Csendes éj

Nincs ezen mit szépítgetni, takargatni, a csendes éj leple alatt valaki pofán szarta Füzesabonyban a Kisjézust, aki jászlában virtuálisan gőgicsélt. Úriember ilyet nem tesz, vagy, csak akkor, ha Takács Laci szintjén van, aki úttörő korunkban ilyen rigmusokkal szórakoztatta a Mormota Őrs tagjait: Mi az abszolút nem mindegy, szarra csapni, vagy csapra szarni. És ezek végtelen számú permutációja.

A mai sötét időkben a tizenhat éves korukban közmunkássá váló organizmusok csudálatos nyelvünk ilyen gazdag kajlaságát még Takács Laci szintjén sem ismerik, így nem ennek demonstrációja volt az aktus, egyszerűen valakit szólított a szükség. A dolgot viszont nagyon akkurátusan végezte el, a kisded pólyájával kitörölve a seggét, hogy ne legyen vonalkódos a gatyája.

Az emberiség ambivalens viszonyban van az élet eme természetes oldalával és termékével. Józsi bácsi, akit bigott nagyanyám sózott a nyakamba bérma keresztapának, például büszkén mesélte, hogy talált egy szaros tízest, karakánul letörölgette, és eszméletlen mennyiségű fröccsre váltotta be. Akkor még három hatvan volt a kenyér, ezt csak az újszülött kollégák kedvéért közlöm.

De Antoine Roquentint, Sartre antihősét például, amikor engedve agymacskájának fölvett a földről egy papírfecnit, amiről kiderült, hogy szaros, egyből elöntötte az undor. Ez azonban nem a fekáliából fakadt, mert egy lila nadrágtartó vagy egy fa göcsörtjei ugyanúgy alkalmasak voltak a roham előidézésére, mint a nedves papír. A baj a kerek világgal volt, mint most is.

Füzesabony a mi Bouville-ünk, amely azt mutatja, hiába a XXI. század, kies hazánk néhány (jó sok) polgára a korai fétisizmus szintjén lengedez, mert a skandalum annyira fölháborította őket, hogy ötvenezer forint vérdíjat tűztek ki a szaró polgártárs fejére. Pedig már Mózes atya is arra intette a hajdani hippit, hogy ne csináljon magának faragott képeket, meg ne imádja és tisztelje azokat. (II/20)

Ezek a betlehemek is, amik vannak nekünk, nem mások, mint csámpás cirkuszi mutatványok, amelyekkel hamis áhítatot és a szeretet morzsáit óhajtják kipréselni a népekből. Rászarni mégsem komilfó, ezt meghagyom, viszont amiatt elégedett lehetek, hogy semmiféle migráncs vagy terrorista képzete nem merült fel az üggyel kapcsolatban, mint aki így óhajt csapást mérni kereszténységünkre, de még ez is lehet.

A delirált vészektől reszkető Budapestet, annak csillivilli vásárait és betlehemeit ugyanis megszállta a TEK. Marcona alakok és komor harci járművek védik a beszerzési lázban égő pöttyös seggű választópolgárokat a nem tudhatni, mitől. Ez Pintér Olajos döntése volt, aki hó hiányában nem tud sms-eket küldözgetni, tehát ezzel szórakozik, vagy a hamvába holt forró ősz helyett izmozik a tankjaival, miheztartás végett.

Nem voltam katona, ezért azt sem tudom, hogyan nevezik ezeket a páncélozott izéket. De azt a hülye civil szememmel is látom, hogy arra, amire állítólag rendeltettek, egyáltalán nem alkalmasak, főleg úgy, hogy snájdig kordon is van körülöttük, hogy ne tudjanak gyorsan mozdulni, ha kell. De nem kell, az Istennek sem.

Ez az egész legalább annyira szétbassza a forralt boros idillt, mint a füzesabonyi pörformansz. És mégsem tűz ki senki jutalmat az elkövető kézre kerítéséért, mert úgyis tuggyukki a bűnös, csak a záloga nincsen a kezünkben, így nem adhatjuk meg neki, amit megérdemel. Ilyen erővel a kisvasútját is idetolhatta volna, az legalább csöngetne kicsit, bár az a villamos.

Így élünk mi Neriában, a szétkúszó téboly sajátos országában, ahol szerencsésebb helyre született organizmusok fényképezkednek a TEK bumfordi járműveivel, hogy megmutassák a távoli otthoniaknak majd, milyen egzotikus helyen jártak, és milyen jól szórakoztak ott. A Kisjézust itt leszarják, ami olyan képzetet kelt, mint amikor a kisded Brian, mint elvetélt megváltó fölsírt a csendes éjben, a jó édesanyja pedig rárivallt, hogy kussoljon.

A Monty Pythonon lehetett röhögni, ezen, ami itt folyik, nem. Boldog karácsonyt.