Ha, akkor

Ha igaz, az, hogy – mint azt Altusz Kristóf államtitkár a Times of Malta című lapnak elmesélte – Pártunk ezerháromszáz migráncsot már a keblére ölelt, és befogadta őket, csak az ő biztonságuk miatt nem kérkedett ezzel, akkor igen nagyon rohadt bazi fennforgás van.

Akkor nem csak hazudtak, hanem ótvar mocskos átverést foganatosítottak, és momentán eljutottunk a nietzschei állapotba, hogy minden hazug, következésképp mindent szabad.

Akkor színház volt az egész világ, és benne színész minden fideszmókus. Akkor átverés volt az „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampány, a kvótanépszavazás, a nemzeti konzultáció és az összes sorosozás a tegnapi polgármesteri szeánsszal bezárólag.

Akkor Orbán et. átkúrt mindenkit, de legfőképp a saját kétmillió hülyéjét, akik már teljesen kiszáradtak a sok fröcsögéstől, és most ott vergődhetnek partra vetve, nézve szemre meg fejre, hogy mi folyik itt, milyen büdös és ótvaros ganyé.

Akkor, ha kétmillió hülye lennék, megindulnék, mint a birnami erdő, hogy Orbán et. becses fanszőrzetét szálanként tépegessem ki, kivágjam a nyelvét, vagy vegyünk akármilyen pogányirtó fortélyt a mi egyetlen, drága Szent Istvánunktól, aki nagyon értett az ilyes szórakoztatáshoz.

Ha ellenzék lennék, akkor momentán nem a listákkal foglalkoznék meg a nyelvöltögetéssel, hanem – Moldova nyomán – kitépnék egy tölgyet az anyaföldből, és a lángoló fával írnám az égre nem azt, hogy „Hajrá Fradi!”, hanem, hogy – mondjuk – nyasgem Orbán, vagy valami más cukiságot.

Ha nem kétmillió hülye lennék, hanem a nyolcmillió többi megalázott és megszomorított, akkor lenne annyi tököm, mint középiskolás gyerekemnek vagy unokámnak, és az utcára mennék, bele az esernyőzuhogásba meg savesőbe, és kinyitnám a harminc éve befogott pofámat.

Ha ellenzék lennék, és rendszerváltást akarnék, és nem egy, a seggemet négy évig kellemesen melegítő széket Kövér pedellus felügyelete mellett, akkor nem sajtótájékoznék, hogy lárifári, hanem megkeresnék egy szerencsétlen ágrólszakadtat, a hónom alá fognám, és beállítanám a kétmillió hülye ajtajába, hogy őt a gazdád küldi neked.

Ha lenne rá érkezésem, napestig sorolhatnám, mit tennék ilyen ajtó-ablak ziccerben. De nem vagyok sem forradalmár, sem politimókus, csak egy nyüves krónikás, aki most újólag ráerősít Peresztegi tanár úr örökzöldjével, hogy „Ez már sok a többnél!” – Ha tetszenek érteni a gyermeki mondatban megbúvó elakadó lélegzetű fölhorgadást.

Ha nem igaz, amit Altusz államtitkár megosztott a jó máltaiakkal, akkor meg azért rúgnám föl a bilit. Viszont bennem van a realitás átka, és azt is elmesélem neked, mi lesz most és ezután: a Nap továbbra is bájosan süt majd a temetéseken. Az lesz.