Négyszáz a káposzta is már

Egy szlovén lap karikatúrája náci vezérként ábrázolta Orbánt, amitől a rendszer működni kezdett saját értékrendje, megszokásai és reflexei szerint, így Magyarország ottani nagykövete jegyzéket intézett a szlovén kormányhoz, hogy az ilyesmi skandalumot a jövőben akadályozza meg. Ez sok mindent megmagyaráz a NER-ről, de egyelőre örüljünk annak, hogy a Mladina (a szlovén lap) nem jutott a Charlie Hebdo sorsára, és magyar huszárok nem lőtték rommá a szerkesztőséget miheztartás végett.

A szlovénok hümmentettek egyet, és közölték, náluk nincs szokásban beleszólni abba, ki és mit jelentet meg a lapokban, amit Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet asszonyelvtárs nem értett meg. Az ilyen jelenség ugyanis teljességgel idegen attól a közegtől, amely kitermelte őt, mint nagykövetet. Mifelénk ugyanis a vezér még ki sem mondja, csak gondol rá, és máris legyalulnak mindenféle szerkesztőséget, beszántják vagy megveszik és váltót állítanak rajta, amelyik szórakozni mer a mi nagyhatalmú zsírdisznócskánkkal.

Nem vagyunk egyformák, Krisztusban testvéreim. Illetve teljesen mások vagyunk, amit viszont királyságunk nehezen tolerál, a minket körülölelő országok azonban üdvözölnek, úgyhogy ebből még gondok akadhatnak a jövőben, mint most is. Nagyon hülyén bír kinézni egy sivatag az oázis közepén, sőt, ilyen képződményt a földtörténet nem is ismer. Párhuzamos univerzumokban azonban minden bizonnyal akad rá példa, már csak a nagy számok törvényszerűségei szerint is, amit viszont avatatlan lelkek véletlennek neveznek.

De nem az. Törzsfejlődés eredménye, valamint gondos munkáé, hogy nekünk ilyen tuskó lett az országunk, hogy nagyjaink leginkább belehugyoznak a zongorába a klubban. Sok mindent ki lehetne hüvelyezni ebből a jegyzékből a sajtószabadságra, demokráciára és egyéb ilyen cukiságokra nézvést, de nem vagyunk fölnyírt hajú kiscsoportosok, tudunk már mindet, mert ez az életünk. Az incidens után a szlovén lap megállapította: „Egy ország, amely fel mer szólítani egy másik kormányt, hogy lépjen fel újságírók ellen, komoly biztonsági fenyegetést jelent az egész régióra.”

Itt tartunk éppen, de Isten és a párt segedelmével lesz még rosszabb. Viszont mindenki a saját meggyőződése, agymacskája és habitusa szerint dolgozta fel a kies hazánknak adott újabb maflást, és ebből a szempontból a cikkek alá írt kommentek különösen érdekesek. Ezek ugyanis hű képet adnak egy ország ideg, elme és morális állapotáról, ha úgy tetszik, a komment szakosztály voltaképp egy szociológiai és pszichiátriai szakrendelés ezek minden kínjával és gyönyörével, tűvel a karban és a kényszerzubbony szorításával.

Esetünkben is működött a rendszer, kurvaanyázták a polgártársak Orbánt, a szlovénokat, valamint egymást. Mindenki kiadta magából a saját kínját és nyomorát átkozva a fasizmust vagy éltetve azt filozófiai vagy morális neveltetés szerint, illetve, amit a kocsma gőze vagy az M1 belepárologtatott az agyába. És ebbe a kétszólamú szimfóniába, mint valami üstdob vagy fénysugár betüremkedett egy hozzászólás, ami olyan volt, mint egy sikoly vagy segélykiáltás, hogy aszongya: „És a káposzta is négyszáz forint már.”

Érezni lehetett, ahogyan ezen a ponton kicsit lemerevedett a képernyő, de rövid szünet után ment tovább a mocskolódás, és a hölgy – mert ő panaszkodott ekképp – magára maradt a gondjával és legfőbb bajával. Egyszerűen átléptek rajta a begőzöltek. Ehess, ihass, ölelhess, alhass – tudjuk J. A.-óta az élet alapvetéseit, de tőle tudjuk a fasiszta kommunizmust is. Ezek így ölelkezve fakadnak egymásból, és létrehozzák a teli gyomor és a szabadság dichotómiáját, hogy kinek mi a fontosabb. Petőfi átlőtt oldalú farkasának az utóbbi, Mari néninek meg a töltött káposzta.

És bár voltaképp jól van ez így, mert nem mindenki lehet kivont kardú szabadságharcos, mégis megmutatja, mért tartunk ott, ahol. Elvont dolgokat ugyan nem lehet elrágcsálni és cupákolni, mégsem árt, ha az embernek van érkezése a magasabb eszmékhez is, mint szabadság és szolgaság. Ennek híján a vége akkor az lesz, hogy teli gyomorral és bávatag-boldogan tapsikol a lelki nyomorához, és ez sem egy ideális helyzet. Viszont az ember egymillió év evolúció, kultúrák és civilizációk felemelkedése és elbukása után is egy szőrtelen állatfajta csupán.

A lét határozza meg a tudatát, s ha nincs káposzta, az baj, mert rövid időn belül csak arra bír gondolni, és ez tölti ki minden óhajtását, ez lesz az élet alapkérdése. Ezen az elven működik a választási krumpli, ami olyan, mintha egy csontot dobnának a kutyának. Kitetszik, hogy az anyagi bajok még mindig jobban fájnak a lélekénél, amire utal egy tatabányai eset is. Itt egy férfit közmunkára ítéltek, mert egy boltban üvöltözött, szidta az összes népek anyukáját, és leköpött egy nőt. Ezután földöntött egy polcot, ily módon pedig eltört tíz Kinder tojást.

És nem azért ítélték el, mert gyalázta az embereket és leköpte egyiküket, hanem, mert a nyüves tojások összetörésével 2.890.- forint kárt okozott. Sem az őrjöngő zaklatott lelke, sem a leköpött nő méltósága nem érdekelt senkit sem. Íme, hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, így élünk mi káposztától és Kinder tojástól terhesen, s ezekből a magasságokból mit nekünk kósza szabadságeszmék és emberi méltóság. És az a csavar mégis, hogy voltaképp az lenne az ideális, ha tényleg a káposzta ára lehetne a fő fejfájása az embernek. Viszont nem olyan időket élünk egyáltalán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum