Hárry Pétter (77 kipcsak népmese)

Hol vót, hol meg nem vót, gyerekek, élt, éldegélt a kismalac farkán túl, a felcsúti dombon is túl, ott, ahol a kisvasút belerohan a nagyba, tehát ide s tova rohadt messze élt a várjában, de annak is leginkább az erkélyén az Oltár Vigyor nevű király, élt csendesen. Egyszerű ember vót a Vigyor király, a képeket lemeszeltette a várjában a falakon, csak egy nagy földgömböt vitetett a szobájába, meg nyóc méter könyvet bőrben, pirossat, ződet, még kéket is.

De leginkább az erkélyén éldegélt Vigyor király, ott fogatta a pópákat, csótányokat, prímásokat, iddogátak, danásztak, közben meg Vigyor király mutatta az erkélyrű a birodalmát. Stadionot, térkövet, nemzeti gödröt, meg a ködbe vesző Erdélyországot, Fel-, és Alvidéket, ukráni szorittásban vergődő nemzettesteket, élettereket, de nem lébenszraumot mégse. Szerette a népét Vigyor király, a javát akarta a népének, el is vette, tejbe meg vajba fürödött az ország.

De mindig vannak háládatlan alakok, mind ez a Hárry Pétter, aki egy ellembétékús muszliny vót, annak előtte meg filozopter és részeges bölcsész. Félhód vót a jele az oviba is már, ottan nem pöttyös labdázott, fodbalozott, nem énekeet haptákba, hogy nélküle, a talpai se léptek egymásra, meg kiröhögte az oktatóját. Öt évessen má azt szavalta, hogy nincsen neki aptya meg annya, istene meg hazája, nyóc óvónéni kapott infarktust tölle.

De egy miatyánktó rendbegyöttek mind, a hiszekegytő meg szilikonos csöcse lett az összesnek, ahogy tértek vissza a munka frontyára, má mind az összest füttyögte a nagycsoport, hogy szüjjé nekem babám, rózsám, ráncsá hust, meg hejderutyutyu, ide nekem azt a csokot, sőt, hogy kicsi nekem ez a ház, kirugom az ódalát. Ott üvőtöztek a kantáros rövidgatyájukba, lődöztek a műanyag golyószóróva, a plébános úr pedig eltelten mosolygott.

Megcsömöllött ettő a vircsfattó ez a Hárry Pétter, füttyentett a söprűjének, és elröpűt Globálisba, ami a Soros-patak partyán fekszik, úgy ének ott a népek, mind az állatok. Aszt olvasnak, amit csak akarnak, nem hallgatnak világháborús katonadalokat se, nem fodballoznak, a férfiak mosogatnak a konyhába, mindenki ellenbétékús ott, de leginkább buzi. Muszlinyok meg azé lesznek, mer annyira liberrálissak, de, hogy eszt hogyan, aszt csak a nemzeti alaptanterv tuggya.

Ezek között nőtt föl ez a Hárry Pétter, és a fejébe vette, hogy eepuszticcsa Vigyor királyt, mer mind montam, gonosz, ellenbétékús muszliny lett. Fölűt a söprűjére, iramlott, lobogott a szivárványos zászlója, rajta a félhód, hogy alig is bírt csikorogva lefékezni az erkélynél. Most is vót ott öt pópa, négy bíboros meg két csótány, iszogattak, a prímás húzta nekik, de, ahogy meglátták a Hárry Péttert emenekűt mind, Vigyor király is bebújt a függöny mögé.

Onnan kiabát, hogy boldog karácsonyt, de Hárry Pétter kicibáta, hogy levággya mind a hét fejét neki, de nem tudta bekapcsóni a fénykargyát, mer nem vót áram a konnektorba, Paks II nem épűt meg ugyanis, mer ellopták a pénzt, a Mátrai erőmű meg tropára ment a Lőrinc alatt. Így fogták el a Hárry Péttert, mer nem szuperát a fénykargya neki. Na, ugye, monta Vigyor király neki, most megdöglessz Hárry Pétter, és hivatta Pótpét Főszügyészt.

Az meg gyött, soróta a bűnöket, hogy keresztény kultúra megdöntése erőszakka, Manci néni megdöntése szintén erőszakka, luk ásása a kerittésné, arab számok bevezetésének kísérlete, meg munkaelvétel a jódógos nemzeti közmunkástó. Má ácsóták a máglyát, mikó valaki szót Vigyor királynak, hogy mégis csak muszliny a Hárry Pétter, nem e lesz bajj ebbő. Erre kinevezte őtet türbe vezérigazgatónak magyar narancsot termeeni.

Aszonta a Hárry Pétter Vigyor királynak, nem lesz ő türbe vezérigazgató, inkább mosogatni menne Londonba, de Vigyor király röhögött, hát, jóvan, brexit. Erre Hárry Pétter a homlokárra csapott, hogy ja, és inkább Norvégba röpűt civilnek, ott civileskedik most valahol a fjordokba, ott roncsa a levegőt. Vigyor király örűt, virslit kapott partedliva, de elötte még kibikázott egy labdát a Szíriuszra miheztartás végett. Jó éccakát, gyerekek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum