Domestosológia

A Domestos hasznos cucc, lehet vele szájat mosni, meg klozetot súrolni is, például Rétvári Bencének mindkét tevékenység ajánlott és hasznos. Ő az ugyanis, aki Völner Pállal karöltve szakmai támogatást nyújt a cégnek, hogyan újítsanak fel iskolai mosdókat a saját pénzükből, ha már a szárnyaló NER ilyet nem tesz, mert talán zsenánt neki.

Magyar iskolákba csupán magyar gyerekek járnak, és nem üldözött keresztények, sőt, nem is levélben szavazó magyarul nem beszélő magyarok. A magyar iskolában ezért a szart nem a KLIK, hanem a Domestos vakerássza le a magyar gyerekek vécéjéről, mert ez egy ilyen ország, ilyenné vált. Mert engedtük ilyenné tenni.

Régi móka ez egyébként, már régóta újítgat ez a domestosos cég magyar iskolai mosdókat, ami nekik jó reklám, Rétvárinak és a főnökének, az Irakban dzsemborizó Balog embertelennek viszont nem éppen. Azt mutatja ugyanis, hogy a haligali, jobban teljesítő országuk Tanganyika szintjén van, ahol repülőről kell leszórni a rizst, hogy éhen ne pusztuljanak a leendő migráncsok.

Az egész ország az Unió segélyeiből, él, amire onnan nem jut, arra jó a Domestos. Ez a képlet, és a vezérminiszter Bécsbe jár riogató videót forgatni, pedig elég lenne kinézni a kastélya ablakán. Mindeközben egy petákot sem ad a NER ezeknek az iskoláknak, ahol a Domestos jótékonykodik, csupán nagy kegyesen megmutatja neki, hová tegye e pénzét.

Mindezen túl azonban, ami forralja a panelporli vérét, amikor a Domestos bevégzi a munkát, akkor odatolják a redves pofájukat, és átadják, amihez az ég egy világon semmi közük nincsen. Pózolnak a másik homokvárával, járkálnak seggükben pávatollal, mint valami lökött és alávaló nyúl, persze. Felkapaszkodott senki-bitangok, akik még az átadást is átadják, főleg ha a más érdeme-munkája-vére.

Itt a Domestos épít pisáldát, másutt szülők föstenek ki tantermeket és kórházi gyerekosztályokat. Mindezt egy olyan országban, ahol beszedik a huszonhét százalékos áfát, a bér ötven százalékát einstandolják adóval, és ezer módon szívják az alattvaló vérét, hogy a vezér kampányát finanszírozzák belőle, és ne az iskolai szarodát. Ennél aljasabb ország nincsen, mint a miénk, föl kéne szabadulni már.

Ez a nehezebb, mert – hogy példánknál maradjunk – honfitársaink nem elhanyagolható halmaza annyira megcipollázódott, hogy a képén szétkent szart is idvezült mosollyal nyalogatja, és repetát kér. Ilyenekkel ölég nehéz az élet, de mit lehessen tenni, hiszen ha belegondolunk, ezer éve ezt méri ránk a teremtő, hogy mindig a hülyék a hangosabbak, ha kevesebben is vannak.

Most azonban lehetnénk mi magunk a néma indiánok, akik föltépik azt a márvány szart a mosdóban, és belekúrják az ablakba, hogy bejöjjön rajta a friss levegő, vagy, hogy ki lehessen menni rajta. Vagy, vagy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
3 hozzászólás “Domestosológia
  1. Jane Doe szerint:

    Lehetnénk…, tehetnénk…
    No, első lépésként zároljuk a nyelvből a feltételes módot, jöjjenek a cselekvő igék!

  2. Kovács János szerint:

    Bő 30 éve is a szülőknek kellett összedobni a rávalót, festéket “szerezni”, kimittud alapon.
    A tannéni pedig a fizetéséből vett ezt azt a rászoruló csemetéknek. Igaz, akkor még ők voltak kisebbségben, szám szerint is.
    Avatni akkor még nem volt divat.Szórványos esetekben úttörőavatás azért még előfordulhatott.

    A mostani állapotokból elszabadulni bizonyos kor felett már csak lovon lehet. Mihály , a szentségit!

Hozzászólás a(z) Jane Doe bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!