Szavazati jog

– Te, Zsóti! – emelte fel a hangját a köpcös, miközben szotyolát falatozott szalonnával – A nyakunkon ezek a választások, tudod, az únijóssak, azt is hozni kéne valahogyan, mindegy, milyen trükkel. Nincs valami nemzetpolitikai ötleted, hogy ne kellessen izgulni?

– Pénteken beadtam egy javaslatot. Csak meg kell szavaztatnod, oszt jónapot. – vigyorgott ez a Zsóti, hogy ilyen okos, hogy a seggébe is feje van, és szorongatta a puskáját, mert indult volna medvére, pacsirtára vagy házinyúlra, tök mindegy, csak lőhessen már lóhátról, csak ezt akarta.

– No. – mondta a köpcös, és kérdőn nézett a puskát szorongatóra. – Hát kibököd már végre, mi az Isten az? – kissé indulatos volt már, ezért röpködött a szájából a szotyolahéj meg a szalonnabőr, de néhány sztanioldarab is, és nem lehetett tudni, azok hogyan kerültek oda.

– Tök egyszerű, főnök. – vigyorgott, akár valami degenerált ez a Zsóti – Az összes magyarok szavazhatnának, ha nem laknak az Unijóban, akkor is, az ukránmagyarok meg a szerbmagyarok is, csak gyorsan ki kell osztani nekik az állampolgárságot. Vagy vetetni velük, ha sok pénzük van.

– Inkább vetetni – adott igazat Zsótinak a köpcös – nem a két szép szemükért építem nekik a stadiont, az óvodát, meg tömöm őket nyugdíjjal, ugye. – így a köpcös.

– Ugye. – helyeselt a Zsóti – Na, akkor mehetek?

– Eriggy. – mondta nagylelkűen a köpcös, és még hozzátette – Ha szarvas lesz megint, az egyik combja az enyém, stipistop.

– Csakis, helikopterrel hozatom eléd. – trillázta a Zsóti már a nehéz tölgyfaajtó mögül, amikor az asztal végében valaki köhécselni kezdett, mint aki szót kér, vagy föl akarja hívni magára a figyelmet. Egy nyamvadt, pápaszemes alak volt, akár egy aszott Harry Potter, de ilyen gyomorbajos arccal, és némileg kétségbe esve. A köpcös meghallotta a jelzést, de nem szólt, csak a fejével biccentett, az ujjával intett, hogy lehet beszélni.

– Nem akarok vészmadár lenni – mondta ez a gyomorbajos, pedig úgy nézett ki, mint egy kuvik -, de biztosra kellene menni.

– Hogyan?! – emelte fel hangját a köpcös, és nem lehetett tudni, fenyegetően vagy érdeklődve, a gyomorbajos mindenesetre összerezzent, úgy folytatta.

– Találtunk még félmillió potenciális magyart egy szigeten Afrika nyugati partjainál. Magyarul nem tudnak ugyan, de az egyik látott már vízilovat. A törzsfőnököt Pisti Kámnak hívják, és a szent állatuk szerintem a turul. Az oszlopaik tetején mindenesetre egy madárfej van. Kásler professzor már meg is magyarkutatta őket, a génjeik szerint biztos, hogy nem finnugorok, következésképp árpádháziak, és piros pötty is van a seggükön, igaz, csak festve. Pár üveggolyóért örömmel lesznek állampolgárok, ha szerencsénk van, aranyra is cserélhetünk velük fenyőtobozt. – így, egy szuszra szakadt ki a gyomorbajosból az összes okosság, de a köpcös kételkedett, nemhiába volt ő a főnök és a legnagyobb király, akárha Dzsudzsák a sivatagban.

– Keresztények ezek-e? – érdeklődött a köpcös, izgalmában rezegtek a gatyája trottyai és héjastól, két pofára tömte a szotyolát, csak úgy harsogott a szájában.

– Nem egészen. – suttogta a gyomorbajos – De a Balog Zotya már fölajánlotta, hogy nyit egy bambuszirodát, hirdeti az igédet, és megtéríti az összeset. A Hiltonból visz nekik néhány árva gyereket meg paprikát és a pörkütt receptjét. Biztos a siker.

– Hogyan szavaznának? – lett gyakorlatias a köpcös.

– Postagalambbal, meg füstjelekkel. Már építjük ki a vonalat a máglyákból, Afrikában megvan az összes engedély, az olaszok se cicóznak szerintem, aztán Ausztrián át lehet hozni a jeleket, egészen a várig. Egyből láthatnád magad is, nem kéne izgulni, hogy elromlik-e a számítógép véletlenül vagy nem, sőt, a végén a várból fehér füst szállhatna fel, hogy megvan az új király, azaz te magad.

– Hát ez kurvajó. – lelkesedett a köpcös – kérjétek el a Garancsi röpcsijét, induljatok.

– Nincs reptér ott. – vetette fel a gyomorbajos.

– Akkor menjetek a Lőrinc jachtjával. – mondta szinte ellentmondást nem tűrően a köpcös, ám a gyomorbajos félve ugyan, de ellenkezett.

– Az kicsi lesz ilyen hosszú útra az óceánon.

– Akkor a Sziszi vegyen egy anyahajót TAO-ból, és számolja el iskolás vitorlásoktatásra, hogy ne ordítsanak.

– Pompás, főnök. – lelkendezett a gyomorbajos – Mikor indulsz?

– Hogy ki? – értetlenkedett a köpcös.

– Hát, te magad. Hogy lássanak, a föss kiállásodat, a milliós öltönyt, szerintem, ha elég ragya lesz a gatyán, istennek néznek, de legalábbis földönkívülinek, és legalább úgy imádnak, mint a nyugdíjasok, amikor megkapják tőled az utalványukat meg a zsák krumplit. – így győzködte a gyomorbajos, de sikertelenül.

– Nem megyek én sehová, majd, ha stadiont kell avatni. – ezt jelentette ki a köpcös ábrándos szemekkel.

– Csupa őserdő ott minden. – próbálkozott még a gyomorbajos, de csak fölcukkolta.

– És? Építsetek egy ötvenezreset, pénz nem számít. És ne üveggyöngyöt, hanem pöttyös labdákat vigyetek nekik. A nagyfőnöknek meg egy 2rule-os mezt, nemzeti színűt. Meg egy futballcsukát, hadd ismerje meg az új Istent. – ezzel végzett, ez látszott, de gyomorbajos csak toporgott, mint egy óvodás, aki összehugyozta magát.

– Most meg mi bajod? – érdeklődött a köpcös.

– Elfogyott a havi kosztpénz. Eladhatok pár kötvényt nekik, hogy a Cili ne rúgjon ki? – ezt kérte arcátlanul, és a köpcös csak röhögött váratlan módon.

– Amennyit csak akarsz. Ki nem szarja le az egészet, csak a szavazatok meglegyenek, más nem érdekel. – ezzel egy legyintéssel elbocsátotta a gyomorbajost, és tapsolt.

– Hé! Éhezek! – és föltárult a szemközti dupla ajtó, meg a sürgő csoport, száz szolga hord, hogy nézni is tereh. Vagy mi a rosseb.

Viszont vége van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum