december 2018 hónap bejegyzései

Pandóra szelencéje

És még az is fakad ebből, hogyha itt ordítás következik, akkor az hosszú lesz és véres. Nem nekem jutott eszembe először a polgárháború, mint kimenetel, és akkor most ezen a szemüvegen át szemléljük a nemzet pecásának tegnapi ámokfutását. Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy a játék épp erre megy ki, ezért a sietség és a hatványozott bunkóság. Szóval sok minden lehet, de, hogy nyugodt napok azok nem jönnek, az hétszentség.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Kajamese

A pénztáros néni mosolygott rá – szép volt a világ -, húzgálta a tejet, kakaót, meg a többit, pittyegett a gép, villogott, Hülyécske mosolygott. Aztán beütött a ménkő. Majdnem kétezret mutatott a gép és mondott a néni szája, amitől Hülyécske úgy érezte, agyoncsapták, szédült, majd elájult. Átnézte a számlát, de nem lett kevesebb. Mutatta a néninek a pénzét, a bőven kiszámolt napi 620-at, és a néni jóságos volt, stornózta a dolgokat, míg megmaradt Hülyécskének, amire elég volt a bőséges 620-a, a tej, a kifli meg a parizer.

Posted in Egyéb
Tags: ,

A tű foka

Hadházy is nekiállt mérlegelni, és zárul a kapu, jönnek az ünnepek és minden lekonyul. Voltaképp ebben bízik a fideszcsürhe is, és még az is elképzelhető, hogy beolvassák azt az öt nyüves pontot, csak, hogy csönd legyen. Évek óta világos egyébként, hogy Orbán választásokon le nem győzhető, s ha most mégis ezt az irányt jelöli ki a megszeppenő ellenzék, akkor felejtsük is el az egészet. Sőt, mondhatjuk miniszterügynök úrral, hogy boldog karácsonyt.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Anyák, apák, jézusok

Addig-addig bűnözőzik az ellenoldal édesapáit és édesanyáit, míg el nem fehérül a szájuk, és az évtizede halmozódó sérelmek és indulatok vulkánként törnek ki. Szilveszterig eldől, mi lesz ebből, de, hogy lányregény nem, az teljesen biztos. A taxisblokád idején egy veterán azt tanácsolta, induljak a boltba zsírért, gyertyáért és gyufáért, vagy még nem tudom, mi szükséges egy ostromlott várban. Ezt a bölcsességet pedig most nagy kegyesen tovább adom megfontolásra.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Rétvári mítosza (A NER és az öngyilkosság)

Ezzel csak arra szerettem volna utalni, nem azért lesz öngyilkos az ember, mert elfogyott a zsír a kamrából, mint ahogyan nem is azért dönt az élet mellett, mert dübörög a gazdaság. Az ilyen magyarázatok Rétvári elvtársnak és a híveknek esetleg megteszik, megfelelnek a NER egydimenziós világképének, viszont még a Kétfarkúak örökélet-ingyensör kampányígérete is komolyabb, mint a fideszcsürhe gondolatisága, ami nincsen neki.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Parlament vs. kocsma

Írhatnék még sok mindent a kocsma dicséretére, de máma nem ez a föladat, hanem, hogy bemutassam, az ilyen századvégek, a bennük dolgozó mókusok, és pláne az őket kitartó maffia mennyire nem ismeri azt az életet, amelyet aztán dirigálni akar. Közük nincs hozzá, halovány fingjuk nincs róla, ezért érik őket meglepetések minduntalan, mint pénteken is értekeztem róla, hogy jé, ez meg visszaüt.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Komoly, kézzel írt (4.)

Föltéptem a bejárati ajtót, és elébük ugrottam, de nem az történt, amire számítottam. A hajdani történelemtanár rám kiáltott, hogy fapapucs, amitől úgy ledermedtem, hogy elvették a partvist, a födőt, letépték a fejemről a fazokat és kiteperték a kezemből a sprayt is, majd visszalöktek a lakásba és rám csapták az ajtót. Mária néni még utánam kiáltott, hogy faszfej. Most itt állok, és már nemcsak éhes vagyok, de büdös is. Mégsem adom fel, majd jelentkezek.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Newton harmadik törvénye

Mert momentán, mint láthattuk, azon megy a csodálkozás, hogy visszaütöttek, illetőleg, hogy a panelproli kinyitotta a pofáját. Pedig nem kéne annyira ámulni meg ajvékolni. Lesz még rosszabb, ha az országlás hasonló ritmusban és metodikával folytatódik, az Univerzum kérlelhetetlen törvényei szerint a fagyi vissza fog nyalni, a bűn pedig elnyeri méltó büntetését.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Magatokon röhögtök

Soknak tűnt, ami történt, de nem az. Annyi csupán, hogy az általános letargia gátjai átszakadtak, viszont a népmesei igazságos befejezés még nagyon messze van. Ezt pedig én magam nem Szabó Gyula búgó hangjában és indázó rajzvirágokban lelem meg, hanem, valami különös késztetés folytán a Sztálingrád című film azon jelenete lebeg előttem, amikor az aljas náci tiszt könyörög a nyüves életéért. Ezt tessék szimbólumként érteni. Véletlenül sem kell gyilkolászni, tökön rúgni viszont ér.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Érted dolgozik – vagy ellened

És nem akadt senki tegnap a közelében, valami halált megvető bátorságú forradalmár, aki a képibe dörgölte volna, hogy ugyanaznap, amikor a kamerákba belemondta a munkásokért dobogó szívét, a pártja, amely az ő agyának és karjának nyúlványa, nem szavazta meg az Európai Munkaügyi Hatóság létrehozásáról szóló javaslatot. Ez arra lesz majd hivatott, hogy védje a munkások érdekeit és kordában tartsa a nagytőkéseket, ugye. Minálunk ilyenre szükség nincs egyáltalán, itt van helyette személyesen Orbán Viktor Mihály.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum