Trutymó

Sűrű nap volt tegnap néppártilag és fideszileg, illetve már sűrű hetek, hónapok is vannak, kavarog valami massza, amely egyre inkább undorító trutymóvá sűrűsödik, hogy gőzölgésétől lerohadnak a csillagok. És most, hogy szabadjára engedtem a mélyemben megbúvó költőt, megpróbálom érthetővé tenni azt, ami az elmúlt huszonnégy órában is vagy ötször változott, és még nem ismerhetni a végét.

Két szereplőnk van a lehangoló történetben, a Fidesz meg az Európai Néppárt, és momentán ott tartunk, hogy egyik sem különb a másiknál, csak egy kicsit. Összefoglalva tehát: megérdemlik egymást, és mi viszont nem érdemeljük meg őket, mert nem méltóak hozzánk.

Indult onnan, ugye, hogy Orbán Viktor Mihály folyamatosan nyitogatta a pofonládát azzal, hogy építgette a saját bejáratú kis fasizmusát, és az EPP mégis csak akkor húzta fel az orrát, amikor Juncker került a plakátokra, mert az ő becsülete fontosabb, mint egy ország sorsa. És ez az első lehangoló tétel.

Ez a mi kályhánk. Mert ezután került szóba, hogy kizárják a csürhét a Néppártból vagy felfüggesztik, amire, mint emlékezhetünk, az volt a nagyképű reakció, hogy őket fölfüggeszteni nem lehet, ha ez csak szóba is kerül, azonmód távoznak fölhúzott orral. Aztán fölfüggesztették őket persze, és nem mentek sehová, hanem azt pofázták, ők függesztették föl magukat, enmaguk csíptették fel a szárogatóra a hózentrágüréknél fogva a nyamvadt testüket. És jött a cáfolat, hogy perszehogy nem.

Aztán következett ez a nyüves választás, ami előtt virítani kellett valamit a hívőknek, s ebben a kontextusban a Néppárt minden volt, csak ma született bárány nem. Voltaképp sorosista, bevándorláspárti bűnbanda volt, és megtisztulás lesz tőlük a fasisztákhoz távozhatni. – Ezt pofázták, és Weber is vérig sértette a magyar népet, Soros kitartott embere volt, rühes komcsi, meg ilyenek, és időközben a három bölcsek is hoppon maradtak, nem fogadta őket a vezír.

A fasiszták aztán leszerepeltek. OVM sem tudott az élükön Európa ormaira masírozni, és teljesen itt maradt nekünk. Ekkor kezdődtek a csodák, amelyek során, akárha Gregor Samsa, a Fidesz teljesen féreggé változott, de az is igaz, hogy nagyon nem kellett erőlködnie. Tegnap délutánra a Néppárt öröbari volt megint, Gulyás szerint jobb lesz nekik az ő kebelükben, Orbán már Webert támogatja teljes mellszélességgel, már hanyatt csapta magát, kalimpál a lábaival és vakartatja a hasát. És ez a második, lehangoló tétel.

Cseszheti – gondolhatnánk -, mert a Néppárt majd tökös lesz, és ígéretét betartva, hogy május 26. után dönt arról, hogy kivágja-e ezeket, mint macskát szarni, végre, ha nem is rend, de legalább világosság lesz, de lófaszt, mama. Tegnap reggel arról volt szó, hogy a felfüggesztés ellenére a rühösök európai frakciója szavazhat és választható. Ekkor arra gondolt az ember, hogy akkor mit függesztettek föl ezek, ha következményei nincsenek. Talán a kabátjukat a fogasra, vagy az elveiket a füstölőbe.

Kicsit később megjelent ennek a cáfolata, majd aztán a kilépéssel fenyegető Gulyás megengedése, hogy mégis csak jobb lesz nekik együtt, és bonbonként Orbán nyilatkozata, hogy Webert támogatja. Aztán kavarogtak még a dolgok kicsit, napnyugtakor úgy nézett ki, már egymás tenyeréből eszegetnek, s arról már szó sincs, hogy a három bölcsek újólag visszatérnének fasizmus-nézőbe. Egyáltalán, mintha semmi nem történt volna, az van.

Mindez nem nóvum a hírfogyasztó polgártársak számára, és nem is az újdonság okán mocskoltam vele a kezemet, hanem, hogy összegezzük a folyományokat és felgondolásokat. Ezek közül a legfontosabb megállapítás, hogy a politikus ocsmány állatfajta, a politika pedig nem mindenféle titkos dolgok felkent művészete, hanem sunyi alakok imbolygó násztánca.

Eddig arról volt szó, hogy a pártok és más csoportosulások valamiféle eszmék és értékek mentén szerveződnek meg, sajnálatos módon azonban ez nincs így. Mint kitetszik, a Néppártban pláne nem. Az európai jobboldal krémje, a polgárok élcsapata a kedves anyukáját is eladná két sportszeletért, s ha valaki ezen a porondon elvek és eszmények mentén tevékenykedik, akkor hülyének van nézve, és egyedül marad. És ez a harmadik, kiábrándító tétel.

Magunkra hagytak minket is drága feleim nagy nyomorúságunkban. Így az a tanácsom annak, aki még életben akar maradni ebben a trutymóban, hogy lopjon, csaljon, hazudjon. Ezek azok az értékek, amelyek a boldogsághoz és boldoguláshoz szükségesek máma, s ha valaki erre képtelen, akkor úgy járt. Akkor nem erre a világra való velem együtt. És ez a záró tétel.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum