Tegnaptól van Nemzeti Sporthíradónk is már az M1-en. Naponta háromszor van, és szerte az Univerzumból – Lajosmizsétől Gyergyószentmiklóson át egészen a Szíriuszig – tudósítanak magyari nagylétünk sportos diadalairól. Vagy arról, hogy Dzsudák Balázs fingott, illetőleg, hogy Mészáros Lőrinc jachtja fedélzetén szotyolázva Kertész Ákos tanácsára fölvásárolta a Toronto Ratptorst, vagy stadiont épített Bukarestben, hogy bosszantsa a szőröstalpúakat.
Az M4-volt kijelölve eddig a sportra. Miden lószart közvetítenek rajta, ami a kutyát sem érdekel, vízi szánkózástól Holdon ugrálásig, és ezen is van meccsek között, szünetekben és hosszabb labdamenetek alatt közélet. A gyűlölet egypercesei, hogy a nemzeti jódógos kisember agya ne lazíthasson. Verik bele ott is a Gyurcsányt, Sorost, migráncsot, nemzeti családi autót meg a nemzeti CSOK-ot. Műfaji keveredés van, most meg a Bayerek közé rakják a gombfocit, de nemzeti formában.
Persze a szándék érthető, ha hamis is. Az M4-en élőben mennek a dolgok, ott a nemzeti csapatok olykor – sokszor – vereséget szenvednek a liberális futballistáktól és tekézőktől, míg az M1-en, a Nemzeti Sporthíradóban utólag úgy hajlítják a valóságot, ahogyan jól esik, illetőleg ezzel, hogy deklaráltan foglalkoznak „határon túli magyar sporthírekkel”, elébe mennek egy újabb bécsi döntésnek, amit Salvini hoz meg, és Orbán Viktor aztán fehér lovon beüget Kolozsvárra.
Mielőtt azzal vádolnának, hogy a revizionizmus bűnét alaptalanul olvasom nemzeti köpcösünk fejére, igazolásomul felhozom, hogy a Nemzeti Sportban már például a DAC (Dunaszerdahely-Dunajská Streda) futballcsapatának eredményeiről úgy tudósítanak, mintha az Budapest valamely kerülete volna. De politikusaink is úgy viselkednek, oda járnak szotyolázni a meccsekre, aztán csodálkoznak ha utálják őket is meg a magyarokat is. A csíkszeredai hokicsapattal ugyanez van, hogy csak a jéghegy csúcsait emlegessük.
A Nemzeti Sporthíradó arra szolgál, hogy Erdélyt, Vajdaságot és Felvidéket naponta háromszor vonják ne a nemzeti köztudatba, erősítve a leszedált szavazórobotokban Trianon gyalázatát, és irredenta, soviniszta érzéseket plántáljanak beléjük. Ezt szolgálja majd a Nemzeti Alaptanterv Takaró-féle megreformálása is, mint ahogyan erre utalt a Kossuth tér átépítése, meg az összes cirkusz és színház, amit palotaőrséggel, bocskaikkal, előadnak a korona úsztatásától elkezdődően.
Nemzeti köpcösünk olykor el is szólja magát, amikor például Kárpát-medencei élettérről ábrándozik, s amikor ez valakinek feltűnik, akkor nem azt mondta, nem úgy mondta, illetőleg nem is mondta, holott dehogynem. A nemzeti dohányboltokkal kezdődött az átnevezési őrület, illetve tán akkor tűnt fel először, és az ember azóta ilyen ambivalens érzésekkel viseltetik a jelenséggel. Először röhögött, aztán csendben sírdogált, hangtalanul, most meg a kettőt együtt, amit groteszknek nevez a szakirodalom.
De ez bővebb és mélyebb sírás annál talán. Ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor a malacot ledöfik, átszakad a hangszalagja, visítani már nem tud, csak csendben rugdalózik egyre gyengébben, miközben a böllér rajta térdel, a vájdlingot odatartja a vérnek, az asszonyok pongyolában már főzik a rizst a hurkához, várják a máját sütésre, körben a svájcisapkás, szaros gumicsizmás alakok isszák a házi főzésű felest, és ők röhögnek. Ez a malac vagyok én, és vagy te is. Te sírsz, ezek röhögnek, ez a magyar groteszk.
De most, hogy kirándultunk kicsit a költészetbe, nézzünk körbe azért újra a magyar ugaron. Rákosi alatt Kádárig áthúzódóan minden nép volt. Népszabadság, Népsport, népbíróság, népfürdő meg a kiskutya kacskaringós népi farka. Ezekből lett mára nemzeti, minden nemzeti már, egyik dolog nemzetibb mint a másik. A tudatalatti szándék azonban nem egyéb, mint, hogy megmutassák, melyik diktátor honnan eredezteti a hatalmát, s innen nézve nem is meglepő az Ukrajnából megvett szavazat sem.
Sőt a vásárolni óhajtott levegő-levegő rakéták sem, ha valamelyik szomszéd megunja, hogy Orbán az ő országában izeg-mozog, lázít és föllazít, aztán odacsapnak neki, s egyben nekünk. De mindeme tragédiák mellett tényleg kabaréba illő, amit ezek hótt komolynak gondolnak, és például Rétvári így cifráz még rá, és ezt is tegnap bírta mondani: „Ha büszke magyarokat nevelünk, a magyarság sorsa felvirágzik.” – Ez úgy, ahogyan van, böszmeség, a tanyasi falvédők nemzeti nívója, de nekünk ez jutott. Ezek dirigálnak, és ez a nemzeti tragédia.
Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása