Két nap alatt úgy tűnt el az összes lakájmédiából mindenféle Soros, mintha nem is létezne ezen a világon. A hódmezővásárhelyi sokk után azt a következtetést bírták levonni az okosok a központi bizottságban: ez ügyben túltolták a biciklit, hogy az embertelen lelkész szófordulatát használjuk a csalfa megvilágosodásra.
Ez viszont felér egy beismerő vallomással a szerencsétlen, elvarázsolt mintegy kétmillió ember felé, akikre hivatkozva megtörtént mindaz a gyalázat, aminek most varázsütésre vége lett. Lesz majd másik. Még nem tudni, mi, de valami biztosan, hiszen a gyűlölet gerjesztésén kívül egyéb nincs a repertoárban, és nem is volt soha.
Viszont a megnémulás is értelmetlenné tette az évek óta elköltött, számolatlan milliárdokat, amelyek konzultációra, plakátra, hirdetésekre és a kiskutya himbálózó lingamjára folytak el, eredményük pedig csak néhány vicsorgó protkó, amelyek viszont úgy is maradnak már, mert a károsodás maradandó. Még arra sem volt jó ez a pénz, amire szánták. Ilyen erővel el is égethették volna.
Ahogyan azonban azóta is kitűnik, e közül a kétmillió közül egy megveszekedett darab sincs, aki föltenné a kérdést, hogy akkor most mi van? Szórakoztok elvtársak? Már idáig sem jut el az országot sakkban tartó kisebbség. Igaz, akkor sem kérdezett senki semmit, amikor kiderült, hogy minden uszítás ellenére fű alatt mégis csak megvolt az a betelepítési kvóta.
És arra sem jön rá ez a kétmillió, hogy egy velejéig romlott és javíthatatlan manipuláció eszköze és áldozata egyben, hogy a nyolc évnyi kormányzás összes számba vehető eredménye csupáncsak a hatalom reszkető megtartásának technikája az általános romlásban. És még ez is recseg. Ezt szokás totális kudarcnak nevezni.
De beismerő vallomás az is, midőn Lázár, a hülyéje azzal mosdatgatja a buktáját, hogy a szavazótáboruk nem csökkent. Elismerése ez annak, hogy a kétharmad, az ebből fakadó népre hivatkozás és hatalmas legitimáció is csak technikai hókuszpókusz, magyarul megnevezve csalás eredménye. Minden csak redves hazugság. Az egész nyüves, NER áztatta élet.
Mert abban a pillanatban, amikor a nép, amely nevében eddig is loptak, kicsit is felemeli a fejét, már egyharmad is alig van az a kettő, tehát minden, ami nyolc év alatt történt, légvár csupán és érvénytelen. És akkor még mindig van képük hangosan elgondolkozni azon, mi lehetett a hiba, amit a sorosozásban találnak meg, hogy ez baj volt. Hogy ez volt a baj egyedül.
Nem azért viszont, mert önmagában szemenszedett hazugság, hanem, mert csak a híveket lehet megszólítani vele, a többiről lepereg. Évek kellettek, hogy erre rájöjjenek: lol. És a hívek még ekkor sem veszik észre, hogy hülyének vannak nézve, csak rázzák tovább a ketrecüket, és ez az egész végtelenül lehangoló a békemenetjükkel együtt, ami megint lesz.
És még mindig nem értik mi lehet a baj, pedig elég lenne csak – hogy a saját házamban maradjak – olvasni, amiket évek óta, permanensen, napra nap irkálok. Az egy többezer oldalas vádirat. Igaz, másnak a hívek nem nevezték sohasem – mondjuk anyám szidása mellett -, mint libsibolsi ajvékolásnak. Ilyen betegesen irkáló ember is van egypár még, olyan kimenetellel, mint amit magam tapasztalok a bőrömön: leginkább megfojtanának.
És nem tartunk máshol most sem, amikor azt hallani, az egész eddigi ámokfutásban csak a stílus volt a rossz, és minden más teljesen rendben lévőnek mutatkozik. Ilyenkor már kérdezni sem kéne, mert reménytelen, mégis muszáj: tessék mondani, akkor most Soros nevet a végén, vagy mi van?
Mindezek után jó szokásomat megcsúfolva nem küldöm el illetlen szavakkal a búbánatos jóniba az egész bagázst, hiszen tetszenek tudni, mi a „Ki nevet a végén” című méltán népszerű társasjáték másik neve? „Kocog és kidob” – ez pedig magában hordozza a maradék nyolcmillió elkövetkező napokra rendelt feladatait.
Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása