Félelem és reszketés

Mindenki ismeri már a fiatalember történetét, aki kamu e-jegyet vett a BKK-nál csak azért, hogy bebizonyítsa, a rendszer nem jól működik. Jelezte is a közlekedésieknek, hogy szar került a propellerbe, s ahelyett, hogy megköszönték, netán megjutalmazták volna, feljelentették a szerencsétlent. Ezzel párhuzamosan a cég vezére le is hülyézte a budapestieket, és most tüntetés szerveződik, ami nagyon jól van.

Most, hogy kijelöltem az origót, el kell mondanom, hogy én egyáltalán nem erről akarok mesélni, hanem arról, hogy mi jutott róla az eszembe. Elsőnek is egy kakaós csiga. 2014-ben, tehát a rezsim negyedik évében egy akkor még fiatalkorú ember ellopott egy kakaós csigát, amivel százharminc forint kárt okozott. Annyira ragaszkodott a zsákmányhoz, hogy emiatt megszorította az eladó csuklóját, ezért az egész rablásnak minősült. Hét hónapot ült előzetesben, és tizenöt hónap fogházat kapott, miheztartás végett.

Másodjára Szily László esete ugrik be, aki újságíró. Ezt is tudjuk, de azért elevenítsük fel, hogy ő Fásy Zsülikéről irkált. Illetve nem is róla, hanem egy íráson szórakozott, amely a lányról szólt, akinek viszont, és sem az apjának egyáltalán nincsen humorérzéke, ezért följelentették Szilyt. Bunkónak lenni állampolgári jog, de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy emiatt marcona rendőrök éjszaka ráncigálták ki őt az ágyából, és vitték rabláncon a dutyiba. Ez valahogyan fura érzeteket kelt az emberben.

Mert a BKK-s szerencsétlent is éjjel vitték el, és még pár embert, akik mindenféle tüntetéseken vettek részt. Nem tudni, hogy van-e fekete autójuk, a színe végül is mindegy is, az azonban aggasztó, hogy kies hazánkban szaporodnak a Pelikán Józsefek, és még csak kérni sem akarnak tőlük egyszer semmit sem. Forró őszt vizionál magának a rezsim, erre kondicionálják a népeket, úgyhogy mindezt gyakorlatozásnak is felfoghatjuk. Miheztartás végett, hogy el ne feledjük a hajdani március tizenötödikéket, amikor begyűjtötték a potenciális ellenzéket, akik viszont nem a Fidesz-fiúk voltak, hanem ilyen Demszkyk.

Viszont a Fidesz-fiúk most gyűjtetnek, és ehhez az állam elnyomó apparátusának teljes eszköztára a kezükben van, sőt, még több is. Mert eszembe jut a megafonos migráncs is, akiből terroristát fabrikáltak, és tíz évet kapott, igaz vele példát akartak statuálni, mint Pelikánnal megint. Már ott állt az akasztófa alatt, amikor összeomlott a rendszer. A miénk viszont él és virul, és minden jel szerint fél. Illetve és persze nem a rendszer fél, hanem annak vezére, mint jól kifejlett diktátorok szoktak.

Erre utal az egyetlenünkön permanensen feszülő XXL-es golyóálló mellény, a TEK indokolatlan randalírozása a fekete páncélozott szarukkal, a kopasz emberek nyüzsgése a vezér körül, a golyóálló kisbusz, meg amiről nem is tudunk. Mindent megül a paranioa, aminek voltaképp örülhetnénk, mert a végvonaglás jele is lehetne, csak sajnos nem az. Másrészt viszont a veszélyei valósak, hogy ez az ember és elnyomó gépezete már mindenre képes. Szintet lépett a rezsim, aminek beláthatatlan következményei lehetnek, és úgy tűnik, hogy nem érdek nélkül és nem bárdolatlanságból cukkolják a népeket, hanem alapos okkal. És most kell okosnak lenni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum