október 2017 hónap bejegyzései

Veres püspök keresztje

Ez abból is látszik, az ilyen nyilatkozatokkal csak annyi a céljuk, hogy az egyszerű polgárokban, mint özv. Kiss Béláné, elültessék a félelmet. Így semmiben sem különböznek a fideszkatonáktól, akik meg azt vizionálták, hogy a jobbikosok verik a nyugdíjasokat. Az sem volt igaz, meg ez sem. Viszont az ilyen Veres püspököknek, ha mással nem is, de a lelkiismeretükkel egyszer majd el kell számolni. Hosszú menet lesz.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Na, ugye!

Mindez így egyben egyáltalán nem újdonság, csak azt nem tudom, mért jutott most éppen az eszembe, és mért a nyavalyás és nyüves futball kapcsán. Talán azért, mert ez itt a lovunk nekünk, amelyet állatorvosilag vizsgálhatunk, és ez az, amiben nem lehet hazudni sem, mert egyből kiderül, hogy mennyit is ér. Lószart se, magunk közt szólván, mint a NER, amely rendszer a csillivilli felszín alatt rohad, és orrfacsaróan büdös, ugye. Na, ugye!

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Mindmegfagyunk

Hogy mégis mért lehet ennyire csóró a közmunkás, amikor Matolcsy szerint családonként huszonkét milliója van a bankban, ez az igazi kérdés. Az lehet, hogy élhetetlenek, és mindenképpen útmutatást várnak a központból. S amikor már lefagy a farkuk is, megérkezik a segítség a belügyből sms-ben, ami így szól: Üljön át másik lakásba. Így áll helyre a világ rendje, vagy pedig nem.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Az ima ereje, avagy vade satana!

Már ő is ilyen liberális mocsok lehetett, aki ellen küzdeni kell mindhalálig. Ha Aradszki et. elfogadna egy kéretlen tanácsot, akkor azt javasolhatnám neki, hogy az összes sorosistát egy kupacba összegyűjtve autodafét is lehetne tartani. A menet a Kossuth téren szambázna körbe-körbe, a máglyákat valahol az ország háza oldalába képzelem, ha már szügyig merültünk a szarba, és bármennyire röhejes is, de itt tartunk már megint. Uram, irgalmazz!

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Semjén szerint a világ

Mivel közismert, hogy a nemi erőszak a fixa ideájuk, most is ez fogja lángba borítani a világot Semjén agyában. A folyamat így néz ki: egy migráns megerőszakol egy tízéves német kislányt, az apja agyonlövi, erre lázadás lesz a bevándorlók között, megtámadnak egy német falut, az megvédi magát. És ezt fogják nézni Malmőtől Marseille-ig, és égni fognak a külvárosok. – Mondja Magyarország miniszterelnök-helyettese.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Rákgyógyítás a pártközpontból

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy pártunk előszeretettel turkál polgárai agyában, bugyogójában meg mindenütt. Ezt még nagyvonalúan le lehetett rázni, mondván, be is kaphatják, ez a rákos dolog azonban teljesen más kávéház, ez életre-halálra megy, ebbe bele is lehet dögleni.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Simicska Altamirája

Visszatérve azonban még a veszprémi barlangrajzokhoz, a Simicska család kormányzó úr folyékony állagát annyira fontos mondanivalónak tartja, hogy miután a papa az első etap után megfáradva tért haza és zsákmány nélkül, másodjára fiacskája pingált, de arról már nincsen tudomásunk, hogy azután is megjelentek volna a kapucnis szabadcsapatok.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Likvidálandó civilek

Helyben vagyunk. A mag termékeny talajra hullott, csak az nem tudható, hogy „szakértő” elvtárs saját kútfőből ilyen barom, vagy megrendelésre. Végül is, mindegy is, ha így, ha úgy, mint az ilyen történésekből is kitetszik, a téboly teljesen elszabadult, s ami még fajsúlyosabbá teszi ezt az egészet, hogy kormányzó urunk jár élen a tobzódásban, sőt, ő az origó, és a tápláló talaj is. Következésképp, ő a bűnös, de hát, ezt is tudjuk már nagyon régóta.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Puskás-mezeket osztogat a bohóc

Nem véletlen talán, hogy jobb helyekre már egyáltalán nem hívnak minket, illetve ezeket, ahová meg eljutnak, oda bőségesen elég a Puskás kollekció. És sajnos az egyatábornak is. Azoknak is elég egy mez, amelyet magukra öltve békemenetelni lehet, meg óbégatni, valamint böfögni és ágyba bújni kedves Hábetler elvtárs. Egyébként ez az a kultúra, amit a migráncsoktól védenek. Mit mondjak, nem egy akadémia.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Piqué után a világ

Abban a pillanatban, amikor Piqué különállását kijelentette, nem arra gondoltak a népek, mennyi örömöt szerzett nekik, és arra sem, hogy legyen velünk, amíg még lehet, és a történelem meg a sors engedi, aztán sok sikert kívánva neki még utoljára leborulnak előtte.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum