Falnak fordított tükör

Amikor az ember képibe mondják higgadtan, hogy korrupt, tolvaj és azon kívül is szaralak, az bírhat fájni nagyon. Már, ha van lelke az organizmusnak, ha meg nincs, akkor ilyen kényszeres, debil vigyorgás lesz a vége, mint ami most a brüsszeli Strasbourgban is megszületett. Ezzel viszont szégyent hozott a fejemre, amit megbocsátani nem lehet. Hogy átugrik az ember ide Oberwartba, és néznek rá, hogy vajon ez is olyan hülye, mint a vezére, akit megválasztott?

Mert a burgenlandi traktoroslegény nem tudhatja mi van itt, pláne, hogy magyar kollégája sem. És az usákos farmer, ahogyan néz bávatagon, szorongatva a puskáját a Missouri partján, és csak annyit bír kinyögni, hogy Trump, nos, ez is azt bizonyítja, hogy a Föld kerek, és a nagy szellemek mindig találkoznak rajta. Ezeknek a karaktereknek a gyűjtőhelye minálunk a Fidesz, a KDNP meg a CÖF. Olyan sűrű az anyag ezekben, mint egy fekete lyukban, és úgy is viselkednek. Most is, az első kábulat után két szó bírt kijönni belőlük: csalás meg kommunista.

Ilyen bázissal akarják uralni a világot, ami viszont nem megy. Helyi szinten csak-csak, a saját szemétdombján lehet egy ideig kakas a patkány – ezt levédetem -, tágabb kontextusban ez azonban bajos. Mert egyszer csak megszólal egy lelkiismeret, mint például most Roberta Metsoláé Máltáról, aki ennyit mondott: „Sok esetben nem lehet félrenézni már.” – Ebből az fakad, hogy eddig megtették, ó, igen, most azonban már, hogy a gonosz lerakódott, mint a guano, keményen és vastagon, most már nem megy. Mert a mi Újhelyi Istvánunk is kimondta a tételmondatot: „Egy dolgot mindketten ugyanolyan jól tudunk, ön hazudik.”

Ha ehhez még hozzávesszük azt a bájos és keresetlen, ámde a magyar választópolgárok nézeteire hetven százalékban jellemző kitételt, amelyet Flanagan, ír képviselő öntött szavakba: „Nem vagyok nagy híve az Uniónak, de öntől is undorodom”, nos, akkor kitetszik, hogy a félisten kicsi is, büdös is, és még csak nem is a miénk egészen. Belőlünk nőtt, mint fatörzsből gyönge ága, aztán ez lett belőle. De, hogy mi is, nos, az érdekes egy dolog. Ismerjük az útját, amikor nem hittel, csupán köpönyegként liberális, polgári, aztán fasiszta meg keresztény lett, most ezen a homokos, vizes síkon tapod éppen.

Ebből a szavazásból, amelynek közjogi eredménye nemigen lesz, csupán hivatalosan, és a világ előtt pecséttel ellátva mondatott ki, hogy tényleg szaralak, és az egész udvartartása is, amelyik úgy viselkedett a brüsszeli Strasbourgban, mint valami sarki galeri. És mégis fáj neki, akkor az ember megkérdi magától, hogy mért vajon. Hogy mit akar bizonyítani, amikor úgy kiált csalást, hogy előtte elmagyarázták neki, így foglak legyőzni, és úgy győzték le. Ez lehet a baj, hogy ő az az ember, aki nem veszíthet, s bár látjuk, hogy igen, de mégsem fogja fel igazán.

Össze-vissza hablatyolt az ominózus történések utáni sajtótájékoztatónak nevezett szeánszon, ahol módszeresen döfködte a saját tökeit, ugyanis egy szövegkörnyezetben hangzott el a csacska szájából, egymás után, hogy: „Aki gondolkodni, tárgyalni, egyezkedni képes, az politikus, aki nem, mehet a levesbe.” Aztán pár perc eltéréssel: „Tudok én harcolni remény nélkül is. Maradunk és harcolunk.” – Ezt vonta le a történésekből, azaz, a borotválkozó tükrét végképp falnak fordította, hogy bele se kelljen néznie, szembe magával, azaz, a lelkiismeret legkisebb szikrája is végképp kiveszett belőle.

És ez nem jó hír. Sőt, nagyon rossz hír, mert haza is jön, és elsötétíti az ablakot. Ez a habitus, a győzelem vagy halál, az utolsó töltényig, meg ilyenek, már ismerősek a történelemből ’45-ből. Itthon pedig még jobban megvadul a bácsi, mert még egyszer veszíteni nem lehet, sőt, egyáltalán nem lehet. És itt támogatják őtet a baráti számítógépek, végső esetben a testvéri tankok is, így, ha belegondolunk,felemelő pillanat volt ez, csak sajnos egyszeri és megismételhetetlen. „Csak szavazzatok, akkor is a Magyaroké a győzelem, a Magyarok Istene Áldja Magyarországot és a Magyar népet!”

– Ezt az egyik hívő írta, s csak azért idéztem, hogy lássuk a kajla jövőt, amelyben azt a tükröt nemhogy a falnak fordítják, hanem apró szilánkokra is törik. És utánuk az özönvíz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum