meg, hogy nem foglalkozik nőügyekkel. Illetve, ha nem is ilyen cukiságokkal szórakoztatja a nagyérdeműt, akkor is teljesen érdektelen, miket beszél, mert mondandójának már évek óta semmi értelme. Vannak a tokás fejében panelek, kereszténység, bevándorlás, megvédjük, meg még egypár, s ezekből húzgál elő ezt-azt.

Érdektelen. Ha pedig úgy tűnik, érdemi a mondanivalója, akkor is hazudik, mellébeszél vagy ábrándozik, megvan a maga különbejáratú világa, amiben sajnálatosan még maga sem igazodik el, mert annyi benne az éles kanyar, az irányváltás, tolatás és sunyítás, hogy nem tudja, melyik szegletében mi található. Az ilyenek szoktak megőrülni, mert a személyiségük végleg elveszik valami sötét veremben. Az újságíró, ha naiv, ha bulldog, különben is ambivalens helyzetben van, mert munkája hiábavaló. Amikor meg kellett határozni, mi is az az újságírás, akkor hatalmi ágként tették ezt meg, ami ellenőrzi és kordában tartja a többit.

Szép idea, s a világ boldogabbik végén tán működik is. Ha például másutt, ilyen demokráciákban kiderül a miniszterelnökről, hogy csal, lop, hazudik, ezt megírja az újság, akkor a miniszterelnök lemond. Nálunk maximum azt mondja, hogy oszt jónapot, és elmegy virslit zabálni a menzára. Ilyen helyzetben más a feladat, forradalmi és partizán egyben, és sokszor olyan értelmetlen is, mint az a kettő, mert beledöglik az ember. Egyszer valami tévedés folytán megnéztem a tévében a „Megdönteni Hajnal Tímeát” című magyar filmalkotást, ami elég megrázó élmény volt, de nem katartikus, hanem hajtépős értelemben, de ez most éppen – azt hiszem – teljesen mindegy is.

Példabeszédnek jó lesz, mert ennek a filmalkotásnak az volt a vezérfonala, erre lett fölfűzve a cselekmény majd pedig az eszmei mondanivaló, hogy az egyik szereplőnek az volt a célja, az élete értelme, az éltető eleme, hogy megdöntse ezt a Hajnal Tímeát. Bármi letaglózó is, máma a NER-ben ilyen közírással foglalkozó férgeknek, mint amilyen magam is volnék, ehhez a szereplőhöz kell hasonulni, és monomániásan egy cél kell vezérelje a nyomorult életét az embernek, hogy megdönteni Orbán Viktort, ha nem is Hajnal Tímea szerű értelemben, hanem történelmi léptékben.

Ilyen szemszögből csodálkoztam rá arra a bájos naivságra, amely arra ragadtatta a kollégát, hogy ilyesmiket írjon: Orbán Viktor a sajtó rendelkezésére áll, sőt, kellemetlen kérdésekkel szemebesül. Ismerve a gyakorlatot, aki kellemetlen kérdésekkel szembesíthetné, már be sem mehet a szeánszra. Ilyen értelemben ez az egész cirkusz már rég elveszítette létjogosultságát és értelmét, egyáltalán, már minden kezdi elveszíteni az értelmét, ha az ember erkölcsi megfontolásból nem akar csahos kutya lenni, ha már farkas nem lehet. Ilyenkor gondol arra, hogy inkább Micimackó lesz, vagy kúnfajta nagy szemű legény, ennek az összes adys ismérvével.

Ilyenkor szoktam zavarba kerülni az írás során. Eddig úgy szakadt ki, úgy ömlött ki a szöveg gátak nélkül, mint valami túláradt patak. Viszont jó ideje már, hogy a nyájas olvasó megoldást is vár, jövőbe vivő biztos utakat, azaz azt, hogy mondjam meg, mit is kellene csinálni, és én már sokféle forgatókönyvvel elő is álltam hosszú életem során, de valami okból egyik sem nyerte el a nagyközönség egyetértését. Az egyik ennek nem tetszett, a másik annak, a harmadik meg emennek. Tisztára, mint az ellenzék, az a tehetetlen toszogás. Ezúttal viszont itt a tuti recept, tessék: Megdönteni Hajnal Tímeát, és most mindenki azt gondol, amit csak akar.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum