Fábry ízlése

Fábry Sándor megérezte a szarszagot, és elfintorodott. De csak egy kicsit, nem véve észre – vagy eltagadva -, hogy a spájzból szivárog. Azt mondja:

„Attól még, hogy letettem a voksom a mostani kormányzat mellett, nem csukom be a szemem és a fülem. Finoman szólva is ízlésem ellen való a jelenlegi rezsim káderpolitikája, úrhatnámsága, rongyrázása vagy az elszámoltatások elmaradása. De örülök például a Seuso-kincsek hazahozatalának, hogy nem bontották le a kitűnő akusztikájú Erkel Színházat, gyönyörű a Várkert Bazár, és szuperül sikerült a vizes vébé, még akkor is, ha eszement drága volt, és soha nem tudjuk meg, mennyire.”

Ettől most mindenki elalélt, hogy Fábry jujj, de beszólt a hatalomnak. Háát…, boncolgassuk csöppet azért ezt az egészet, mielőtt mindenkiből forradalmár vagy partizán lesz.

Van nekünk itt ez a NER néven elhíresült tébolyunk, mint felépítmény, amelyhez meg kellett teremteni az alapokat mintegy szellemileg, és ebben Fábry culáger volt, bizony. Méghozzá fura egy ízléssel. Azért az ember soha nem feledi, amikor a színpadon Gyurcsány képmását turházgatta azzal a finnyás gusztusával. Most, hogy – mivel ezt is mondta – másfajta szavazóréteget szólít meg a rezsim, mint azt az ő nagypolgári ízlése szeretné, jegyezzük meg csöndben, hogy azzal a pörformansszal ő már rég aláment ennek a szavazórétegnek is. Nem kéne tehát most fintorogni.

Másrészről, ezzel az értelmiségi ízléssel azt is meg lehetett volna látni, hogy Orbán már a kezdetektől szaralak volt, mint azt oly sokan mások megtették, akiknek nincsen, és soha nem is volt sok tíz- százmilliós hasznuk a rendszer seggének lefetyeléséből. Mert itt kultúrharc – is – folyik, amelynek élharcosa Sándorunk, éspedig a rossz oldalon.

Mentségére, nincsen egyedül, sőt, nagyon sokan van, ha belegondolunk a Fidesz nagygyűlések háttérénekeseinek népes seregébe, akik mind – Fábryval együtt – megalapoztak az ország elsötétülésének. Ugyanis Orbán egy kulturális és morális csőd következménye és nem csak az oka. Ő egy a sok, a kulturális válságok során felbukkanó gazember-politikus embertípus közül. Jó időben és jó helyen volt és megfelelő mennyiségű gátlástalanság birtokában megszerezte az álkonzervatív, álkeresztény magyarországi jobboldalon a vezető pozíciót.

Ebben Fábry is bűnös, késői a fintorgás tehát. Ugyanis tevőlegesen építette föl a bálványt, amely a jelek szerint az ő fejére is ránőtt. Ott tartunk, hogy már meg kellene szabadulni tőle, meg azoktól, akik ezért, vagy azért, de kitartanak mellette tűzön-vízen át. Ebbe a körbe nem szeretne tartozni Sándorunk, így hát, elkezdett a saját fészkébe üríteni, viszont alku már nagyon régóta nincsen.

Volt egy vagy-vagy helyzet, és lehetett választani. Fábry akkor úgy döntött, hogy odahagyja az „Oh Tannenbaum” és a „Vietnámi balzsam” világát, amely estjeiben megcsillogtatta szikrázó tehetségét, és inkább kurvának állt. Most pedig eltartott kisujjal, lábujjhegyen nyal segget.

Késő van, lehet másképpen is szidni a rendszert, mint például Janisch Attila rendező, aki egyértelműen fogalmaz:

„Aki az egyszerű, szűklátókörű emberek butaságát a saját hatalmát megalapozó demagógia és a mesterségesen szított gyűlölethisztéria terjesztésére használja, az gazember. Orbán Viktor gazember, aki bármilyen köztisztség betöltésére érdemtelen. 2010-től egy gazember irányítja az országot.”

Érezzük a különbséget, ugye?