Mindig fölfeslik valahol

Pintér Sándort megszállta a szentlélek, vagy csak túl jó volt az anyag, netán a halálba indulók önveszejtő hősiessége borította meg két sms között, de mindenesetre kiszólt, akárha luk a gödörből: „Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet”.

Ettől, ha nem is potyogtak le egyesével a csillagok, mégis támadt egy apró repedés azon a masszív, monolit hazugságtömbön, amellyel az Orbán Viktor & Co. örvendezteti meg a nagyérdeműt már az idők, de legalábbis a NER születése óta, amely dátum minden vajákos szerint egybeesik, sőt e két ősrobbanás egy és ugyanaz.

Koronás emberünktől szó szerint hallottunk ilyet előtte: „Soros György a nyilvánosság elől rejtetten, magyarországi szervezetein keresztül temérdek pénzzel támogatja az illegális bevándorlást. Számos civilnek álcázott lobbiszervezetet fizet, hogy érvényesítsék az érdekeit.” – Ez nem csak úgy elcsusszan a mobilcowboy állítása mellett, hanem frontálisan rohan vele szembe.

Altusz Kristóf is lányos zavarban volt, amikor a Times of Malta című lapnak olyat lefetyelt el, amit nem szabadott volna. Friss és éretlen hús, nem tudta, mit cselekszik ezzel az ezerháromszázzal, amely minden normális országban földindulást váltott volna ki, a miénk viszont közkeletűleg nem az, de majd lesz egyszer, ha nem vigyázunk.

Ezzel a két kilengéssel csupán az irodalom tanulmányozásának fontosságára hívnám fel a figyelmet, meg arra, hogy Arthur Jay Finkelstein tavaly visszaadta a lelkét az ő teremtőjének, a helyébe lépő Habony et. pedig nem képes olyan hatékonyan működtetni a Fidesz-fikciót, és ebből bajok lesznek.

Momentán minden jel szerint a commedia dell’arte laza színpadvezetése dívik, a szereplők improvizálják a szövegeket, sőt, olykor-olykor ki is pofáznak a színpadról. Tudjuk, hogy ezek a társulatok a közönség tetszése szerint csűrték-csavarták a darabot, ami rossz vásárokban elmegy, egy ország vezetésére ellenben alkalmatlan.

Az irodalom felől közelítve meg a NER-t, amely ebből a szögből kőkeménynek tűnik, mégis tudjuk, hogy csak törékeny üveggömb az egész hazugság-fikció, amit Orbán idedelirált nekünk. És abban a pillanatban törik apró darabokra, amikor az osztani való elfogyván egyre több önjelölt drámaszerző érzi magát vásári komédiásnak, és nem egy pórázon tartott hadsereg alkatrészének.

Orbán et. arra cseszik rá, hogy lenézi a romkocsmák mélyén merengő bölcsészeket, pedig tanulhatna tőlük. Füst Milán például minden nyüves írót arra int, hogy lehet hazudni bármit, ki lehet találni akármilyen fikciót, a népek egészen addig igaznak hiszik, amíg minden apró részlet illeszkedik a kiinduló hazugsághoz. De az ettől való legkisebb eltérés is hiteltelenné teszi az egészet. – Erre int az öreg, de ezeknek beszélhet.

Habony ilyeneket nem tud, ő még Mario Vargas Llosa „Levelek egy ifjú regényíróhoz” című firkálmányát sem tanulmányozta, amiből szintén megtudhatta volna, hogyan kell álomvilágot rajzolni a panelproli agyába. Ehelyett Ibizán szívja a port, ami szíve joga, csak itt meg kezd széthullni az orbis pictus, mondjuk az én legnagyobb megelégedésemre.

És valami nagy-nagy kéjjel nézem, ahogyan szépen lassan fulladnak bele a hazugságba, mert nem tudják, hogyan kell regényt írni. Ez az elmúlt napok melankóliája után üdítően hat, és csupán azért dobtam be a közösbe, hogy lássuk, ha töketlen ellenzékünk, és mi magunk – mert méltatlanok vagyunk rá – nem végezzük el a piszkos munkát, a fasiszta csőcselék eltakarítását, akkor azt majd az idő megoldja.

Mert legalább olyan hatékony, mint a Második Ukrán Front, és egyszer majd odaér úgyis, akárha Micimackó.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum