A Grékai

Amikor VV Aurélió – ha jól emlékszem – megragadta a tövinél a farkát, és pörgette, mint valami propellert, akkor egy ország szörnyülködött el, hova is jutottunk. Nem jutottunk sehová, ilyen az élet. Ki a farkát pörgeti, ki a tömjénes füstölőt, ezek azonban nem szándékszanak politikusok lenni, sem világmegváltók. Ha egy szépségkirálynőről előkerül egy régebben készített pucér kép, megfosztják a koronájától, ha a Való Világ üdvöskéjéről derül ki, hogy pornózott valaha, a publikum elszörnyed, de más következménye nincsen.

Az élet igazságtalan, kegyetlen, sőt, gonosz. A pornófelvételek, meztelen fotók mindig előkerülnek, napvilágot látnak, olyan törvényszerűség ez, amire alapozva a világot ki lehet forgatni a sarkaiból, ez a Planck-állandó vagy a fénysebesség szentsége. Ám, amíg Aurélió hülye, a pornózó szépségkirálynő pedig védekezhet azzal, fiatal voltam, kellett a pénz, a Grékai, mint különálló faj, nem azért mutogatja a ványadt valagát meg a farkát, mert pénzt keresne vele. Épp ellenkezőleg, azért mert pénze van.

Ez alapvető, mondhatni ontológiai különbség, a Grékait nem megkúrják, hanem ő tesz ilyet másokkal, pénzért vagy erőből, de mindenképpen visszaélve a lóvéjával, a vélt hatalmával. A Grékai az ilyen történetből jól kijönni nem tud, rajta marad a stigma, és nem az ékesszólása hibáin élcelődik a publikum az incidens után, hanem a farka ferdeségén vagy a segge löttyedt gödrein. A méltóságot, ha volt és van ilyen egyáltalán, így lehet könnyen elveszteni, nem azzal, ha az ember képibe fütyölnek az országgyűlésben.

Megvetni ezek miatt a Grékait nem kell. Mindenki eljátszott már a gondolattal, milyen lehet felnőttfilmben szerepelni, mindenkiben van vadállat, de a legtöbbünket valami szemérem, szégyenlősség visszatart attól, hogy megtegyük. A gátlástalanságnak kell egy foka ahhoz, hogy az ember kamerák előtt paráználkodjon, s úgy látszik, a politikusokban ebből a készségből megvan a kellő mennyiség. Ez az egyik baj, a másik pedig a körítés, mert az ilyen szerepek piával, kokóval, egyéb bűnökkel járnak együtt.

Azt is mondhatnám, engemet nem érdekel senki perverziója egyáltalán – mint ahogyan tényleg nem – ha nem közpénzen folyik a kurvázás meg a whisky, de többnyire abból történik, s ez baj. Hogy erről felvételek készülnek – amelyek törvényszerűen napvilágot látnak -, azzal számolni illenék, s ha valakinek ennyi esze sincsen, akkor ne menjen politikusnak, vagy épp azért megy annak, ezt a törvényt még vizsgálni és alátámasztani szükséges. Viszont nincs jobb vagy baloldali Grékai. A Grékai van, mint jelenség, amivel valamit kezdeni kell.

A Grékaik, mint politikusok, egész lényükkel, s a parlamentben tevőlegesen is azt az előjogot formálják meg maguknak, hogy a többségnek megmondják, előírják, hogyan éljen. A meleg ne házasodhasson, ne fogadhasson örökbe gyereket, a szegény dögöljön meg, ilyképp tényleg beleszólnak még az ember legintimebb dolgaiba is, amihöz viszont elveszítik a jogukat a nyilvános paráználkodással, mert, ha tökös lenne a választó, a képibe vágná, hogy ilyen nekem ne pofázzon.

Ámde nem vágja, sőt védelmébe veszi, hogy ő is csak ember, s ebben igaza van. Viszont tán selejtesebb ember, mint akit irányítani akar, egy ilyen incidenssel a király szó szerint lesz meztelen, és az ilyet már a mesében is röhögik. Akit kefélésen és farokpörgetésen rajtakapnak, megmutatja az agytörzsi oldalát, evés, szaporodás, menekülés, s ha erről felvételeket készít vagy készíttet, azt mutatja, hogy agyi tevékenységének ezt az oldalát preferálja. Mért nem kerülnek elő képek, amelyen a delikvens elmerülten olvas, ezt senki sem tudja.

A Grékaik – nagyon sajnálatosan – túlléptek az ilyen gyöngeségeken, aki meztelenül és aktus közben fotóztatja magát, az az erő tudatában él, és én nem szeretem a hím állatokat. Hogy a választópolgárok többi része hogyan van ezzel, az momentán bizonytalan. Magam úgy látom, agytörzsi késztetésekkel és készségekkel az organizmus maximum egy algatelep irányítására alkalmas, nem többre. Mert gondoljuk meg, bármennyire is aljas ilyeneket kiteregetni, de azért csak arról lehet, akiről ilyenek készültek. És ez ilyen egyszerű történet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum