Az irodalomra vonatkozó központi direktívák megváltozása után különös hely lett Neria fővárosában a Károlyi utca 16. számú épület. Valami komorság sugárzott belőle, amit csak erősített, hogy két, cerberusnak öltözött TEK-es őrizte a kapuját, amely fölött hatalmas feszület lógott, és árnyékot vetett a vadonatúj táblára, rajta a felirat: Petőfi Irodalmi Múzeum és Erőközpont. Az utca rendezetlen volt körülötte, de ennek is megvolt az oka.
Németh Szilárd, aki kitörő örömmel, a fegyverkezés újabb lehetőségeként tekintett az irányelvekre, mindenféle felhatalmazás és jóváhagyás nélkül, csak, hogy piros pontokat szerezzen, lövészárkokat ásatott az épület köré, drótakadályokat és tankcsapdákat helyeztetett el, lőrésekké alakíttatta az ablakokat, hogy jól védhető legyen. A munkálatokat leállították, de nem cseszték le, sőt, megveregették a tokáját, és kapott egy kiló pacalt.
Egy túlbuzgó államtitkár pedig, amikor olvasta, hogy „ikonikus” épületnek kell lennie, kiment az Ecserire, és fölvásárolta a hamis ikonkészleteket. Ennek sem örültek odafönt, de ő meg egy fél disznót kapott, a zsebpénzéből megvett festményeket pedig átszállították az üldözött keresztényeket pátyolgató államtitkárságra, jó lesz az még valamire elgondolásokkal. És még most is viszik. De más érdekességek is történtek a normális, üzemszerű működés megkezdése előtt.
A ház gondnoka is rosszul értelmezte az „erőközpont” megnevezést. Telepakolta a szobákat testépítő gépekkel, súlyzókkal és tárcsákkal, hogy rendesen tudjanak dolgozni az elvtársak, a büfébe ételkiegészítőket, fehérjeporokat rendelt, hatalmas műanyag poharakat a vizeletmintáknak, mert tudta, hogyan mennek ezek a dolgok, és a dopping esküdt ellensége volt. Ő kapott egy bőrkötéses Alaptörvényt Schmitt Paja dedikációval, és egy cd-t „álamelnök úr” emlékezetes tárogató-szólóival.
Nehezen, de kialakult azért a munkás hétköznapok rendje, a büfé mindig csurig volt írókkal és költőkkel, akik a faliújságot tanulmányozták, ki kapott beutalót alkotó szabadságra Mészáros Lőrinc szállodáiba, ki esedékes lovagkeresztre, és a témakínálatot nézegették. Négy transzparens függött a falon, vers, dráma, novella és regény feliratokkal, az aljukon, mint a lámpaoszlopi hirdetéseken, letéphető cetlik, ezeket szorongatták az írók és a költők, amikor előlegért álltak sorban a pénztárnál.
Tele volt a kezük ezekkel a cetlikkel, ki, milyen témára tudott lecsapni, mert állítólag a regény, Szent István témára két év járt Siófokon, napi ötszöri étkezéssel, korlátlan minibár fogyasztással, jakuzzival és kurvákkal. B. Zs., aki a legszemfülesebb volt, megszerezte Szent Istvánt regény, dráma, novella és vers kategóriában is, úgy számolt, ezzel öt-hat évre, jó esetben tízre is be van biztosítva. Az előleget már felvette, százötvenhatmillió nyolcszázhuszonháromezer negyvenöt forintot. Ez nem tudni, hogyan jött ki, de vett belőle egy lakást a várban.
A többieknek is jutott téma bőven, Árpád apánk, Szűz Mária, Trianon, ’56, Dózsa László ismeretlen élete, Puskás Öcsi és a migránsok, Orbán Viktor a védelem tengelyében (szürreális játék migránsokra és futball labdára), A tízparancsolat és a gyomorrontás – ilyenek. Már csak egy letépendő cetli maradt, regény kategóriában árválkodott ott géppel írva, hogy „Kisvasutas voltam Felcsúton, talpaim egymásra léptek”. Ez a kényes téma senkinek nem kellett, amikor megérkezett S. Jenő, az alanyi költő.
Különleges látvány volt, az egy szál belével, drótkeretes szemüvegével ő volt az, aki először rávetette magát súlyzókra. Kétszer kellett kimenekíteni alóluk, de nem adta fel. Most viszont összeverve, véresen, monoklival és cafatokra szakadt ruhában érkezett meg. Nagy hangon mesélte, hogy a direktívának megfelelően produktív társadalmi konfliktust generált. Az NVI irodáit őrző kopaszoknak kiáltotta oda, hogy hajrá Dózsa, de, mint lerítt róla, nem volt elég gyors, és így járt.
Nem kesergett azonban, kis gondolkozás után letépte a cetlit, lélekben felkészült az alkotásra, hogy családregényt ír a felcsúti kisvasutas témából, különös tekintettel a csónakázó tavakra és a Soros veszedelemre, kiegészítve a liberális kalauz aknamunkájával, aki Adyt szavalt az óvodásoknak, lázadást generálva a finomfőzelék ellen. Lelkében ilyen rőzsedalokkal állt be a sorba, hogy megkapja az előleget, amikor új témákat függesztettek ki, és a kollégák eltiporták őt, hogy két marokkal tépjék a cetliket, mert szemesnek áll a világ.
Mint az állatok. – Gondolta S. Jenő alanyi költő a csizmák alatt, és érezte, hogy szégyenük túléli őket.
Vélemény, hozzászólás?