Mimézis

Nem is olyan régen Harrach et., vagy Semjén sekrestyés – még vizsgálják az erről szóló, kétszáz évre titkosított iratokat – megteremtette a tányérszerű Földet, rajta az őket dicsérő megszámlálhatatlan élőlénnyel, amelyek közül van, amelyik lop, a többi az üres űrbe lógázza a lábát a kerek, lapos világ peremén.

Némelyik teremtmény valami különös véletlen, vagy az élethez szükséges gonosz fortély miatt az egész univerzumot átveri. Itt van nekünk mindjárt a nagy hangyautánzó pók, a myrmarachne formicaria, aki például belopódzik egy hangyabolyba, és álruhában él az ellenségei között. Hogy elkerülje a leleplezést, megváltoztatja a küllemét és a viselkedését.

Például a hangyának hat lába van, és egy pár csápja, míg a póknak nyolc lába van, és nincsen csápja. A mi pókunk tehát hat lábon szaladgál a hangyaboly környékén, a maradék két lábát pedig úgy helyezi el, mintha azok lennének a csápjai. Ezen kívül a két álcsápját is nagyon élethűen mozgatja, és úgy hadonászik velük, mint a hangyák a csápjukkal.

Ez a pók megpróbál mindent tökéletesen úgy csinálni, mint a hangya, mert a biztonsága érdekében létfontosságú, hogy a hangyaboly lakójának könyveljék el, hiszen a hangyabolyban a pók védelmet élvez a természetes ellenségeitől, például a pókölő darazsaktól. Az énekesmadarak, amelyek ínyencfalatnak tartják ezt a pókot, szintén békén hagyják őt a hangyabolyban.

A hangyautánzó pókok még azokat a pókokat is átejtik a „csápjaikkal”, amelyek más pókokra vadásznak. Ám ha egy madár, gyík vagy valami más élőlény megtámadja a hangyaközösségét, akkor a pók gyorsan visszaváltozik önmagává, és eliszkol. Nappal mindent megtesz, hogy észrevétlen maradjon, éjszaka azonban ugyanabban a hangyabolyban kapja el a hangyákat, amely otthont ad neki. Ha a pók lelepleződik, jó hasznát véve nyolc lábának, elillan.

Most mondja valaki, hogy a myrmarachne formicaria nem egy kiköpött Orbán Viktor. Úgy tesz, mintha közülünk való lenne, de nem az. Jár-kel, billegeti a hamis csápjait, titokban a vérünket szívja, velünk takarózik a pókölő EU elől, és emellett ő is készen áll arra, ha végleg lebukik, villámgyorsan elmeneküljön a svájci bankszámláihoz. Lenyűgöző a hasonlatosság.

Ez a tökéletes mimézis, a valóság utánzása, amelyből Arisztotelész szerint minden művészet ered. Az öreg arról is mesélt, a művészet elsődleges feladata, hogy az ember éthoszát, belső jellemvonásait utánozza, hiszen ezek határozzák meg elsősorban az emberi magatartást és a társadalomhoz való viszonyt is. Pókunk tökéletesen mutatja be, milyen ember is ez a mi vezérünk, és hogyan viszonyul hozzánk, nyomorultakhoz.

Tulajdonképpen azért meséltem erről a gonosz pókról, hogy megmutassam, nincs új a Nap alatt, és van, aki hangyákat zabál, más meg panelprolit, mivel az élet kegyetlen. Viszont ez a mimézis, ez az utánzó magatartás nem keverendő a mimikrivel, amikor egy élőlény felveszi vagy utánozza egy másik élőlény vagy a környezet mintáját, színét, külalakját, szagát, viselkedését.

Ezt az evolúció mozgatja, de ilyenben mi Mária országában nem hiszünk, mégis, ebben is láthatunk egyetlenünkre utaló mozzanatokat. Ilyen például a Peckham-féle vagy agresszív mimikri, ilyenkor a ragadozó a zsákmány fajtához vagy egy arra veszélytelen előlényfajtához válik hasonlóvá – farkas a báránybőrben -, és ennek segítségével gyilkolja le.

Egy tanulság van végül, hogy nincs menedék. És vagy bennünket zabálnak fel, vagy mi zabálunk. Tessék választani.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum