Seduxen

Mindenkinek azt javasolnám, hogy nyugodjon meg, mert attól netán megnyugszik. Jól van gyerekek. Holnap úgyis vége lesz így vagy úgy, különben is, már mindent elmondtak nekünk és mindennek az ellenkezőjét szintén. Ezért én például nem tervezek plakátokat szaggatni és fideszeseket ütlegelni, mert egyszer úgyis meghalunk. Egyébként is nyilvánvaló, hogy el lesz csalva ez az egész cirkusz, tehát minden hiábavaló.

„…A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál még rosszabbat. Én azonban, ha elgondolom, hogy négy helyett nyolcfelé is szaggathatott volna a prépost, helyzetemmel, még ha nem is valami rózsás, mégiscsak elégedett vagyok…” – Ilyeneket gondolt Örkény szerint a pogány Süttőfia Süttő, miközben az abádszalóki prépost parancsára testét négyfelé szaggatták.

Sőt, drága polgártársak, nékünk az a helyzeti előnyünk is megvan a pogánnyal szemben, hogy túl vagyunk már minden jón és az összes rosszon. Akinek meg kellett hasonlani, megtette úgyis, akinek más sorsot szánt a teremtő, az abba fog belepusztulni. Mindenki elbattyog abba a rohadt fülkébe, és két keresztben lévő vonalat húz a megfelelő helyre, itt pedig futása véget ér.

Maximum még a szomszédját viszi oda a fülénél fogva. De ezzel is legyünk óvatosak, mert még leszakad neki, és kénytelenek leszünk kocsonyát főzni az egyre melegebbé váló tavaszi légben, holott hasznosabb lenne zöldséget zabálva sírni. De mire mennénk azzal is, drága polgártársak, semmire sem, magunk közt szólván. Könnyeinket tehát, ezt a drága nedűt tartogassuk nemesebb célokra.

Tele van a világ ostobasággal úgyis. Tegnap szóba elegyedtem az udvaron az egyik rigóval, aki elfoglalta jól megszokott helyét a vödör csorba peremén. Elmesélte, nagyon várja már, hogy hőségriadók idején fejest ugrálhasson bele hűsítendő magát, mint tavaly is. De egyfolytában az asszonyra panaszkodott, hogy be nem áll a szája, különösen pirkadatkor ordítozik.

Ezen kívül a korai cseresznyét reméli nagyon, pedig még virága sincsen. Rá is szólt a sün a gödörből, hogy csak ne panaszkodjon, mert mikor lesz az, amikor ő meg almát szúrva a tüskéire mászkálhat, mint hülye mesék rajzain, és ezen röhögtek nagyon. Eközben kinyílt egy pitypang hirtelen, a sün tüsszentett tőle. – Az a rohadt allergia. – Csak ennyit mondott, és nem kezdte el szidni a rigó kurvaannyát.

Ettől annyira felbátorodtam, hogy átmentem a piacra, ami hely tele van kedvességgel. Az ismeretlen zöldséges reggel ötkor sem morcos, hanem előre köszön mosolyogva, a cigis már nem kérdezi mit, csak annyit, hány dobozzal, a pékséges árus meg úgy pakolja a kosaramba a tejet meg a kiflit, mintha a jóságos anyám volna.

Az alkeszek is boldogok, mert hozzájutnak a hajnali életmentő feleshez, és mindenki úgy teszi a teremtőtől rámért dolgot, mintha más nem is létezne ezen a világon. És voltaképp tényleg nincs is, ilyen apró örömök vannak, mindig a nagy egészet nézni árt az egészségnek, és teljesen fölösleges. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy örömöt szerzek a sünnek.

Vettem egy almát a vigyori zöldségestől, hogy azzal a hátán futkározhasson, ha annyira ezt akarja. A rigónak cseresznye híján egy csótányt vittem, amely a piac kövezetén menetelt, és azt is köszönte szépen. Azt mondta, nagyon jól esett, de az asszonynak ne szóljak, mert egy falatot nem adott neki. Van bennem férfiszolidaritás, hallgattam tehát igen mélyen.

Sőt, a lépcsőházban ki volt állítva két levél, amelyeket valami Orbán Viktor írt errefelé lakóknak, de már senkinek sem kellett. Odaadtam azt is a sünnek. – Szuper. – Ordított föl, hogy csak úgy rezgett az alma a hátán. – Asszony, asszony, – kiabált még – milyen klafa alom-alapanyagot kaptunk. – Így szaladt vele el, de csak zsörtölődés hallatszott a kesztyűből, hogy: – Már megint idecipelsz minden szart? – Ezt mondta sünné, és vitának nem volt helye már.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum