Görögországban labdarúgott minden pénzt megérő fodballválogatottunk szombaton. Mint ahogyan az ebben a globalizált cirkuszban szokásban van, követték őket nemzeti érzelmű ifjak, akiket valami különös ok következtében szurkolóként tart nyilván a nemzeti emlékezet. Megverték őket görög, antifasiszta nemzeti érzelmű fiatalok mindközönségesen, és ezt hírül adták a nagyvilággal is egy közzé tett videóban.
Azt írják ez alatt az antifasiszta érzelmű görög nemzeti fiatalok, hogy a magyar nemzeti érzelmű fiatalok nacionalista tartalmú transzparenst feszítettek ki, náci karlendítésekkel szórakoztatták a közönséget, ezért ruházták meg őket. Így megy ez, ha a náci ifjúságot nem dédelgeti a hatalom. Emlékezhetünk most Dávid Ibolya dicső miniszterségére, mert ő is találkozott ezzel a felemelő jelenséggel.
Az MTK pályán az akkori nemzeti érzelmű ifjak szintén nácilag lengették a karjukat, és azt skandálták zsidó honfitársaiknak, hogy indul a vonat. Ezzel a máma szentté avatott Horthy kormányzó idején történő vagonírozásokra utaltak, mint újra vágyott eseményre. Erre mondta azt az igen csinos miniszter asszony, hogy ő nem ért a focihoz. Máma annyival is jobb nekünk, hogy ezeket az ifjakat a kormányzó Párt székházvédelemre, népszavazási dolgok meghiúsítására használja. – Viszont a görög fiatalok a jelek szerint értenek a labdarúgáshoz, és alaposan.
Szombaton volt ez a görög fodballmeccs, vasárnap pedig Felcsúton avatott miniszterügynök elvtárs egy új makoveczi sportkócerájt, mint kiemelt nemzeti ügyet. Ott volt szíves kifejteni, és ezt szó szerint érdemes, hogy „erőközpontot hoztunk létre, ahol reményeink szerint hősök születnek és nőnek fel”. Ezt maga Himmler elvtárs se mondhatta volna szebben, amikor felavatta a nácikeltető Wewelsburgot az egész világ örömére és hasznára.
Miniszterügynök elvtárs egyébként szeret kokettálni az újnácikkal. Mint emlékezhetünk, levélben hálálkodott éppen a görög Arany Hajnal neonáci alakulatnak, hogy Sargentini ügyben kiálltak mellette. Az egy dolog, ha ez nem tetszik a Néppártos – hajdani – cimboráinak, de mi lesz, ha a magánröpcsijén barátilag görög-szittya fodballmeccsre iramlik, és az antifasiszta görög ifjak ezt zokon veszik, és a kevlárja ellenére meggyakják? Ezek nem szoktak cicózni ugyanis.
Mindenesetre erre a magyarverési ügyre a külügy még nem reagált. Ez nem Ukrajna, ugye, nem tudhatjuk, Putyin cár hogyan viszonyul a görögökhöz, fáj-e a foga egy-két szigetre vagy sem. Sorvezető nélkül pedig Szijjártó sem tudja, kinek ordítsa le a fejét, vagy kinek kell látogatást tenni a valagában. De ez csak mellékszál, kósza gondolat a vérzivatarban.
Az azonban egyáltalán nem, hogy a szintén néppárti Keno Verscek felrótta a mi egyetlenünknek és pártjának, hogy bevallottan antiszemita emberek előtt adózik tisztelettel. Ebből is kitetszik, hogy nem csak a görög antifasiszta fiataloknak tűnik fel, mi folyik ebben az országban, hanem immár közkeletűvé válik, beivódik mintegy a génekbe, hogy a magyar az nem lovas-, hanem náci nemzet.
Így járt például Trócsányi igazságügyi miniszterünk, aki előadott volna a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem és a brüsszeli St-Louis Egyetem közös konferenciáján. Néhány nappal a konferencia előtt a „Centre Communautaire Laic Juif” (CCLJ) elnevezésű belga szervezet honlapján a szervezet elnöke közleményt jelentetett meg, amelynek szövege szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a fent említett nemzetközi konferenciára „egy idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszter” is meghívást kapott.
Emiatt most Trócsányi hápog és perelni akar. Joga van hozzá, mert lehet, hogy ezek a belgák is hülyék. Nem tájékozódtak alaposabban, hogy Trócsányi lehet, hogy nem, csak a kormány, amelynek tagja, az idegengyűlölő, rasszista és antiszemita. Lehet a dolgokat csűrni meg csavarni, kereszténynek nevezni az illiberálist, a végén úgyis minden elfoglalja a helyét a szemétdombon.
Drága, egyetlen Orbán Viktor Mihály áldásos ügyködésével elérte, hogy a nem türk országok pedig csak már mint fasiszta fészekre gondoljanak kies hazánkra, és teljes joggal. Viszont az egy dolog, hogy eljutottak erre a felismerésre, az pedig a másik, hogy a magyar proletárnak meg benne kell élnie. De ne ríjak, mert nem erről akartam máma épp irkálni, hanem, hogy miként módosul jó hírünk a nagyvilágban. Hát, így. – Alakul ez, meg kell hagyni.
Vélemény, hozzászólás?