János pap országa

Tegnap megkezdődött kies hazánk gyarmatosításának végső szakasza. Miután a földi javak elrablása rend szerint lezajlott és szinte tökéletesen, ezúttal, mintegy koronaként népeinek lelkét akarja a köpcös, ezért az összes hülyéje átment misszionáriusba. Mondhatni, amióta – hogy ki ne vágják a Néppártból – a fasiszta rezsimjét illiberálisból átnevezte kereszténydemokráciának, teljesen megvadultak a fiatalok, és még a seggükből is böjti szelek fújnak.

És ez egyáltalán nem tréfadolog. Mondom, valami nagy ünnep volt, amikor szintet lépett a téboly, s ennek nem az volt a kizárólagos jele – amin ösztönös elborzadással horkant föl mindenki, aki még agyban valahogyan bírja magát -, hogy az ország házának falán suttyomban, ámde jól láthatóan megjelent a kereszt. Ez is, ámde ez csak a képi megjelenítése volt annak, ami mindeközben az országban szanaszét az államalapítás örve alatt zajlott, hogy szétkenődött az égbolton valami pátoszos takony, és ott is ragadt.

Az államalapításból fideszi olvasatban mára csak Szűz Mária maradt, így az összes muftinak ájtatosan fönnakadt a szeme. És kiderült Orbán országának igazi arca, amikor egy voltaképp állami ünnepből is nagymisét celebráltak, véglesen eltüntetve a szekularizáció összes nyomát is. Sőt, jogot formálva arra, hogy a jövőben konkvisztádorként viselkedjenek, pedig nem is vagyunk benszülöttek csonttal az orrunkban és tollal a seggünkben. Aztán úgy tekintenek a többségre mégis, de most már baszhatjuk.

Mégpedig azért, mert alaptörvényben rögzített immár a kereszténység védelme. Ebből fakadóan például engemet ezért, mert itt kifejtem, hogy unom az ájtatos képüket, a korrupt, molesztáló, pénzéhes papjaikat, már vihetnek is a máglyára. Ennek hiányában közmunkára a hajléktalanok mellé, vagy dutyiba, ahogyan a gusztusuk óhajtja. Mondjuk, leszarom, még mindig jobb, mint a Boldogasszony anyánkat sipítozni a leszedált népekkel abban az elcseszett jövőben, amit István örvén idedeliráltak nekünk.

Mindennek – ami az országgal és annak lakosaival történik – azért is kéne elemi erejű ordítást kiváltania, mert akár vért is hugyozhat a köpcös, akkor sem talál kétmillió keresztény hívőnél többet a Kárpátok alatt. Ebből fakadóan megint csak a kisebbség akarja rákényszeríteni az akaratát a többségre, és most is kuss van. Hogy a javaiból kiforgatták, röhögve szolgává tették, és hallgatott, azt sem lehet megérteni, de, hogy a lelkét is el akarják venni, és ez sem zavarja a népeket, ez már elég feltűnő, de egyben magyarázat arra is, mért tartunk ott, ahol.

Énnekem az agyamon kívül tényleg semmim nincs, így engedtessék meg, hogy erősen, mint egy hős mókus, fölhorgadjak, ha ezt is el akarják venni. Nem adom. Éppen elég volt megőrizni az identitásomat és a józan eszemet a messzi múltba veszett kölökkoromban, amikor szülői terrorral vonszoltak el a templomba öregasszony-sipítást hallgatni, miután a Brunner plébános hittan örvén gyalogolta szét az agyamat. És mégis itt szuszogok, de immár öreg vagyok én ahhoz, hogy permanens körmenetekkel gyalogoltassanak el János pap országába.

Ez – mint bizonyára ismeri a nyájas olvasó – egy sosem volt földrajzi hely a középkori setétben, a földi Paradicsom leképezése, amely egy távoli, erős, keresztény hitű ország a pogányok uralta földeken túl, illetve azok gyűrűjében. Ezt buzgón keresték is a hívek, de soha nem találták meg természetesen. Nem tudták ugyanis, hogy ezer év múlva megszületik egy elvetemült alak, aki hatalmi és lopási megfontolásokból nemhogy keresni fogja ezt, hanem egyenesen meg is óhajtja valósítani a kvantumfizika korában, az ősrobbanás tizennégymilliárdadik évében. Ahogyan ez kinéz, sikerülni is fog neki, ebből viszont kösz, nem kérek. Kiszálltam.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “János pap országa
  1. Yeti szerint:

    Akkor szállhatsz ki, ha engedik!

  2. Jane Doe szerint:

    Kétségtelenül a Gyalog galopp lopakodik előtérbe az elmémben,de itt nem lehetséges az “Egyezzünk ki döntetlenben”, mert ez itt nálunk egy zéró összegű játszma.
    És nem a miniszterügynök kisvasútján üldögélünk, nem opció a “Végállomás, kiszállás!” – merthogy nem kívánságműsor. A “felvonulók kérték” egy másik dikt…, vagyis uralkodó kegye volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!