június 2018 hónap bejegyzései

Amit csak akarok

Mert a nagy eszme törvénybe foglalása után a végrehajtás mocskos és macerás munkáját a verőlegények abszolválják majd. Ez is benne van a magyar zsigerekben, mint azt a múlt század szivárványos ’44-es éve mutatja nekünk a marhavagonjaival. Vagy, hogy a hajdani Szálasi-legényekből milyen természetességgel vedlettek át Péter Gábor katonákká, illetőleg munkásőrből ministráns gyerekké.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

A mindenható érintése

Pár napja még Kásler különös víziói okán magyar Wewelsburgot vizionáltam, tudják, ez volt Himmler játékszere az ősgermán mítoszokkal, de rá kell jönnöm, ezek nincsenek azon a szinten. A hülyeség még nem állt össze egységes rendszerré és kerek egésszé bennük, egyéni kigőzölgések vannak csupán, amelyektől megrohad a hívek agya.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ehess, ihass, meg a többi

Ebben azonban semmi sincs véletlenül, még a Rétvári Bence névre, meg az elnyújtott füttyre hallgató molekulaszerkezet, atomtobzódás is okkal kapott magas hivatalt. Az ő létezésének indoka, a szerepe mintegy a gépezetben a győzelmi jelentések hozatala és világgá kürtölése.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Soroshajó, aranycsapat

Végigmehetnénk az összes csapaton, a franciáktól például kiegyenesedik a karikás ustor a magyarember magyar kezében. Azok maga a fertő, félhold alakú a szemük, és az is jól kivehető volt, hogy az Osmaune Dembelé névre hallgató egy kalasnyikovval a farzsebében rohangászott, le is kellett cserélni, mert a gyilkoló készség akadályozta őtet a góllövésben. Sőt, polgártársak, a Putyin csapatában is van egy Mario Figueira nevű alak, na, annak se medve volt az apja.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

A birodalom belakása

Itt van mindjárt nekünk ez az Izland. Nem öncélúan jutott az eszembe, hanem, mert olvastam a láblabda világesemény kapcsán, hogy megkérdezték a csapatuk edzőjét – mert ők ott vannak -, Heimir Hallgrímsont, mért olyan népszerű a csapata. Ezt mondta: „Nem lehet nem szeretni Izlandot: mi nem támadunk meg senkit, nem háborúzunk senkivel, kis ország vagyunk kedves emberekkel, legfeljebb a hidegre lehet panaszkodni.”

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Bivalysült

Ekkor lépett be a szomszéd Józsi, csipás szemekkel, zsíros hajában párnából ott maradt tollakkal, kezében a házi kotyvasztású kisüstis üveggel, persze, hogy közösen, mód szerint, valamint illőn dicsérjék az urat. Együtt döbbent meg a Jolánnal, leesett az álla, nézték a férfit, aki hullámzott a konyha kövén, és üvöltözte ezt a tatankát. Azt hitték, rossz gyógyszert vett be, attól ment el az esze, de rázta az újságját, abban lehetett hát a baj.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Osztások és választások

Ezért örvendjünk, polgártársak, és ezt a lehető legkomolyabban mondom, mert előttünk áll Orbán alkonya, vagy legalábbis a romlás forgatókönyve. Mindez abból hüvelyezhető ki, hogy „Ő” nem bölcs Allah, aki felháborodna azon, ha az alattvaló kolbászt, szép lányt vagy gyémánt citerát kér tőle. Következésképp meg is adja neki, a kincstár azonban nem parttalan, mint a gumiszoba vagy a Rogán lakása, így egyszer vége lesz az osztásnak, és rossz vége, ez bizonyos. Föl fognak lázadni az alkirályok.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Lágerek népe

Volt ilyen is már, ahol kényszer szállással és kényszer munkavégzéssel idomították a selejtet, és ezeket a helyeket lágernek, munkatábornak, esetleg gulágnak hívták. Különösen érdekes egyébként a homeless-lét megtiltása akkor, amikor naponta tucatjával raknak utcára komplett családokat. Ha jó kedvem lenne, azt mondanám, csillagászokat képeznek, hiszen Rajesnek is azt mondták az Agymenőkben, amikor utcára készült lakni, ne ríjon, mint asztrofizikus jól is jár, tető nélkül zavartalanul tanulmányozhatja a csillagokat ugyanis.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

A cinege cipője

Ilyen föss, szakállas, kreolos fiatalember volt ez a Dávid, és megnyilatkozásából kitetszett, milyen állapotban van a lelke szétzilált világban, amelynek kies hazánk egy egészen sajátos, zártosztály jellegű szeglete. De a többi része sem piskóta éppen, a jelek arra utalnak, hogy az emberiség éppen a dicstelen végnapjait éli.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Tócsák és párolgások

Ha csalás nélkül és könnyedén nézünk körül, akkor semmit sem, csak az örökös majd ígéretét, a ha majd nagy leszel, megérted gyalázatát, s ím, nagy vagyok. Itt, annak az utcának a közepén, amelyre rá sem néznek, itt ülök töltelékként az összes lakókkal együtt, akiknek az a hivatása, hogy létezésükkel legitimálják az ilyen Orbánok, Gyurcsányok, Hornok és Antallok működését, akik magukra hagyták nem ezt az utcát, de a várost és az országot is.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum