Hopp, egy Tiborcz

Két dologgal volt elfoglalva a nemzet veje tegnap. Szakdolgozatot védett, és menekült a kamera elől. Mindkettő fontos egy fiatal ember életében, mert arról tanúskodik, hogy még bízik a jövőben. Tehát annyi volt, hogy miután tíz perc alatt végzett a feleléssel a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán, majd beülvén az autóba, kamerát látva, kérdést kapva pánikszerűen eliszkolt.

Fekete, elsötétített ablakú kisbusszal menekült, amelyet egy sofőr gardírozott, és ez is fontos bizonyíték lesz a tárgyaláson, amelyet épp most tartok neki. A vejnek fiatal kora ellenére elég hamar sikerült bejárnia azt a görbét, amely az ocsmadék alakok sajtja. Emlékezhetünk, 2016 nyarán még taxival közlekedve lumpolt a buja, pesti éjszakában, és „Tudod, ki vagyok én?” csatakiáltásokkal riogatta a sofőrt.

Ehhez képest másfél év alatt saját sofőrrel, elsötétített ablak mögött menekül, és a jelek szerint azt is megbánta, hogy erre a világra született, de sok mindent tanult az apósától a közös pálinkázások alatt. Ez a fekete kisbusz a saját sofőrrel – bár nem tudható, ez épp páncélozott-e – családi vonásnak tűnik immár, és az iszkolási metódusok is.

Mint emlékezhetünk, az após annak idején, midőn az Opera előtt várták őt illetlenül hangos népek, a katakombákon keresztül szelelt el a hátsó ajtón, és voltaképp futása azóta is tart. Annyi előnye van a vejjel szemben, hogy ő régebb óta van a szakmában, így egy egész ország összes TEK-je és titkosszolgálata – megminden – áll a rendelkezésére, hogy megvédje a redves seggét.

A vej azonban ilyen készségekkel még nem rendelkezik, és még Kövér et. sem áll a szolgálatára, hogy az őrségével elűzze a környékéről a nyamvadt újságírókat, ami szar ügy. Ez a vej tehát, ha nem bujdokol egy Robin Hood ügyességével, folyamatosan ki lesz téve az újságírók zaklatásának, csak két esetben nem, amiből látszik, hogy szenvedéseiből már csak pár hét van hátra.

Ha ugyanis az após győz az inkriminált nyolcadikán, el lesznek takarítva a kekeckedő újságírók, úgy rohadjak meg. Ha meg kisnyúl lesz a tyúkszarosnak, akkor őt is, meg a vőt is nem képzetlen újságírók, hanem jogilag kellően felvértezett talárosok fogják kitartóan faggatni. Ez a két kimenetel lehetséges, más elképzelhetetlen a bábuk mostani állása alapján.

Ez a mostani futás egyébként felért egy beismerő vallomással, ha már tárgyalásnál tartunk. Mert ha én most gunyoros tekintetű Mentalista lennék mondjuk, egy filmbéli hős, akkor ebben a pillanatban mutatnék rá a vejre, hogy ő a bűnös. Jelzi ezt a szeme reszketése, a kajla fülei és a felgyorsult szívverés. De nem vagyok krimisorozat, csak egy ember a nagy magyar éjszakában.

S mint ilyen, azt kell megvallanom, hogy nem örülök én ennek az egésznek. Nem a Tiborcz reszketésének, mert tőlem ott szarhatja össze magát, ahol éppen van, hanem, hogy milyen állapotban van ez az ország. És most már teljesen biztos, hogy az egész életem ilyen átmeneti állapotokban és végeláthatatlan várakozásokban telik el, hogy majd, ha nagy leszel. Tisztára Sziszüphosz. Ezért is mehet a vej meg az egész retyerutya az ótvaros jóniba.

Szétkúrták itt az egész díszletet, ami miatt bocsánat, az nincsen. És az ilyesmi elől sem fekete autó, sem sofőr, de még egy tengeralattjáró sem véd meg. Csakszólok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum