Mégis bunda

Kétségek közt vergődik az ember ezzel a Matolcsyval meg az ő lopásával, hiszen már megint benne vagyunk a szemantikában és a teológia dzsungelében, hogy a jó ízlésről ne is beszéljünk. Bárándy Gergely azt mondta ugyanis, hogy Matolcsy közpénzt lopott, és hosszú idő után a Kúria is rábólintott: mondja csak nyugodtan. Erre föl Matolcsy ügyvédje, bizonyos Buczkó Péter meg azzal zavarja össze a panelprolit, mégsem lehet mondani megbízójáról, hogy lopott.

Akkor most mi van? Ugye, így vívódik az ember, mert ez a Buczkó azzal érvel, hogy csupán adott szövegkörnyezetben, adott közéleti szereplők közt, adott szituációban jogszerű a kifejezés, különben meg nem. Nebassz, gondolja a panelproli, és elgondolkozik erősen, hogy már megint szügyig vannak ezek a fekáliában, és arról győzködnek, hogy csokikrém lesz az, tejszínnel a tetején. Mindig gyanús, amikor meg kell magyarázni, hogyan értsük a szavakat, az ilyesmi a valóság átírásának aljas buzgalmára int minket.

2002-ben is, amikor Orbán Viktor Mihály gazdasági élettérről ábrándozott hangosan, s emiatt őt nácinak tartotta a nagyvilág, nekiláttak nyelvészkedni, hogy nem Lebensraumról szőtt ő omló álmokat, hanem élettérről. Viszont épp ő maga a mindent tudás meggyőző bizonyosságával állította, hogy: “Magyarul kétszer kettő négy. Ez minden más nyelven másképpen van.” Így tehát, s Orbánra hivatkozva az élettér magyarul élettér, németül meg Lebensraum. A lopás, az magyarul lopás, ez is minden más nyelven másképpen van, ezen a miénken pont így.

Lehet csűrni és csavarni a hangalak és jelentés sajátos kapcsolatát, de a magam részéről, hogy feloldjam itt a gyötrő kétségeket, s mivel úgyis szeretik az óvodás nívót nagyjaink, egy bájos mondóka, énekelhető versike segítségével mutatom meg, hogy a lopás az lopás, ha így értelmezzük, ha meg úgy, akkor is. A nyájas olvasó is bizonyára örömmel veszi, ha, mint Proust az ő madeleine-jével, én pedig ezzel az infantilis költeménnyel utaztatom vissza a gyerekkorába, miközben arra is rájön, hogy igazam van.

“Kifordítom, befordítom,
mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
juhászbunda a bunda,
mégis bunda a bunda!

Leterítem a bundámat,
mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
juhászbunda a bunda,
mégis bunda a bunda!

Ha megázik is a bunda,
mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
juhászbunda a bunda,
mégis bunda a bunda!

Ha rongyos is az a bunda,
mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
juhászbunda a bunda,
mégis bunda a bunda!”

Ugyehogy.

Mindezen túl ez a lopás, nem lopás dichotómia, hogy mikor, milyen környezetben érvényes az állítás, mikor pediglen nem, fölveti bennem ennek az egésznek a spiritualitását. Jelesül, hogy a lopás, mint olyan, egylényegű-e Matolcsyval és az egész csürhével. Az ilyen kétségek Alexandriai Szent Atanáz óta kínozzák az egyházatyákat, ő volt az első, aki azt vallotta, hogy az Atyaisten és a Fiúisten lényegileg azonos. Ezzel szemben Arius eltérő jellegűnek állította a kettőt. Ezen azóta folyik a vita füstölgő máglyák melege mellett.

Mindez azért példa és vitézségből forma számunkra, mert eldöntendő, hogy a lopás, mint szubsztancia csak az Atyaisten, jelesül OVM sajátja-e, s a többiek ebben egylényegűek-e vele, vagy esetükben engedünk Arius felfogásának, és két külön entitásként értelmezzük a kétféle taknyot. Mert, ha a lopás, ha akár Matolcsy foganatosítja is, egylényegű Orbánnal, akkor Matolcsyra tényleg nem mondható ez, nem állítható róla, hogy lop, mert voltaképp az ő mocskos keze valójában Orbáné.

Látszik tehát, hogy egészen messzire el tud jutni az ember, ha csak egy kicsit is nem figyel oda. Magamra vonatkoztatva például az a szorító kérdés, hogy miközben ezen meditálok, hogy az Atya meg a Fiú egylényegűek-e, így azt is meg kell kérdeznem szorító szükségszerűséggel, hogy ezek külön-külön, vagy együtt költöztek-e bele Orbán Gáspárba. Ebből fakadólag és végül aztán, hogy amikor ilyenek járnak a fejemben, akkor bevándorláspárti vagyok-é, vagy pediglen nem. Mert momentán itt húzódnak a határvonalak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Mégis bunda
  1. Jane Doe szerint:

    Szerintem határvonalak már rég nem húzódnak – sehol.
    Avagy: hányszor lehet belelépni ugyanabba a…Rubiconba?

Hozzászólás a(z) Jane Doe bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!