június 2019 hónap bejegyzései

Csere

Ezen túl emlékezhetünk Einsteinre is, aki nagy bohókásan az őrültségnek egyszerű és játékos definícióját adta. Eszerint az a biztosan eszement, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. Ezt például Hidvéghire lefordítva: láthatta volna a delikvens, hogy az Unió, a Néppárt basztatása nem komilfó és nem is vezet eredményre, a partvonalhoz vezet, meg cseréhez. Ennek ellenére úgy indul elfoglalni a nyamvadt hivatalát, hogy folytatja ugyanezt, holott a főnöke már oltaná a tüzet, sasszézik hátrafelé.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Újságírás: Magyarország nem Amerika

Ez a kirándulósdi szart sem ér. Sőt, hogy elővegyem az önérzetemet, nekem a jenki ficsúr csak jelenhet, engemet ne tanítgasson, ne mutogassa, hogy ez itt a számítógép, s ha ezen megírod, hogy Orbán lop, egyből szép lesz a világ. Mint föntebb bemutattam, nem lesz az. Az amerikai külügyminisztérium tehát bebizonyította, vagy halovány fingja sincs arról, mi folyik ebben az országban, vagy, ha igen, egyáltalán nem érdekli.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Az éhezőművész

És valóban, ott függött a művész a sátor közepén, lógott a ketrecében ég és föld között, bordái kiálltak, a közönségek pedig kereplőkkel, dobokkal biztatták őt, a csodát, aki olyat tesz, ami nincs is. Éhezik. A második napon, amikor csurig volt a nézőtér, becsörtettek a Tábornok emberei és egy pap, kihirdették, hogy éhezés nincs, az éhező szemfényvesztő és az ördöggel cimborál, eretnek és terrorista. Kirángatták a ketrecéből, a közönséget pedig kötelezték, nézze végig, ahogyan babgulyással, Gundel palacsintával és szotyolával tömik tele, míg el nem ájul.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Úgy élvezném én a strandot

Ettől drága az import krumpli, a benzin meg az olaj, meg úgy általában minden, amit azok is kénytelenek magukhoz venni, akiknek eszébe sem jut a nyaralás sem odakint, sem idebent, mert nem jól menő NER-lovagok, gázszerelők vagy vejek. Tombol az infláció, amiről Varga pénzügyesnek szava nincs, igaz, nem is kérdezték. Ezzel a válasszal azonban invitálás nélkül is feleletet adott rá, mert ebben kimondatlanul is benne rejlik a ki nem szarja le gesztusa, ami felér a kedves vezető mondatával, ami így hangzik: oszt jónapot

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Eladva és kifosztva

Láttam egyszer egy Asterix és Obelix animációt, életre szóló leckével. Ebben a rabszolgák dolgoztak, s be lett ígérve nekik, hogy a munka végeztével szabadok. Azok is lettek, ám a szenátor mondta, hogy akkor most hagyják el a lakásokat, ahol, eddig laktak és teljes ellátást kaptak. Nincs hová mennünk, mondta a rabszolgák szóvivője. Beköltözhettek a régi lakásokba heti tizenöt sestertiusért, mondta a szenátor. Nincs tizenöt sestertiusunk, mondta a rabszolga. De van munkásfelvétel az építkezésre heti tizenöt sestertiusért. Mondta a szenátor. Hurrá, szabadok vagyunk, elfogadjuk. Örvendezett a rabszolga, mert egyszerű volt szegény. Hát, így valahogy.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Trutymó

Magunkra hagytak minket is drága feleim nagy nyomorúságunkban. Így az a tanácsom annak, aki még életben akar maradni ebben a trutymóban, hogy lopjon, csaljon, hazudjon. Ezek azok az értékek, amelyek a boldogsághoz és boldoguláshoz szükségesek máma, s ha valaki erre képtelen, akkor úgy járt. Akkor nem erre a világra való velem együtt. És ez a záró tétel.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Harcikölcsön

A békekölcsön annak idején szocialista tőkefelhalmozás volt, ez a harci meg kapitalista, olyan rokoni kapitalista, NER-es, mészárosos. Mindenki döntse el, melyik az alávalóbb. Az egészben azonban nem a lopás újabb, furmányos módjának belengetése a legundorítóbb, hanem, hogy hülyének vagyunk nézve. Olyan organizmusnak, aki már arra is alkalmatlan, hogy eldöntse, mire költi a pénzét. Ez a kommunizmus előszobája, pénz sem kell, az állam majd ad egy kevés zabot, répát, kinek-kinek szükségletei szerint.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

A labda minden előtt

Ilyen hívő azonban nálunk nincsen, hitetlen se nagyon. Se polgár, se munkás se semmi. Ilyen cafatokban lógó társadalom van, debilekkel, ortodox hívőkkel és képmutató elsőáldozókkal. A romlottság olyan foka van itt, hogy próféták állnak sorban a falai alatt, de az nem omlik le sehogyan sem. Végül is, megérdemeljük, tűrjük és szagoljuk, a többség meg bávatagon tapsol, hogy egyetlene az ő vére verítékéből röpköd meccsekre, aminek fejében eladja az országot alóla. Az utolsó felvonás elkezdődött. Csöngettek.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Kampec dolores LXXXIX. – A bogár

Béla beleborzongott, hogy milyen nehéz is az istenek sorsa, akik döntenek életről és halálról. S mivel ő nem volt szenvtelen és végtelen hatalmú, keservesen sírva fakadt, pörgött le a könny a szakállán, tavat alkotott alatta, mert nem akarta ő a bogár vesztét, csak, hogy hagyja őt békiben, s lám, így lett gyilkossá. Imához fogott ezért, ami csodától a fröccsök ura úgy elámult, hogy a pohár mellé töltötte a bort, pedig ilyen nem esett meg vele sohasem.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Az ugaron a helyzet változatlan

Ha volna kedvem, ami nincs, tételesen mehetnék végig oktatáson, tudományon, sajtón, művészeten, az élet minden apró szeletén, amit már ledaráltak, most pedig sózzák és borsozzák, hogy jobban essen, amikor teljesen fölzabálják. Így élünk és halunk Neriában, szellemileg és anyagilag kifosztva, és most az uniós választásra tekintettel ellenzékünk újra gondolja a stratégiáját, hogyan hajtsa a fejét újra a nyaktiló alá. Nem azzal kellene foglalkoznia, hogy az EP-ben melyik frakcióban növesztik majd a seggüket, hanem térden állva könyörögni, ne adjanak már több pénzt a diktatúra építgetésére.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum