Osztások és választások

Orbán Viktor Mihály jóságos uralkodó, minden alattvalónak megadja, amit akar. Nem a jobbágy óhajtását, hanem amit „Ő” maga annak vél. Óvodásoknak pöttyös labdát, nagyobbacskáknak pénzt, sokat. Momentán rohadt boldog, és pláne permanensen a kétharmadjával, azóta járja a birodalmat, amióta összecsalta, és kegyesen adakozik. Én is örülnék, ha azt csinálnék, amit csak akarnék, nem állnék sorban az orvosnál például, de leginkább a postán, az húzósabb. De nem rólam van most szó, hanem a tuggyukkiről.

Vajszlóra például elsőként ruccant ki „Ő” a páncélfurgonjával, mert jók és engedelmesek voltak az ott élő jobbágyok. Ez megéri nagyon, kaptak is két és félmilliárdot, igaz, nem arra, amire szerették volna. Uszodára ácsingóztak a szolgálatokért, aztán szennyvízelvezetés lett belőle, azzal a kitétellel, hogy zárásként az uralkodó felhívja az emberi erőforrások miniszterét: „vizsgálja meg a vajszlói tanuszoda harminchárom méteres medenceként történő megépítésének feltételeit.” – Káslerről lévén szó valami csakrát kell keresnie a faluban talán.

De ki tudja, azért még mit kell megcselekedeni, vagy csupán az „egyszer még kérünk maguktól valamit” kegyes állapotban leledzenek a vajszlóiak, és most mindenki angolpark-igazgató a faluban épp, vagy narancsligete van. Egy biztos a bozontos világban, jónak lenni jó. Szombathely polgármestere is elalélt, amikor megkapta a stadionja kulcsait, s kifejtette, hogy nem rosszalkodott az elmúlt időben, a Mikulás meg is töltötte a zacskóját neki. – Azóta van heresérve az üzemeltetéssel.

Ez, amiben élünk, ez voltaképp kőkemény feudalizmus, fölösleges másnak nevezni. Azzal a különbséggel, hogy nem földeket oszt az uralkodó, mert az az Anikó nevén van mind (meg a szőlők), hanem közbeszerzéseket, s más pénzeket szór szét kegyesen. Erre a középkorra hajaz az is, hogy a birodalomban egyre nagyobb szerepet kap az egyház, amely az ezer éves gyakorlatnak megfelelően az „Ő” hatalmát szinte Istentől eredezteti, sőt, hirdeti azt is, hogy csak nála van az igazság.

Ott tartunk, hogy így is van, és most elmesélek Füst bácsival egy történetet, amely azt mutatja meg nekünk, mitől fog ez a kóceráj előbb vagy utóbb, de mindenképpen összeomolni:

„…Fejszál nagyon szerelmes volt egy Fatime nevű fürdőslányba, (aki, – mondjuk ki a szót, – fürdöző nők hátát szokta vakargatni, tehát elég alacsony sorban lehetett), s ez a lány hallani sem akart Fejszálról. Erre Fejszál egyebet se tett, mint folyton könyörgött Allahhoz: – add nekem Fatimét, add nekem Fatimét. – Megintcsak a nép szája szerint meghallotta ezt a Szakína s azt kérdezte Allahtól: – hét mennyország királya, adjuk-e neki Fatimét? – amire Allah összevonta gyönyörű szemöldeit és így válaszolt: – ez az arab rosszul fog járni vele. – De ha annyira vágyik rá, – ellenvetette a Szakína. – Legyen hát úgy, – felelte Allah és bosszúsan legyintett. S íme Fejszál már a nászéjszaka után is nagyon csóválta fejét bizonyos női jelenségek és rejtelmek miatt, hát még azután. Szó ami szó, a végén vízbe ölte magát e gonosz fürdőslány csalárdsága miatt. Amire Allah, most már az én véleményem szerint, valószinüleg így szólt a Szakínához mérgelődve: – mit kérnek tőlem mindenfélét ezek a szamarak? Az én feladatom volna tudnom, hogy mi kell nekik, de ha még én se tudom, akkor hogy tudnák ők? Lásd te Szakína, vallásuk alapvető imájaként a buddhisták nem kérnek egyebet, mint azt, hogy ne kelljen újra élniök. Ez még hagyján. A katolikusok is okosan teszik: csak a mindennapi kenyerüket kérik mára, – ez is hagyján. No még a halálos óra könnyűségét is kérik, meg a bűnbocsánatot, – még ez is hagyján. De ha valaki kolbászt kér tőlem, vagy szép lányt, vagy egy gyémánt citerát, – micsoda ostoba szemtelenség ez?…”

Ezért örvendjünk, polgártársak, és ezt a lehető legkomolyabban mondom, mert előttünk áll Orbán alkonya, vagy legalábbis a romlás forgatókönyve. Mindez abból hüvelyezhető ki, hogy „Ő” nem bölcs Allah, aki felháborodna azon, ha az alattvaló kolbászt, szép lányt vagy gyémánt citerát kér tőle. Következésképp meg is adja neki, a kincstár azonban nem parttalan, mint a gumiszoba vagy a Rogán lakása, így egyszer vége lesz az osztásnak, és rossz vége, ez bizonyos. Föl fognak lázadni az alkirályok.

Éspedig, mert az egyház is elkurvult, s míg virágkorában, az eredeti feudalizmus pompája közepette azt hirdette, hogy a földi élet célja a túlvilági boldogság, az örök üdvösség elnyerése, és a földi lét csak siralomvölgy amely a túlvilághoz vezető út állomása csupán, ezek a maiak a királlyal együtt két pofára tömik a bélszínt, és még azt sem látják be – mint Schopenhauer -, hogy ilyen alapállásból nem komilfó osztani az észt. Lelkük rajta.

Ám, mint mindenkinek és mindennek, ennek a rendszernek is génjeiben van a halála, kódolva mintegy, és azok, akik ezt várják, ezt az összeomlást, két dolgot tehetnek. Malmoznak a duci ujjaikkal, míg el nem jő a jeges, vagy nevetnek a világ ostobaságán, és leraknak néhány banánhéjat, hogy előbb törjön ki a király nyaka. Nékem ez az utóbbi fekszik inkább, már csak időbeli determináltságok miatt is. Bakancslistám egy tételes már csak, de erősen óhajtott, és babonaságok okán sem mondom el, mi az.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum