Orbán Viktor Mihály várának és erkélyének biztonságából levelet írt elv-, eszme-, harcos-, és aljastársának, Salvininek, bukása alkalmából. Megható figyelmesség, szerelmes gyöngédség. Tisztára Tatjána, bár azért benne van a fából faragott diktátor avas parasztszaga, ahogyan a budijából kitekintve belátja az egész univerzumot, csillagokat, göncölöket, és mind tele van migránccsal. Ott lógnak a migráncsok, és ő, meg eddig ez a Salvini karikás ustorral veri vissza őket. Vitézek, hősök, ilyenek. Gyönyörű kép az égen, meg Orbán fejiben.
Még tavasszal, istenem, tavasszal, amikor döngeni kezdtek a méhek, csácsogni a madarak, sőt pólót vettek melltartó nélkül a csalfa lányok, szóval akkor még együtt mentek a határra kerítést nézni, mint műalkotást, amely föltartóztatja a nem áradó áradatot. Akkor ez az olasz is arról álmodott, ha elv-, eszme-, harcos-, és aljastársa, tehát ez az Orbán megy hozzá háztűznézőbe, ő meg a flottáját mutatja meg neki Velencében, akárha Duce a Führernek a szép napokon. Szóval a flottáját, amely teljes gőzzel hajt át a fuldokló gyerekeken, védve az olasz nemzetet, s persze Európát.
A tavasszal még hárman voltak. Ő, a várbéli budiszármazék, a flottás olasz, meg az ibizás Strache, akik így együtt készen álltak az európai új rendre, amely majd jön nekik hülye szavazók és Putyin segedelmével, aztán nem, most meg már ide jutottak. Mimagyarok egyedül maradt a liberális vérzivatarban, ahol melegek, bölcsészek, írók meg filozófusok, sőt, Gyurcsányné és a kislányokat erőszakoló Donáth-lány feni rá a fogát. Odavannak a birodalmi álmok, meg a vetések. Orbán Viktor Mihály tehát levelet írt, már emlékezik, s egyben boldog, hogy még emlékezhet.
„Biztosítom Önt arról, hogy mi, magyarok soha nem fogjuk elfelejteni, hogy Ön volt az első olyan nyugat-európai vezető, aki meg akarta akadályozni az illegális migránsok Európába özönlését a Földközi-tengeren keresztül. Függetlenül az olasz belpolitikai folyamatok jövőbeni alakulásától és attól, hogy más-más európai pártcsaládhoz tartozunk, mi harcostársként tekintünk Önre az európai keresztény örökség megőrzése és a migráció megállítása érdekében folytatott küzdelmek során. Jövőbeni feladatai ellátásához sok sikert és jó egészséget kívánok Önnek.”
Harcostárs, küzdelem, migránsok özöne, mimagyarok, keresztény örökség. Íme, hölgyeim és uraim, Orbán agyának foglalata. Ennyi ez a levél, de kérném, még egyszer olvassák át, szíják magukba a pállott szagát, majd pedig figyelmezzenek erre „Tudom, hogy számíthatok önre és kérem, higgye el, ha azt mondom, hogy önt Németország és a saját magam legjobb, s talán az egyetlen barátjának tartom az egész világon. A német nép az idők végezetéig hálás lesz önnek. Történjék bármi is, Németország és Olaszország megér még egy szebb jövőt.”
Ezt meg Hitler mondta a Ducének bánatosan utolsó búcsújukkor. Ez ugyanaz, ezek ugyanazok. Jó, aznap Hitlert megmerényelték, de megúszta, a Ducét meg hamarosan fölhúzták egy lámpavasra. De még mielőtt szeretett népe lehugyozta volna a hulláját, a Führer elleni merényletet hallva annyit jegyzett meg: „Nem vagyunk többé az egyedüliek, akiket elárultak.” A harcosok kard által szoktak elveszni. Ezt megjegyezhetné Orbán Viktor Mihály is, amikor Salvinit siratja, mint küzdőtársat, és arra nem bír rájönni, hogy végtelenül egyedül maradt már. Megfojtja a magány Európában.
A történelem, mint minden más is, előbb-utóbb megadja magát a karmának. A gonoszak elbuknak, a jók felemelkednek vagy fordítva. Minden megállíthatatlanul hömbölög az idő végtelen folyamában, ami tavasszal fényes jövőnek látszott, az ma bánatos búcsúzkodás csupán, csillagok gyúlnak és kihunynak. S ha a saját magunk vigaszát keressük, amikor azt látjuk, hogy körülöttünk minden nép normálisabb, és lerúgja magáról a gonoszt, szóval, amikor ezt látjuk, és a mi köpcösünk jut az eszünkbe, elővesszük az örök igazat, és saját Bardo-tödolként súgjuk a zsíros fülébe neki: várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is. – És ennyi a tanulság mára.
Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása