A Lajtai Fal

Lehet, hogy lángoktól öleltünket egyszerre két irányból özönlik el idegen, ellenséges hadak és hordák. Orbán Viktor Mihály ezt annak igazolására hozta elő, hogy Magyarország (nem köztársaság) uszkve hatszázmilliárd forintért vesz fegyvereket a németektől, és ez is csak véletlenül derült ki a német gazdasági minisztérium adataiból. Különben egy szót se szóltak volna erről a bagatell összegről, mert minek. Nos hát, szó szerint azt mondta a kedves vezető: „Magyarországnak képesnek kell lennie arra, hogy megvédje magát, amennyiben két irányból egyszerre támadnák meg.”

Azt nem fejtette ki, honnan fenyeget a dupla veszedelem, horizontálisan, vertikálisan, jobbról, balról, vagy egyszerre zúdulnak ránk a pokol és a menny hadai, esetleg ezek kombinációja, mert minden lehet, még az is, hogy Orbán Viktor Mihálynak elment az esze. Az utóbbi hetek történései miatt a fenyegetés egyik iránya nyugat lesz a propaganda aktuális állása szerint, mert már oktatófilm is készült az imperialisták ellen, abban hangsúlyozva, hogy a Lajtán túl megszűnt a szólásszabadság, tombol a terrorizmus, virágzik a bűnözés meg az antiszemitizmus, és tele van az a vidék nem fehér emberekkel.

Már csak a Coca Cola mámorban fetrengés hiányzik, hogy komplett legyen az ötvenes évek feelingje, valamint a vasfüggöny, bár az délen és befelé szolgálva már van. Ha Orbán atyuska agyában ekkora a baj, másutt is épülhet valami, a fentiek tükrében épp nyugaton, s a nagy előd, Hitler bácsi mintájára ezt nevezhetnénk Lajtai Falnak, és teliraknánk bunkerekkel, lőállásokkal, szögesdróttal, tankcsapdákkal és légelhárító ágyúkkal. Mint ismeretes, a bajuszos piktor és tömeggyilkos 1942 és 1944 között megépítette az Atlanti Falat Norvégiától Spanyolországig kábé tízezer bunkerrel és a fent részletezett készségekkel, aztán a D napon cseszhette az egészet.

Magyarországnak 2215 kilométer határa van, ebből kimondottan nyugati, tehát a labancokkal közös 355 kilométer, ami az Atlanti Fal hosszához képest hangyapöcs vagy bolhafing, lehet ásni a lövészárkokat tehát. Viszont van határszakaszunk szlovák, ukrán, román, szerb, horvát és szlovén fenyegetés felé is. Hogy melyik az a második, amely lerohan minket, és amiről a kedves vezető delirál, azt senki nem tudja, hacsak nem a Németh Szilárd két pacal és három rottyantás között. Viszont Orbán Viktor Mihály nagyon elszántnak tűnik abban az aljasságban, hogy militarizálja az országot.

Erre utal, meg a még nagyobb elbutítás szándékára, hogy a dupla fenyegetés mellett azt is belesóhajtotta tegnap az éterbe, hogy a honvédelmi ismeretek a Nemzeti Alaptanterv része lesz. Ez, elegyítve a hittannal és a naponkénti testneveléssel az elhülyülés biztos receptje, a jövőbe vivő biztos út. Végül majd a Gellért hegy lesz a Tajgetoszunk, ahová a melegeket, satnyákat, élhetetleneket kirakjuk vagy onnan a mélybe taszítjuk gusztus és a központi bizottság döntése szerint. Ez, habár most jól kitetszően szórakozok, egyáltalán nem tréfadolog, hanem valami segélykiáltásféle, hogy legyen valami jövője a gyerekeknek, a nagyiknak és az országnak is, mert ilyesmi ma nem látszik, illetve valami gyászos homály csupán.

Az a nagy és egyetlen kérdés ma már, hogy ki fogja megállítani Arturo Uit, miféle szövetségesek vagy utolsó esélyként egy modern Stauffenberg. Kénytelen az ember ilyenről ábrándolni, hiszen jól kivehetően Orbán Viktor Mihály totális háborút folytat, ebbe a szakaszba ért, hogy a maga torz képére formálja az országot, ha már a világot nem sikerült, és a kamikazék elszántságával is, olyan vakon és aljasul. Japánt is csak az atom térítette jobb belátásra, és még akkor is, évtizedekig akadt harcos, aki a dzsungelből lődözött kifelé. S amennyire a rajongók elhülyültek, nekünk is kinéznek az ilyenek.

Ebben a stádiumban, ha rám tetszenek hallgatni, felhalmozzák a háborús, túlélő készségeket, úgymint gyufa, gyertya és zsír, mert szükség lesz rájuk. Továbbá, reménykedve a pokol megszűnésében, az arra hivatottak gyűjtsék és jól zárják el a terhelő bizonyítékokat, amelyekre szükség lesz a Felcsúti Perben (nürnbergi mintára), ahol a kedves vezető, magasrangú beosztottjai és minden bűnös elnyeri méltó jutalmát az ország és az emberiség elleni gaztetteiért. Ennek a rémálomnak így kell véget érni, ha van Isten. Az ő léte azonban egyáltalán nem bizonyított, így részemről Micimackóhoz fohászkodok, és leszopom magam kólából/val. Majd fetrengek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum