Imát az imaboltból

Jeles napra virrad máma Csepel, új, három méteres (kovácsoltvas kerítéssel ölelt), hófehér kőkeresztet kap. Ez szép, hogy gazdagszik lelkében a környék, hogy, mint meséli a csepel.hu, azért van rá szükség, hogy az aprók és a nagyobbacskák arra jártukban és keltükben, ha épp nem tudnak eljutni az Isten házába, az új készségre pillantva el tudjanak rebegni egy fohászt az elkárhozás ellen.

Mielőtt azt visítaná az üldözött kereszténység, hogy én gúnyt űzök az ő hitéből, sietve jelzem, hogy nekem ilyen illetlenség meg sem fordult a fejemben. A gúnyt a hitetlen ájtatosokon csattantom el, akik egyrészt azt hiszik, hogy ilyen totemoszlopok nélkül hit nem is létezik, pedig dehogynem, s csak úgy igazán. Másrészt az indokokkal szórakozok én, ha egyszer adja magát a buli.

Azt mondják az állíttatók, hogy a panelek között már régóta hiányzik a feszület, és éppen itt égető szükség is van rá az ördögtől való LIDL ellen, amely multi szeptemberben valamely termékéről leretusálta a csomagoláson látható keresztet, ami máig zengő botrányt okozott. Ezért a csepeli bambák – és itt nem a panelprolikról beszélek, hanem a szervilis dülledt szeműekről – a multi elé rakják a keresztet örök mementóul.

Ez van az indoklásban. Kitetszik, hogy kőkereszt nélkül nincsen élet sehol sem, főleg úgy, hogy az ittenieket – de inkább a pártja debilségét – a rezsik ura képviseli a görög-latin műveltségével, így, a hókuszpókkal neki és az ő urának adóznak. Nem valószínű, hogy elemi erejű követeléssel álltak volna elő a csepeliek, hogy keresztet akarnak a LIDL gonoszsága ellen. Mert ezután sem lehet bemenni a bótba tíz deka imádságért, és eddig sem lehetett. Ez nem így működik, csak a fidesznél.

Macondóban is elhajtották a halál bránerére Ricanor atyát az összes hókuszpókjával együtt, és az öreg Buendia kifejtette neki, hogy mért is. Azt mondta, ha Istennel akad dolguk, azt elintézik magukban, és így lehetnek ezzel a csepeliek is, akik feltehetően egyáltalán nem várják el, hogy Németh Szilárd levitáljon nekik a forró csokoládétól, megtérítési szándékkal, bár biztosan képes lenne erre is, amilyen ügyes és ugrifüles.

S ha most mindezért a cinizmusért engemet máglyára óhajtana küldeni a hitet hazudó keresztes sereg, jelzem, hogy szívesen a rőzsékre telepszek, legalább lesz egy kis melegség a téren. Viszont a keresztjüket, azt nem fogom megcsókolni, hogy behódoljak nekik, mert abban is teljesen biztos vagyok, hogy a magam módján több a hitem, mint a keresztállítóknak, csak nem csinálok belőle cirkuszi mutatványt.

Hogy érzékletesen bemutathassam, milyen a helyzet – nem csak Csepelen, hanem szerte a kerek országban is -, Hasek zsenialitását hívom segítségül, aki Otto Katz celebrálásával, Svejk ministrálása mellett mutatta be, hogyan is működik ez a hit, ami van az egyszerűeknek. Mert bárhogyan is csavarom, semmi nem változott azóta, csak a díszletek:

„…- Úgy látom, ön káromkodik – mondta komoran a fanatikus.

– Szokás kérdése – felelte Katz -, néha még istenkáromláson is rajtakapom magam. Švejk, töltsön a főtisztelendő úrnak. Biztosíthatom önt, hogy néha még ilyeneket is mondok: az istenfáját, a hétszentségit, azt a szűzmáriáját. Azt hiszem, ha majd ön is olyan régóta lesz a katonaságnál, mint én, akkor éppen így bele fog szokni. Egyáltalán nem nehéz vagy fáradságos dolog, és mihozzánk lelkiatyákhoz nagyon közel is áll: az isten, a szentség, a Szűzmária, ugye milyen szépen és szakszerűen hangzik? Igyék, kolléga úr.

A volt hitoktató gépiesen ivott. Látszott rajta, hogy mondani szeretne valamit, de nem tud. Próbálta összeszedni a gondolatait.

– Kolléga úr – folytatta Katz -, fel a fejjel, ne üljön itt olyan szomorúan, mintha öt perc múlva az akasztófára kellene mennie. Hallottam önről, hogy egyszer pénteken tévedésből sertéskotlettet evett a vendéglőben, mert azt tetszett hinni, hogy csütörtök van, és aztán a klozetton meg tetszett piszkálni a torkát az ujjával, hogy kijöjjön az egész, mert azt tetszett hinni, hogy isten különben elpusztítja önt. Én nem félek attól, hogy böjtidőben húst egyek, és a pokoltól sem félek. Pardon, parancsoljon inni. No, most már jobban érzi magát? Vagy talán haladó nézeteket vall a pokolról, és a korszellemhez meg a reformistákhoz igazodik? Szerintük a pokolban most már nem olyan közönséges kénes üstök vannak a szerencsétlen bűnösök számára, hanem magasnyomású, Papin-féle fazekak, a bűnösöket margarinban sütik, a nyársak elektromos úton működnek, a bűnösökön sok millió évig úthengerlő gépek járnak, a fogcsikorgatásról fogászok gondoskodnak különleges műszerekkel, az üvöltést gramofonra veszik, és a lemezeket felküldik a paradicsomba az igaz lelkek mulattatására. A paradicsomban kölnivíz-spriccelő gépek működnek, és a filharmónia olyan sokáig játssza Brahmsot, hogy az ember inkább a pokolba vagy a purgatóriumba kívánkozik. Az angyaloknak repülőgép-propeller van a fenekükben, hogy ne dolgozzák magukat agyon a szárnyukkal. Igyon, kolléga úr. Švejk, töltsön a főtisztelendő úrnak, úgy látom, nem érzi egészen jól magát…”

Hát, így valahogy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum