Kövér ezt is tudja

1848, 1849, Arad, a Pilvax, Világos, Bem apó, meg minden egyéb, ami ehhöz tartozik, azt juttatta Kövér László eszébe, hogy ma a magyarság ellen tudatos kultúrharc folyik változó eszközökkel és módszerekkel. Ezt az éleslátó alapvetést kiegészítette még azzal a delikáttal, hogy „akik támadnak, azok önmagukat haladóknak nevezik, akiket támadnak, azokat maradinak titulálják”. – És elkezdett az eső cseperészni.

Ekkor húztam a hokedlit a szélesvásznú elé, megpukkasztottam egy zacskó popcornt, hogy apám, én innen el nem megyek, amíg tart a buli. Föltűnt a képen Orbán is, aki úgy örült az atomkori szultánnak, olyan felhőtlenül boldogan ragyogott, mint az unokája születésekor sem, igaz, most épp biztonságban leledzett a lehegesztett és kiürített utcákon. Sőt, és ráadásul türk testvér ez az Erdogan, így a magyarság gyökerei a valagába nyúlnak. Miheztartás végett, ugye.

Ez csak a Fidesz magyarkultúr-védése okán jutott az eszembe, de már ugorhatunk is, mint Pósalaki bácsi. Visszatérve így a kövéri axiómához – hogy maradinak érzi magát -, amellett, hogy megállapítható, ebben épp igaza van – mert a bigott komcsi máma nem épp menő -, az is egyre inkább látszik a fiatalokon, hogy eluralkodott rajtuk valamiféle kisebbrendűségi érzés. Hogy sejtik, nem bírják a képüket a klubban, és fintorognak a szaguktól.

Mondjuk, ha egyfolytában belehugyoznak a zongorába, akkor ez nem is annyira különös, ám, ez még mindig nem mutatja nekünk, Kövér elvtárs mitől érzi úgy, vagy mért érzi szükségét annak a hazugságnak, hogy az ő kultúráját támadják, amikor az enyémen nem érzek ilyen nyomást, hacsak nem felőlük. Hogy a NER akarja ledózerolni az agyamat és annak összes tartalmát. Most értettem meg, mi ez a nyomás a mellemen, de most nem az én nyamvadt életemről van szó.

Hanem a miénkről így nagy közösen, hogy mibe adatik belepusztulni, amikor itt ilyen kövérek és az összes magyaridőkös folyományaik védik a keresztényi kultúrájukat, amiről máig nem tudható, mi a rosseb lehet, de, amint kitetszik, a támadás már világméretű. Egy komplex összeesküvés ez a redves élet, a sorosista bitangok fölszámolják a hangsúlyos verselést meg a szinkópát, sőt, coca colával öntik le a matyóhímzést. Így valahogy.

Ott vagyunk megint a Szabolcska Mihálynál, meg a Nyugatba írdogáló zsidócska költőknél. Ezeket a mostani renegátokat is élteti a hanyatló nyugat, míg a mai karikás ustorosoknak meg kell elégedniük azzal, ha egymást tüntetik ki, és azt a plecsnit nem a Gyurcsány kezéből kell átvenni. Ám ez mind csak ilyen elefántcsont tornyos cifra nyomorúság, mert őszintén a szívünkre téve a koszos mancsunkat, be kell látni, hogy senkinek a szomszéd Józsiját ilyen dolgok nem érdeklik egyáltalán.

Viszont a gyerekét már érdekelhetné, meg mind az összesét, ámde nem fogja. Göring birodalmi marsall is, midőn meglátogatta a leigázott Ukrajnát, ahol a szőke kalászszedő leányok felszabadítóként járultak elé a frissen sütött kenyérrel, a marsall pedig a valagukat fogdosva csöndesen megjegyezte, elég, ha a nevüket le tudják írni, aztán dolgoznak nekünk, míg föl nem fordulnak. Ez volt az oktatási programjuk a modernkori rabszolgák számára, és akárha a NER-t látnám meg hallanám.

Mert mi mást is jelenthetne Palkovics miniszter azon kijelentése, hogy az ország összes egyetemén a Corvinus módija lesz az iránymutató, mert, mint ismeretes, itt két év múlva már nem indítanak államilag finanszírozott képzést. Nos, ha az egész ország összes felsőoktatási intézménye így működik majd, az nem lesz más, mint újabb, és bővebb Numerus Clausus, csak a pénz mögé bújtatva. Göringi program ez is, lányok, lehet sütni a kenyereket.

Ezt a gyalázatot az a meggyőződés diktálhatja a rezsimnek, amit már nem is tudom, melyik hülyétől hallottam, miszerint a liberálisok nem mások, mint diplomás kommunisták. Ez annyira kurvajó, hogy bár ökörség, de meg kellett örökíteni az utókor számára. És még azért is, mert bármennyire abszurd is, még igaz is lehet. Viszont ne röhögjünk, hanem forradalmi feladatként magyarázza el mindenki a saját szomszéd Józsijának, mit készülnek tenni a kölkével.

És itt érhetünk körbe meg vissza Kövér elvtárs kényszerképzetéhez, a magyar kultúra elleni támadáshoz. Ilyen van. Ők folytatják. Elég csak rájuk nézni, az újságjaik meg a tévéik nyelvezetére, az elitjük makogására kupakostul meg tízparancsolatostul, és máris előttünk áll a merénylet maga, ahogyan a Párt útmutatásai alapján iramlik az ország a dedós, sötét középkorba. Még két lépés, és ott vagyunk a Gyalog galopp közepén, hogy akkor elsüllyed vagy sem. Kövér elvtárs már csak tudja ezt. Illetve és, ezt is tudja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum