Minek?

Még valamikor egy gyenge pillanatában OVM megígérte, hogy igazi újságírók igazi kérdéseire fog válaszolni, amitől mintegy fél évig lázban égett a jámbor slapajtársadalom. Mind az összes készítgette, gőzölte, kefélte a frakkját, igazgatta a csokornyakkendőjét, hogy a nagyúr elé járul majd, ha böffenteni méltóztatik. Én tényleg nem tudom, miben reménykedtek, miben hittek, s legfőképp, minek? Mintha lenne értelme ennek az egész felhajtásnak.

Annyira fente a fogát az újságíró horda, hogy fogaik csattogása a várig hallatszott, amitől OVM vagy beszart, vagy egyszerűen csak hazudott, amikor randit adott, de az interjúból kormányinfó lett, ilyen pótcirkusz. Mindenesetre a formát megadta a főnök, kiöltözött, mint Szaros Pista Jézus neve napján, és már ez is valami, ha tudjuk, másokat zsebből vagy nyakkendő nélkül részesít a kegyeiben. Az újságírók meg lettek becsülve úgymond, ámde természetesen nem az összes.

Csak, aki bebocsátást nyert a szentélybe. Akinek sok volt már a fekete pontja, az cseszhette, viszont nem járt rosszabbul mégsem, mint aki közelről csodálhatta a kiállítási darabot. Egyik sem tudott meg semmit semmiről ugyanis, mint az várható is volt. Ilyképpen a falakon kívül rekedtek jártak jobban, vidáman elsörözgethettek, míg a kiválasztottak személyesen találkozhattak a semmivel, és ez filozófiai szempontból már valami.

És mégis a sörözgetők nyüszítettek, mintha leszakadt volna a szörnyű mennybolt. Magam viszont nem értem, komoly, felnőtt emberek mért nem érzékelik a körülöttük elfolyó valóságot, amely alaphangon is azt mutatja, hogy A./ – Be sem engedik őket, B./ – Nem kérdezhetnek, C./ – Ha mégis, választ nem kapnak. Ennyit kínált a hét határra szóló esemény, nem többet és nem kevesebbet, és mégis olyan ricsaj lett a be nem engedés miatt, mint valami óvodai homokozóban.

Én azt nem állítom, hogy annyira okos volnék, meg napkeleti bölcs, ellenben már elég öreg és cinikus, s mindez följogosít arra, hogy jóindulatú mosolygással nézegessem ezt az értelem nélkül való palávert. Vannak emlékeim ugyanis, mégpedig abból az időből, amikor OVM még nem ment föl a mennyekbe, félig még halandó volt, és szóba is lehetett állni vele. Ezt a méltatlanságot többször is abszolváltam, amit interjúnak neveztek.

Van egy kellemetlen hírem. Az első ciklusának vége felé, amikor már elöntötte a szar a manust, már akkor sem válaszolt kellemetlen kérdésekre, mellébeszélt vagy hallgatott, és ezt a módszert fejlesztette oly tökélyre, hogy már szóba sem áll senkivel. Én már akkor lemondtam róla, így az, hogy most nem engedtek a ketrece közelébe, egyáltalán nem nóvum és még csak nem is baj. Neria így működik, és ezt tudomásul kéne venni. Bármennyire is abszurd, de ez a mi valóságunk.

A mentális betegségek úgy működnek, hogy a delikvens ül a kis szobájában, látja az odakinti világot, amitől egy ajtó választja el. Vágyik kifelé, érzi, hogy ott a helye, de az ajtót képtelen kinyitni. OVM is elvan a saját kis ketrecében azzal a különbséggel, hogy ő maga reteszeli el az ajtaját, nem is akar kijönni, be sem enged senkit. Ott bent küzd a macsetéjével, kaszabolja a démonjait, teljesen fölösleges foglalkozni vele, hacsak nem egy neurológusnak.

A kívül rekedt újságírók azon szomorkodnak, hogy nem testközelből hallhatták azt, őszentsége nem foglalkozik üzleti ügyekkel? Az felemelőbb, ha az emberi képibe mondja, hogy nem foglalkozik nőügyekkel, hogy ez a jogászok dolga, esetleg boldog karácsonyt, vagy oszt jónapot? Mert ezek a válaszvariációk az igazi kérdésekre, és ezek után ríni fölösleges, ennél még a nem kérdezés is jobb. Legalábbis én így vélem, felismerve szerencsétlen hazám végső romlását.

Bálint György mondta, az nem újságírás, ha a társadalom képébe köpünk. Ennek analógiájára vélhetnénk, az sem, ha az Orbánéba meg igen. Faramuci a helyzet, mert az lenne a helyes felelet, hogy tényleg, viszont más lehetőséget ez a pojáca nem hagy. Vagy lehányja az ember, vagy elfelejti. Most azokat ne számoljuk, akik lepippantják. Így alakul ki OVM érinthetetlen világa, amit lebontani viszont már nem az írástudó dolga. A recept kész és csak ennyi: országos sztrájk és engedetlenség. Teljesen fölösleges Orbán képit bámulni, ahogyan az tegnap is kiderült.

Mert minek?