A rejtelmes sziget

– Kéne egy sziget. – ábrándozott a köpcös a meccsen a stadionjában, mert semmi nem történt a gyepen, és a szotyola is elfogyott.
– Mi kellene, főnök? – értetlenkedett mellette egy kockafejű alak, aki úgy nézett ki, mintha lisztes lenne az orra, de a csálén álló szemei mutatták, hogy egész más lehet az, sőt, hülyén vigyorgott is, ami mindent megmagyarázott.
– Egy sziget. – mélázott tovább a köpcös.
– Miféle? – érdeklődött a lisztes (vagy valami más) orrú.
– Nem tudom – magyarázott az, akit főnöknek hívott emez -, emlékszem, az iskolában a padtársam, a Pityu olvasott egy könyvet, az volt a címe, hogy „A rejtelmes sziget”. Egy rejtelmes sziget kéne nekem.
– Mi volt abban a könyvben, mitől volt rejtelmes az a sziget?
– Azt én honnan tudjam? – horkant fel a köpcös.
– Nem olvastad?
– Hülye vagy? Miért olvastam volna?
– Igaz, igaz. – helyeselt a lisztes orrú – És hová képzeled azt a szigetet?
– A kert végébe, a budi mögé, a stadion mellé.
– Hogyan lenne rejtelmes?
– Nem tudom – ábrándozott tovább a főnök -, lenne rajta majom meg papagáj, esetleg strucc. És pálmafák mindenképp, meg naplemente, azt szeretem.
– A szigethez tó is kellene. Vagy tenger. – lett gyakorlatias a kockafejű.
– Az jó, a vízben lenne delfin meg bálna. – lelkesedett a köpcös.
– De nincs víz, főnök. – ébredt a valóra a lisztes orrú.
– Hát legyen! – csattant fel a másik – Fogjátok a vödröket és hordjátok. Olyan nincs , hogy nincs víz. Ha azt mondom, legyen víz, akkor lesz víz. Várom a sódert meg a kavicsot, ahogy Lenin is mondta. – tévedett nagyot megint a köpcös, de ezt mindenki megszokta már, és nem is igazították ki sohasem.
– Nincs mibe hordani, nincs gödör. – kötötte az ebet a karóhoz emez megint.
– Istenem, hát mindent nekem kell intéznem? – horkant fel a főnök – Majd kérünk a Vlagyimirtől egy közepes atombombát, letesszük, robbantunk, mindjárt lesz luk, de még mekkora luk, hogy még tengeralattjáró is mehet bele.
– Az atomból lenne egy kis bonyodalom. – vélekedett a lisztes orrú.
– Brüsszel, mi? Mindig az a rohadt Brüsszel. Akkor meg szóljatok a Szilárdnak, hozza a seregét, és azok robbantsanak ide egy gödröt.
– Azt hiszem – volt mégis józanabb a lisztes orrú -, azt hiszem, hagyományosabb módon is elő lehetne állítani azt, mondjuk markolóval, kotrógéppel.
– Az nem zavarná a futball-kollégistákat a délutáni pihenőjükben?
– Elmennének edzőtáborba addig Ibizára, tudok ott jó helyeket. – csillant fel a lisztes orrú szeme nagyon.
– Jó, eddig rendben. – lett boldog a főnök – Mégis, az a víz, hogy honnan, az zavar még.
– Említetted a vödröt.
– Igaz, de az lassú. – mélázott – Mi lenne, ha elterelnénk a Dunát?
– Hogyan? – értetlenkedett emez.
– Lenin is megfordította a folyókat – beszélt megint hülyeséget a főnök -, mi is tennének bele egy kanyart idáig, meg vissza. Lenne egy második Dunakanyarunk, hajóvonták találkozása tilos. – ezzel fejezte be, nem tudni, miért, de ez a lisztes orrút nem zavarta.
– Zseni vagy, főnök. – örvendezett – Szállodák is lennének.
– A Lőrinc majd vesz. – így akarta rövidre zárni.
– Építeni kellene.
– A Lőrinc majd épít, azt is tud.
– Odavinnénk a kisvasutat a föld alatt. – lelkesedett be teljesen a lisztes orrú.
– Lőrinc. – bökte oda a köpcös.
– Hidakat.
– Lőrinc.
– Nem kellene a projektnek egy miniszteri biztos? – lett gyakorlatias megint a kockafejű.
– Tényleg. Meg legyen nemzetstratégiailag kiemelt fontosságú a pénz meg a gyorsaság miatt. Aztán titkosított, hogy a Hadházy meggebedjen.
– Klasz lesz, főnök. – dörzsölte a tenyerét emez – A megnyitón mi legyen? Gripenek, tűzijáték, ökumenikus mise?
– Nem kell nagy cirkusz. – vázolta az ügymenetet a köpcös – Élőben közvetítse a holdingom, ahogy karakánul kijövök a budiból, és száraz lábbal átsétálok a tavon, be, a szigetre, a pálmák közé.
– Hát, ez fenomenális. – alélt el a lisztes orrú – Cseszheti a Gáspár a Jézusát.
– Ne bántsd a gyereket, megvan a maga baja. Na, menjünk, szar ez a meccs. Van egy csöpp kisüstim még a demizsonban, iszunk egyet, aztán megszavaztatjuk a projektet, hogy ne érje szó a ház elejét. – zárta le a dolgot a köpcös, és most mennek, mendegélnek, míg a világ s még hét nap.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum