Babgulyásos forradalom

Mindnyájunk kedvenc maffiózója, Al Capone bácsi annak idején adócsalással bukott meg, s ahogy most kinéz, a mi imádott rosszfiúnk, OVM pedig a zabálás miatt zuhanhat alá, mert az élet kegyetlen bír lenni és kifürkészhetetlen. Mindez persze csak idea és ábránd, reménykedő feltételezés, hogy netán túlcsordul a bili, mert sohase lehessen tudni. Mostanában azt is állítják, hogy a francia forradalom annak idején azért (is) robbant ki, mert abban az évben rossz volt a termés.

Al Capone bácsi ugyan az élet császáraként haligalizott, végig gyilkolászta és rabolta fél Chicagót, mert lehet, hogy a helyi Polt a kezében volt, így semmit sem bizonyítottak rá, az aktuális NAV-val viszont vagy nem számolt, vagy nem bírt, ez lett a veszte. Mondhatni, egy apró banánhéjon csúszott el, és aztán meg is rogyott, elvitte az Alcatraz meg a szifilisz. OVM bácsi annyival nagyobb ganyé őnála, hogy neki az adóhatóság is a zsebében van, sőt, az egész ország. Viszont szeret zabálni.

Mint majd megmutatom, ebbe is bele lehet bukni, ha úgy állnak a csillagok. A gyomor nagy mókamester, s nem épp véletlenül. Minden organizmus első és voltaképp egyetlen célja, hogy energiához jusson, J. A. is első helyen említi a mindenségben, ehess, ihass, etc., mint az közkeletű. Ez az energia lehet a zöldellő fű, egy másik organizmus lába vagy a napfény, esetünkben a csülkös bab vagy babgulyás, ez, bár kulinárisan egyáltalán nem mindegy, forradalmilag viszont igen.

Mert itt van nekünk ez a Gundel és az ő várbéli menzája, ahol fillérekért ehet az, akinek amúgy is sok van. És, ha valami, ez bírja zavarni az állampolgárt, hogyha ő igen, én miért nem? Ez még a netadónál is nagyobb felhajtó erő lehet, csupán az a kérdés, hogy falvainkba, tanyáinkra és városaink peremeire eljut-e az az információ, hogy OVM annyiért kap csülkös babot, hogy annyiért tán az is meg tudná venni, aki egyébként órákat áll sorban a krisnásoknál ugyanezért, mert nem telik rá. Mert neki háromszázért senki nem ad, csak ingyért, ami életmentő, ellenben megalázó dolog.

A csülkös bab (vagy babgulyás) így válik szimbólummá, a lét két peremén állók összehasonlító nyelvészetévé, s most ezt az ízlelőbimbókkal tessenek egészen konkrétan érteni, mert élni kell, ha van még hozzá kedve az embernek. De Camus-tól tudjuk, az öngyilkosság oka soha nem lehet egy tál étel, még sok sem, csupán az élet értelmetlenségének érzete lehet az, ezt viszont kiváltság és babramunka elérni. Így, az éhező delikvens előbb vágja pofán szenvedésének okozóját, mintsem fölkösse magát.

Egy tál babot nem lehet a gomblukba tűzni, mint valami őszirózsát, az O1G-s kokárdát viszont igen, s azokban a körökben, ahol én forgok, az ilyesminek mostanában nagy keletje van. És még eddig töketlen ellenzékünk is ügyes, mert, mint kiderült, törvényjavaslatot nyújtanak be, hogy a kórházakban, iskolákban és óvodákban ugyanannyiért lehessen étkezni, mint a várban. Ha ügyesen kommunikálják, ebből a Fidesz és OVM jól kijönni nem tud, és újabb lapát szén kerül a tűzre.

Mert gondoljunk csak bele, bármilyen indokkal söprik is le az asztalról – a valljuk meg eszement, ámde rafkós – javaslatot, csak az jön le belőle, hogy ezek még a kisdedeket, a betegeket sem tisztelik, őket is sorsukra hagyják. S mivel társadalmunk a cuki kutyákon kívül a cuki kiskölkek és a betegek sorsa fölött érez erős empátiás késztetést, máris kész a recept, hogy lám, ezek embertelenek. Azok egyébként, viszont ezzel jól lehet demonstrálni.

Sőt, ha egyszerű képletekkel azt is elmagyarázzuk a szűkölködőnek, hogy mindenképp ő fizeti helytartóinak nagy zabálásait, míg ő tyúklábra kuporgat, a hatás négyzetre emelhető, mert a jóllakottság vágya, illetve a vele szemben álló korgó gyomor sok zsarnokot lelökött már a trónjáról. Itt cseszte el OVM, de nagyon, hogy nem tudott parancsolni a gyomrának, és urizál a zabálásban, holott még késsel, villával enni sem tud rendesen.

Van egy ziccerünk megint, kiderül, mire megyünk vele. Annyit még el lehetne mondani az éledező tudatú, babgulyáshiánytól sújtott leendő lázadóknak, hogyha a dagadt papokat vetik be ellenük, akik majd a lemondás gyönyörűségeiről magyaráznak, nekik sem kell feltétlenül hinni. Mert figyelmezzünk arra, hogy még Jézus is borokkal és halakkal kurválkodott, szaporította, átváltoztatta azokat az éhezőknek, és nem occsóér zabálta tele magát velük.

Illetve végső és aljas csapásként azért figyeljünk arra is, hogy az utolsó vacsorán állítólag borral, kovásztalan kenyérrel, sólettel, báránysülttel, halszósszal és datolyával vesztegette meg az apostolokat, míg Sziddhartha herceg, midőn elindult a megvilágosodás felé, beérte naponta egy marék rizzsel. Ezt csak miheztartási gondolkodásilag vetettem ide, meg, hogy ne legyen lelkifurdalása a proletárnak, amikor a babgulyás nevében megindulva elfoglalja a köpcös Krisztusban felszentelt irodáját, mint valami elszabadult Auróra.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum