Hülye vagyok

Kende Péter szociológus-politológus-író megállapította, hogy Semjén miniszterelnök-helyettes mindközönségesen buta. A Notre Dame kapcsán Semjénünkből kifakadt prófétálás miatt jutott erre a megállapításra, elég későn, de még épp időben. Mi, akik nem vagyunk sem szociológusok, sem politológusok, írók meg pláne nem, mi is tudtuk mindezt, csak nem mondtuk ki ilyen letisztultan és sallangmentesen. Mindig tettünk hozzá még egy jelzőt, képzeltünk mögé még valamit, elborított bennünket az indulat, ha Semjén elvtársra gondoltunk, és ez nem helyes, befolyásolja az ítélőképességet ugyanis.

Kende Péter azonban franciaországi magányából és biztonságos menedékéből hideg fejjel tudja felmérni, hogy mi is ez az ember és milyen. Helyesen állapítja meg, hogy egyszerűen buta. Itt áll előttünk Semjén, az ember, megfosztva minden hatalomtól és minden illúziótól, nem védi őt Orbán aklának melege sem a templom homálya. Semjént látjuk pőrén és csupaszon, egy embert, aki buta. És még mennyi ilyen van a bandában, aki hasonló oldalon szerepel a mi fideszes Brehmünkben. Németh Szilárd, ugye, Kósa Laja vagy a kisegítő személyzetből például a volt ifjú gárdista, Gajdics főszerkesztő. Ők ilyen naturálisan buták.

Illik rájuk hajdani rovatvezetőm frappáns meghatározása, aki egy bizonyos embertípusról csak annyit mondott, a butaság bátorságával éli az életét. Mert buta ember sokféle van, alfajok és elágazások, de a Semjén-féle butaság az archetípus. Mondhatnánk, hogy ez a butaság minden butaságok alfája és eredője, így meg kell köszönnünk Kende szociológus-politológus-írónak a frappáns besorolást, sokat segít kajla világunk megértésében és az általa okozott traumák feldolgozásában. Vagy csak egyszerűen abban, hogy nem bolondul meg tőle az ember, bár erre utaló jelek bőséggel vannak. Mert, ha a vizes síkon körbenézünk, azt kell látnunk, hogy ez a típus uralja az életet.

Ott vannak minden kilométerkőnél, minden időben, minden földrajzi szélességen és hosszúságon, tengereken és réteken, hegyeken és renovált várak ormain. A buták uralják a Föld nevű bolygót, ezen nincs mit szépíteni, egyszerűen számbeli fölényben vannak. Elibéd tolakodnak a sorban, elmagyarázzák a velős pacal készítésének titkait, mint a magyarság megmaradásának biztos útját, és nekik adják nevetséges áron a babgulyást. Ezek hangosak is, be nem áll a szájuk, mint Svejk lengyel tábornokának, aki abban látta a győzelem egyetlen zálogát, ha a legénység vacsora után jól kikakálja magát és aludni tér. Mint Hasektől tudjuk, az ilyen sereg elől sírva menekül az ellenség.

Az életet viszont, ha viszontagságos is, nem árt elviselni, ami olykor túlélő gyakorlattal ér fel. S ha már a mi drága bakánk az eszembe jutott – nem ok nélkül, hiszen hozzá szerettem volna kilukadni -, vegyünk tőle emberségből példát és vitézségről formát. Svejk ugyanis a butáktól ölelten belebújik a degenerált szerepébe, és úgy röhög a csalfa világon, mint ismeretes. Tehetetlenek vele szemben, mert kijelenti, én megtehetem, mert hülye vagyok. Íme, hölgyeim és uraim, a világbölcsesség foglalata, azaz annak a receptje, miképpen lehet elviselni a NER forgatagát, mert ugyanolyan háborús viszonyok közt élünk, mint amikor a mi bakánk a fogdavagonban utazott a vérzivatarba.

Nincsen egyéb menedékünk. S bár felróható a hülyeség álcáját felöltő honfitársunknak, hogy ez nem egy forradalmi viselet, s győzelemre nem vezet, de a túlélés is erény és érdem, ha azt a célt szolgálja, ha már mindent letarolt a srapnel, hogy az emberiség fennmaradjon. Illetve emberség. Mert az a sajátos helyzet állott elő, hogy a buták és ostobák a saját kiérlelt bátorságukkal minden aljasságra képesek és még csak föl sem fogják, mit csinálnak, a bohócsipka viszont megvéd a pusztulástól, mert hülye ez legyintéssel békiben hagyják az embert. Ezt néhai Antall miniszterelnök úgy fogalmazta meg: most alámerülök és kibekkelem őket. Sok bűne volt a valahainak, de tán ez az egy megbocsátható. Így hát, kedveseim, szintén Svejkre hallgatva, a háború után találkozunk a Kehelyben. Hétfőn, csakis.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum