Nyolcvannégyezer

Én nem tudom már a vén fejemmel, mi folyik a kétegész egyes szorzójú CSOK-osoknál augusztus havában, hogy milyen tragédiák zajlanak a pénztárcájukban meg a párnacihában, mert úgymond védett korba lépvén, mintegy apriori áldott állapotban leledzek iskolakezdésileg, így nem is kell infarktust kapnom, hogy parizer legyen-e, vagy tolltartó, meg csillivilli irka.

Tavaly született egy Gfk-s felmérés (nem az ujjamból szoptam), amely arra az eredményre jutott, hogy az általános iskolát kezdő családoknak (tanszerek, tankönyvek, sportszerek, ruházat, informatikai eszközök, bútor) átlagosan nyolcvannégyezer forintba kerül egy kölök. Hasonló összeggel számolhatnak a szülők idén is, és Rétvári Bence mosolyog, mert szerinte ez fölöttébb klafa.

Ha kettő darab friss, dresszírozandó, hazafiasan testnevelő egyed van a családban, akkor ez alapján megengedően százhatvan ezrest kóstál a két, leendő engedelmes választópolgár kiképzésre küldése, és a közmunkás szülő csak ámul, mert szerinte ennyi pénz nincs is a világon. Vagy ha igen, akkor valahol az üveghegyen túl, a kurtafarkú kismalac segge lukában.

Mindez azonban egyáltalán nem érdekes, mert itt volt nekünk a vizesnyúlósvébé, ami alélás és zuhogás, össznemzeti gyönyör, és, ha bajok adódnának a pénzekkel a proletárnál, csak megnézi a negyedmilliárdért összeollózott visszatekintő filmalkotást, iszik egy korty szenteltvizet, leköpi a budi sarkában álló fröccsöntött Soros-szobrot, és helyre is áll a világ rendje, dicsérve a vezért örökkön örökké.

A hat éves forradalmár azonban, aki még nincs megáldva a haza forró imádatának mindent ellepő bugyborékoló iszapjával, ott visít a sarokban, hogy Dagobert bácsis tolltartó, vagy más rajzolt alak. Nem vagyok tisztában momentán a rajzfilmes divatirányzatokkal, de, hogy a kis Dömének – akinek az apja valamely állami intézmény öntudatos csinovnyikja – olyanja van, ennek a miénknek is kéne. Perszehogy.

Ilyen veszedelmek elől pedig nincsen menekvés. Már tavaly fölismerte ezt a házhoz járó hitelező cég, aki kölcsön eszközlésére biztatta a lekonyuló apákat és anyákat, ami ahogy röhej, úgy tragédia is egyben, mert a kufárok fölismerték az iskoláztatásban megbúvó piaci rést. S mivelhogy jobban teljesít, idén nyári táborozásokra is ajánlgattak uzsorát, és ez Magyarország.

Az apa mit tehet, örül neki, hogy itt lehet. Mindeközben, akik arra szerződtek, hogy ez az egész kupleráj élhető legyen, egymás basztatásával foglalatoskodnak a szélsőjobbtól a vérveres balig, kiestek az időből meg a térből, és, akiket boldogítani volnának hivatottak, belerokkannak az életbe. Hajuk kihullik, fülük lekonyul, a csöcsük pedig megereszkedik, úgy nézik a tűzijátékot huszadikán, és más cirkuszi mutatványokat.

Viszont a kisdednek általában enged az igencsak öntudatlan szülői egyed, mert valahogyan így van dresszírozva génileg. Ez a késztetés már ázalékállatka korában is benne volt, és az év százmilliók alatt csak hatványozódott. Így jár az evolucionista, a hit azonban ezeken a buktatókon is túlsegíthet. A kreacionizmus szerint ezt a szemétdombot a jóisten rázta ki a kisujjából, ellene tenni nincs mit, és jól is van ez így.

Különben is, az ember eredendően bűnös, így a szakállas azt veri le hetedíziglen rózsaszín, csillogó tolltartó és hátitáska formájában a mai szerencsétleneken, hogy az ősanya meg apa beleharapott abba a kurva almába. Mindez szép gondolat, a mi világunkban azonban nem szerencsés, mert a mai apák és anyák, ha még pár iskolakezdést a nyakukra küld az Úr, akkor birnami erdőnek képzelik magukat, és megindulnak. Viszont, hogy merre, az nem tudható máma még, talán vaknyugatnak, esetleg a Várkert Bazár irányába, végleg átadni azt.