Komoly, kézzel írt (1.)

Tisztelt szerkesztőség! Hatalmas, felhorgadó örömmel vettem felhívásukat, amely egyetemistáknak szólt, hogy az oktatásban megbúvó liberális démonokat leplezzék le. Végre! Végre egy harcos redakció, amely nem fél kiállni a nemzetet fenyegető veszedelem ellen, amely népünk élére áll, hogy lerázhassuk a ránk kényszerített szabadság béklyóit, és újra megtaláljuk rég elveszett nemzeti önmagunk a globális, liberális diktatúrában.

Magam ugyan egyetemista nem vagyok, soha nem is voltam, de úgy vélem, a veszedelmek, amelynek az Önök harcos redakciója a gyűjtőhelye kíván lenni, nemcsak az iskolapadban, hanem mindenütt, szerte az országban burjánoznak. Ott vannak minden utcasarkon és minden kilométerkőnél, az óvodától az egyetemen át a nyugdíjas klubokig, amit magam is tapasztalok. Eláradt a gonoszság a szépkorúak közt, dévaj tréfákat űznek, és hanyagolják a misejárást.

Ilyen elkeserítő tapasztalatok vezettek arra, hogy egyrészt saját örömömre, mintegy felidézve boldogult úrfikoromat, mikor is aktív házmesterként tartottam rajta a figyelmemet a társadalom erkölcsének üterén, másrészt pedig a haza üdvére helyezzem magam szolgálatba mintegy, és harcba szálljak újra. Remélem, buzgalmam nem marad haszontalan, hiszen több a baj, mint az egy redakcióból látszik, ha ezzel meg nem sértek senkit.

Mert nem csak az iskolapadban tombol a fertő, hanem mindenütt. Ezért vélem úgy, hogy jelentéseim haszonnal bírnak majd, amikor eljő a végső harc, amikor elválik az ocsú a májától, győzedelmes harsonáink lerombolják a liberális tornyokat, és győz az igazság. Mert győzni fog. Itt vagyok, éljenek velem. Már beszereztem a gukkeromat, és gondosan eltávolítottam a kupakot róla, nehogy olyan túlzásba essek, mint a drága Hende képviselő úr, körzetünk jótevője.

Ő egy ilyen gikszer miatt, hogy a kupakon át nézte a világot, teljesen sötétnek látta a fényes jövőt, és azóta is ezt sínyli. Tanultunk tőle, ezzel is utat mutatott, hogyha figyelünk a gukkeron át, ne fátyolos szemmel tegyük azt, a kupak zavarja a tisztán látást, mint arra hajdan Kósa képviselő úr is felhívta a figyelmet. Csak gonoszul félremagyarázták a kristálytiszta eszmefuttatást, a nyugdíjas klubban is röhögtek rajta, mert politikailag teljesen képzetlenek, szemináriumra sem járnak.

Na, majd. S aztán. Ebből is láthatja a nagyra becsült redakció és minden szerkesztő úr benne, hogy tisztában vagyok a helyzet komolyságával. A nagy havazáskor is, amikor belügyminiszter úr közzé tette az ő felhívását, hogy mindenki üljön át egy másik autóba, egyedül én mentem ki az utcára a konyhából, és foglaltam el a helyemet a gépjárműben. Az ideológiailag képzetlen tömegek az ablakból néztek, mit csinálok, mert nincs érzékük a misztériumokhoz.

Remélem, bemutatkozásom elég volt arra, hogy bizalommal fogadjanak. Hetente fogok jelentkezni, minden szombaton a konspiráció miatt, máma a munkatervemet és a megfigyeltek körét tárom önök elé. A gukkerról már meséltem, ezen kívül bonbonnal, illetve házi főzésű kisüstivel – kor és nem szerint – férkőzök az alanyok bizalmába, és kiszedem belőlük a legsötétebb titkukat is, még az anyjukból is kicibálom őket, hogy hullhasson a férgese.

A lépcsőházra gondoltam, mint az akció területe. Tizenegy lakó van itt énrajtam kívül. Hét hitetlen, négyen keresztényiek, de egyáltalán nem úgy élnek. Öt alkoholista van a tizenegy közül, hatan csak nagyivók, két irodista, három közmunkás és hat nyugdíjas a megoszlás mintegy munkailag. Egyik sem a mi szavazónk, három kifejezetten harcias, a saját fülemmel hallom, ahogy gyülekeznek, szidják a jótevőnket, pusmorognak, de nem tudok rájuk rendőrt hívni, csak a lépcsőházban ilyen erősek.

Ez a nyers munkaanyag, azt hiszem, lesz mit írnom róluk. Ha felkeltettem a tisztelt redakció figyelmét, kérem, a levélen található címen értesítsenek. Hogy az álca teljes legyen, egy Ady kötetbe rejtve várom az utasításokat és az útmutatást, de lehet Esterházy is. Ha nem kapok választ, a hallgatást beleegyezésnek veszem, és megkezdem a munkát. Egy hét múlva küldöm az első anyagot, lehet, hogy ürgebőrben és búvárral, mert a postában nem bízok már. Kitartás hát, fogom a gukkerem, megyek. Indulok.