Cizellált emberek

Balog Zoltán, amint kikerült a gonosz közvetlen vonzásából, rögtön megvilágosodott, és más színben látja a kajla világot. Az összes hajdani Orbán-bábu így van ezzel. Ahogyan nincs a nyakukon a kés, mindjárt színesebb lesz minden, és ezt nem győzik hangsúlyozni, mintha attól kevésbé lennének bűnösök, ha a rendszer fogaskerekéből besúgóvá, provokátorrá és kollaboránssá alakulnak. Szenvedő alanyai soha nem voltak, így akármennyire kaparnak is a körön kívül, soha nem lesznek feloldozva.

Én magam különben is zéró toleranciát hirdettem a NER minden alkatrészével és elsőáldozó hívével szemben, de nem úri passzióból, vagy, mert nem bírom a szagukat, hanem, abból a meggyőződésből, hogy az írmagjuktól is meg kell tisztítani az országot. Ez amellett, hogy elemi érdeke a hajdanvolt köztársaságnak, önös dolog is. Nem anyagi vagy ilyesmi álmodozások miatt, mert ez engemet már egyáltalán nem érdekel, hanem a lélek egészsége okán.

És most, hogy elmeséltem az életemet, nézzük, miből is élünk. Balog elvtárs, ahogyan pedellusból tiszteletes lett, azt meséli el a nagyérdeműnek, hogy ő, amikor az eredendő bűnt elkövette, akkor is „cizelláltabb” álláspontot képviselt, mint a többi ganyé. S ahelyett, hogy megkérdeznénk, télleg, drága Zoltán, télleg? – fussunk át miniszteri életművén, hogy mennyire volt az cizellált, ami kijelentés úgysem egyéb, mint felvezetése a leendő tárgyalás mentegetőzésének, miszerint: parancsra tettem.

Ilyeneket szoktak mondani a kivégző osztag előtt, vagy az elvetemültebbje, hogy találkozunk a pokolban. Szóval a teljesség legkisebb igénye nélkül idézzük ide, amikor Balog miniszter az egészségügy lerohadása kapcsán meggondolatlanul olyat mondott, hogy „Aki tehetősebb, az meg tud olyan dolgokat is vásárolni, amiket mások nem.” Az emlékezetes hiltonos ámokfutása kapcsán pedig: „Erre a kormányra, mint testületre, kimondottan jellemző a puritánság.”

Most így kesereg az oktatás kapcsán: „Nekem elment az energiám miniszterként arra, hogy van-e mindenhol számítógép meg vécépapír, az egész iskolarendszer szervezési, átalakítási részére, közben viszont nem foglalkoztunk eleget azzal, hogy mit és hogyan tanulnak a gyerekeink, és kik tanítják őket.” – Akkoriban csak a biciklit tolták túl. Sőt, most már a keresztény-magyarországozás sem komilfó a tiszteletesnek: „Nem a politikusok újítják meg a keresztényi értékeket.” – ezt meséli most színét változtatva.

Viszont a bűn az nem lesz könnyebb, és a múltat sem lehet végképp eltörölni. Csak olyan komcsik szeretnék ezt, mint maga Orbán Viktor Mihály és első számú történelem-farigcsálója, az érinthetetlen Schmidt Mária és a plakátjai. Szóval az nem fog menni, hogy kifarolunk a meséből, mert a végén még Németh Szilárd is olyan reneszánsz ember lesz a mai tokaszalonnás zsírdisznóból, aki görög-latinul dicsérte a migráncsokat a mecsetben, sőt, Sorost pelenkázta az elfekvőben szíve összes szeretetével.

Viszont Balog színeváltozása a jó példa arra, mi lesz itt, ha nem nekik fütyöl az a madár, hogy mivé válik az a kígyó, amelyik uralmon úgy beszélt az ellenfeleivel, sőt, azzal a hét-nyolcmillióval is, amelynek nem tetszett a pofája, mintha a valagából rángatta volna elő őket. Ez megy most is, ez a fennhéjazó, pökhendi stílus. Bunkóktól mondjuk mást várni nem is lehet, de az is nehezen képzelhető, hogy a plebs elfelejti a megalázást és megnyomorítást, mert nem mindenki jámbor Arany János az úri lócsiszárjával.

Bizony, az élet nem habostorta, csak ezt még Balog tiszteletes nem tudja. Na, majd. S aztán. Legalábbis, néha ezt remélem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum