Eladva és kifosztva

Szijjártó külügyes törvényt módosítana. (Közbevetőleg: ez olyan stramm dolog kies hazánkban, hogy kitalálják, meg kéne szívatni a Czeglédyt, vagy le kellene rabolni az MTA-at, és éjszaka vagy ködös hajnalon benyújtják a javaslatot, s mire kész a babgulyás a várban, délire már törvény is, amit csak akarnak. De mindegy ez már.) Szóval Szijjártó külügyes úgy módosítaná a törvényt, hogy legyen titkos, hogyan és mennyiért csábítanak ide külföldi befektetőket, mert ez, mint mondja a taraja alól, “Magyarország külpolitikai, külgazdasági vagy nemzetgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését vagy nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti”.

Tegye fel a mancsát, aki érti az indokló mondatot. Mert én úgy látom, ha kiderül, Pártunk és Kormányunk milliárdokat, adókedvezményt, valamint a kiskutya retkes farkát is a multinak adja, hogy betelepüljön a kerítésen belülre, akkor mindegyik azt mondja, szüret, én is jövök. Szijjártó nemzetbiztonsági érdekei sokkal inkább abban rejlenek, a magyar választópolgár ne tudja meg, mennyit csesz el az adójából Pártunk és Kormányunk, egészen pontosan mennyiért vesz szaros munkahelyeket, hogy utána döngethesse a mellét, mint King Kong a torony tetején, hogy teremti a munkahelyeket, de erről még beszélünk. Meg a szarrá adóztatott magyar vállalkozó se örülne ilyen információknak.

Mert például Kiss János esztergályos (ha már állandó hősünk lett ő) is tudna munkahelyet teremteni egymilliárdból, mint ahogyan egy multinak sem nehéz ennyiből. Főleg, ha a Szijjártó hozzávágja, s ráadásul a jövőben titkosan. És még ki tudja, milyen járulékos költségek, közvetítői díjak keletkeznek sunyiban, mert itt tartunk, hogy ami nincs lebetonozva azt elviszik. Illetve annyit fejlődtek a szocialista tulajdonviszonyok, hogy ami meg az anyaföldhöz rögzített, azt a nevükre íratják, de momentán ez is mindegy. A mai nap menüje ugyanis Pártunk és Kormányunk munkahelyteremtése, s ezzel párhuzamosan viszonya a magyar munkavállalóhoz, mint nemzetgazdasági tényezőhöz.

Szóval, drágáim, azt nézegetjük máma, arra döbbenünk rá fölhorgadva, hogy kies hazánk hogyan vált és válik egyre jobban rabszolgakeltetővé. Hogy Kis János esztergályos nem egyéb, mint egy vakhangya, aki segít a GDP alakításában-növelésében, mert azzal lehet dicsekedni, hogy na, ugye. Pedig Kiss János esztergályos ember volna, nem pedig beszélő szerszám, mint ahogyan Pártunk képzeli. Pártunkat azonban az emberek érdeklik a legkevésbé, a statisztika – amit lehet hamisítani – annál inkább. A szaporodást is nem azért forszírozza, hogy a kedves vezetőnek öröme teljen a kis magyarok gügyögésében, hanem, hogy legyen, aki robotol neki.

De illő volna most már elmesélni, mi is a bajom igazán. Nos az, hogy a magyar jómunkásemberrel van kibaszarintva, miközben arról szól a nóta, hogy minden fideszes csürhetag szíve csak őérette dobog. Ehhez képest a multikért dobog, Kiss János esztergályos adóját, amit nem stadionra kúrtak el, neki adják, hogy jöjjön ide, dolgoztasson újabb Kiss Jánosokat szarért-hugyért, mert erről is gondoskodna a közgazdasági zseni tarajos. Nehogy sokat keressen a Kiss János, mert elriasztja a multit az igényeivel. Az esztergályos zsebéből kiszedett lóvét odaadja a multinak, hogy később nehogy sokat adjon a Kiss Jánosnak, akivel így duplán van kibaszva.

Sőt, adunk a multinak rabszolgatörvényt is, hogy szíhassa az esztergályos vérét, a szakszervezeteket is kordában tartjuk, nehogy a multival szemben érdekérvényesítsen ez a magyar. Sőt és pláne leszállítjuk a tankötelezettséget, szétkúrjuk az oktatást, hogy kerek egész legyen a rabszolganevelde. Aztán ha öntudatos a kis latol, akkor hozunk ukrán és vietnami vendégmunkást, hogy a multinak jó legyen. Kiss János meg vagy éhen döglik, vagy esztergál a messzi Németországban, de a GDP az fasza lesz. Illékony dicsőség ez, a multi ugyanis, ha nem éri meg neki, tovább áll, s mi itt maradunk az ugaron az ukránokkal, Kiss János meg ‘Németbe dőzsöl.

Hogy így fejre áll az ország, az Szijjártót és a böszme körét nem érdekli, titkosítanak, sunyítanak arról, hogyan árusítják ki az országot, fosztják ki a jómunkásembert, és születik a honleányokkal a kis rabszolgákat. Láttam egyszer egy Asterix és Obelix animációt, életre szóló leckével. Ebben a rabszolgák dolgoztak, s be lett ígérve nekik, hogy a munka végeztével szabadok. Azok is lettek, ám a szenátor mondta, hogy akkor most hagyják el a lakásokat, ahol eddig laktak és teljes ellátást kaptak. Nincs hová mennünk, mondta a rabszolgák szóvivője. Beköltözhettek a régi lakásokba heti tizenöt sestertiusért, mondta a szenátor. Nincs tizenöt sestertiusunk, mondta a rabszolga. De van munkásfelvétel az építkezésre heti tizenöt sestertiusért. Mondta a szenátor. Hurrá, szabadok vagyunk, elfogadjuk. Örvendezett a rabszolga, mert egyszerű volt szegény.

Hát, így valahogy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!