Mostanában egyre jobban látszódtak az elhülyülés jelei a vezéren – aki immár az egyes számú ápolt nevet viselte, s joggal -, ami abban mutatkozott meg, hogy általában nem tudta, hol van, embereket kevert össze, és mindig eltévedt az időben. Már hetek óta nem borotválkozott, nem nyiratkozott, szakállas lett, ősz haja a vállát verdeste, és láthatólag úgy érezte, azt hitte, fiatal megint, és erejének teljében készül frissen meghódítani, leigázni a világot. Egyfolytában futballmezeket cibált magára, de mindig felsült, mert mérhetetlen étvágya miatt annyira elhízott, hogy nem mentek rá a dresszek.
Ilyenkor vagy sírdogált, vagy pedig ordítozott, attól függően, milyen napja volt, de egy kis friss kolbász mindig megnyugtatta, valahogyan a fokhagyma illata lelohasztotta az indulatait. Az ápolók ezért úgy döntöttek, egy füzérrel a nyakába akasztanak, sőt, csináltattak neki egy extra méretű, XXXXL-es 2Rule mezt is, ebben láthatóan nagyon otthonosan érezte magát. Akkor volt a legboldogabb, amikor egy kis szotyolát tettek elé, és felvételről labda pufogását, és elnyújtott, a kurva anyád kiáltásokat hallgathatott, ilyenkor azt hitte, meccsen van, és elégedett volt nagyon, böfögött is sokat.
Amúgy kiállhatatlan beteg volt, teljesen szeszélyes, egyszerűen nem lehetett eldönteni, mit akar. Egyik nap például papot óhajtott, gyónni szeretett volna, de, amikor meglátta a plébánost, ráordított, hogy térdre, imához, mit képzel, hol van, ez itt kereszténydemokrácia, tehát tényleg teljes volt a káosz a fejében. Aztán Soros Györggyel akart találkozni, hogy egy kis pénzt kérjen tőle oxfordi utazásra, de az ápolók megmutatták neki az óriásplakátot, amelyet két nappal azelőtt követelt a falára, s amelyen az állt, nehogy már Soros nevessen a végén. Ettől összeomlott, sírdogált, és már a fokhagyma sem használt.
Új taktikaként az egyik ápoló kockás ingben demizsont hozott be a szobába, egy kis házi főzésű kisüstit? – kérdéssel. Kellett neki, így adták be a gyógyszerét, hogy elaludjon végre, mert amúgy meg túlmozgásos volt, jártak a lábai ültében is, az ajkait nyalogatta és billegette a fejét. Nem aludt sokat, sőt, amikor fölébredt, papírt és tollat követelt, hogy beszédet ír, hangosan mondta – a száját nyalogatva -, amit körmölt, elolvasni úgysem lehetett volna. Azt vették ki a szavaiból, hogy Nagy Imrét temeti, az oroszokat zavarja haza, pár sorral alább Paks kettőről motyogott, és Dózsa Lászlóról. Úgy ugrált az időben és az eszmékben, mint egy hibbant szöcske.
Az orvosok megállapították, hogy a személyisége nem is kettőbe szakadt, hanem hétrét vált, meg azt is, hogy ilyet ők még nem láttak, és természetesen fogalmuk sem volt a szükséges és lehetséges gyógymódról. Hidegvizes fürdővel és elektrosokkal bombázták, meséket olvastak neki kőbányákról, épülő stadionokról, képeket vetítettek a múltjából, hogy megtalálják a baj forrását, ahonnan minden elindult. Egyik alkalommal elővettek egy Gyurcsány képet véletlenül, és a hatás elementáris volt. Sikított az ápolt, a sarokba bújt, csak azt hajtogatta, lárifári, miniszterelnök úr, lárifári, miniszterelnök úr, és folytak a könnyei.
A kezébe nyomtak egy pöttyös labdát, csak ezzel lehetett megnyugtatni, bár még sokáig remegve ült a sarokban, és mindent, fokhagymát, kolbászt, szotyolát be kellett vetni, hogy életet leheljenek bele. Akkor nyugodott meg teljesen, amikor azt mondták neki, mindjárt jön a repülője, megyünk meccsre, és ráadásként egy játéktankot is kapott. Ezzel elberregett a sarokban, de el kellett dönteni, mi legyen vele, úgy vélték, így nem mehet emberek közé. Pedig át kellett volna adnia egy stadiont Lajosmizsén, és előadást tartani a „Neked szülünk, nem ellened” konferencián, amelyet a nyugdíjas fiatal demokrata nagymamák szerveztek Schmidt Mária mennybemenetele alkalmából.
Ki kellett találni valamit, és Kásler főorvosápoló azt javasolta, először mossanak kezet, utána pedig végezzenek ördögűzést. Ez abból állt, hogy zümmögték vég nélkül a liberális szót, és felváltva Soros, Sargentini, Gyurcsány meg migráncsos képeket mutogattak neki. Egy perc alatt elájult. – Kár érte, nagyon jó ügynök volt. – jegyezte meg az egyik ápoló, mert nem tudta, hol van. Kásler főorvosápoló adott is neki egy maflást, és tíz miatyánkra ítélte, de ettől a beteg még nem ébredt fel. Akkor tért magához, amikor egy malacperselyt rázogattak a füle mellett. – Soros. – Ez volt az első szava. Ebből látszott, hogy meg ugyan nem gyógyult, de legalább azon a szinten van, mint amikor bekerült a zárt osztályra.
– Mossátok meg a kezét, aztán mehet. Ezeknek így is jó lesz. – Ezt mondta Kásler főorvosápoló. Rendbe tették valahogyan, és most viszik.
Hozzászólás a(z) Haragos bejegyzéshez Válasz megszakítása