Pályázat

Tisztelt Dreamjo.bs! Az önök által meghirdetett Szerethető Munkahelyek Díjra kívánok pályázni, igaz, nem én, a magam nevében, hanem benevezném a versenybe az RKM&K-t, azaz, a Rezeda Kázmér Művek és Korporésönt, mint munkaadómat. A főnököm nem tud az akciómról, nem szereti a feltűnést-hivalkodást, oklevelet, kupát ne küldjenek neki, ha nyer – mert hiszem a győzelmét -, a pénzdíjat viszont elfogadja, úgyis nekem adja ez az édes ember, ez az angyali tünemény.

Bemutatnám akkor az RKM&K-t, azaz, a Rezeda Kázmér Művek és Korporésönt, hogy mért szeretek itt dolgozni, hogy soha máshol nem is akarnék már az életben. A cég úgyszólván érettem van, elmesélem egy napom vele tehát. Alig is érek be, épp csak odaülök az íróasztalhoz, a főnököm, ez a drága ember már készíti is a kávét nekem, úgy, ahogyan szeretem, sűrűn, erősen, cukor nélkül, és ezt nap közben kívánság szerint számtalanszor megismétli.

Cigarettát tesz a szájamba, tüzet ad, nem zavarja a füstölés, mert tudja, ez szükséges ahhoz, hogy elérjem az üzemi hőmérsékletet. Eközben nem zavar engem, nem háborgat, még készít nekem kávét, még enged rágyújtani, amíg magamhoz nem térek teljesen. Ez naponta eltérő időmennyiséget vesz igénybe, fél, olykor egy órát, három kávét, négy cigit, de még soha nem sürgetett, sőt, minden nap boltba megy nekem reggeliért, mikor mit kérek, általában tejet sós kiflivel.

Az ocsúdási folyamathoz zenét is azt rak be nekem, amihez épp gusztusom van. Nem is kérdezi, mégis tudja. Nem foglalkozik az íróasztalom állapotával, nem zavarja a kupleráj, olykor, ha nem tudok róla, nem látom, kiüríti a hamutartót, letörölgeti a port, de mindig szigorúan olyan rendezetlenül tesz vissza mindent, hogy észre ne vegyem, a drága, naiv lélek. A pókokon szoktunk vitatkozni, hogy maradhatnak-e. Tudja, hogy nem szeretem őket, ámde abban meg neki van igaza, hogy szükségesek a legyek elleni küzdelemben.

Kompromisszumot kötöttünk, ha nem látom a pókokat, felőlem azt csinálnak, amit csak akarnak. Az irodát is akkor takarítja, amikor nem vagyok ott, mindig épp annyira van kosz vagy tisztaság, ahogyan nekem jól esik. Ebédet is kapok, sőt, vacsorát, csokit, gyümölcsöt, ha arra van gusztusom, mondhatom, úgy tart, hogy magam sem tarthatnám magam jobban, és azt csak halkan jegyzem meg, mos is rám, és olykor megborotvál, de ez már magánügy.

A munkaidő kötetlen. Azt szokta nekem mondani, ha úgy vesszük, te mindig dolgozol, még álmodban is, másrészről meg sohasem, kinek mit jelent az ostoba világ tanulmányozása és a folyamatos reflexió. Viszont elvárja, hogy naprakész legyek, olykor felhívja a figyelmemet, ennek is nézz még utána, annak is, csak utána dönts. Viszont, bármire is jutok, kétségbe még soha nem vonta, ha hülye vagyok, engedi, hogy magam jöjjek rá, és észre is szoktam venni.

Szinte noszogatás nélkül alakította ki bennem az igényt, hogy időre elvégezzem, amit vállaltam, de a legügyesebb az, hogy még soha nem mondta, mit kellene csinálnom. Valahogyan sugallja, hogy legyen máma ez, holnap az, számon nem kér, ellenben olyan igény van már miatta bennem, mintha ott állna mögöttem mindig, pedig soha nincs ott, mondhatni, belém költözött. Annyira egyek vagyunk, hogyha viszket a hátam, szó nélkül ott vakarja meg, ahol kell.

A fizetség nem sok, olykor semmi se. Viszont elmondhatom, ilyenkor amije csak van, az az enyém is, együtt szoktuk összevakarni a cigire valót, figyelmeztet, hogy ne igyam meg az összes tejet, osszam be, és egyem meg a nem aznapos zsömlét is. Mintha az apám lenne, a testvérem, vagy akár tenmagam. Ennél jobb főnök és munkahely el nem képzelhető, s ha nem ő nyer, az a világ alkalmatlanságának ékes bizonyítéka. Várjuk a pozitív elbírálást, és a pénzdíjat. De azt nagyon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!