Mindegy

Amikor Jómunkásember hírül vette, hogy a pápaszemest ezentúl úgy nevezheti bűnözőnek, hogy emiatt ő maga nem lesz az, a szabadságnak olyan bősége öntötte el, amivel egyszerűen nem tudott mit kezdeni, mert nem volt szokva hozzá egyáltalán, kiszaladt a lankák közé, a pitypangos rétre, hogy az égre írja fel olthatatlan örömét, fenyőfát mártott fortyogó szívébe, és a belőle tunkolt fekete aszfalttal karcolta a Nap alá az igazat, hogy R. A. bűnöző, és azt várta, megnyílnak az ég csatornái, lemossák az iszapot a barázdált arcú, vakkomondor elől a palánták alá bujdosó, mindent teleszülő asszonyi népek szemeiről, de semmi se történt, azt remélte, hogy a szélvihar fölkapja a traktoristák svájci sapkáját, a tornádó leporolja az agyukat, és kitisztítja a vájatokat, amelyekbe kék festék telepedett a plakátokról, és most sem hangzott el semmilyen ébresztő harsonaszó, befutott a kocsmába, hogy ott hirdesse az igét, elkiáltotta magát, hogy R A. bűnöző, és ránéztek a népek, szemük helyén bávatag fröccsös pohárral, amiben még habzott a szóda, és úgy bugyborékolt, elő, mintha sírnának, fülükből feles pohárkák kandikáltak elő, és nem hallották meg Jómunkásember zokogását, bambán vigyorogtak, a kannás bor kék tintaként folyt vissza ajkaikról, lecsöpögött az asztalra, ahol a molekulák őrült táncba kezdtek, és a koszos terítőre rajzolták, hogy Soros, Jómunkásember a templomba iramlott, hogy félreverje a harangot, de az a kurva kötél elszakadt, a bádogbános kilépett a gyóntatószékből és patája volt, kétágú nyelvével kérdezte, mi a bűnöd gyermekem, de a szenvedő hiába hajtogatta, R. A. a bűnöző, a kígyó kiszabott rá penitenciaként 666 miatyánkot, és patáival szteppelni kezdett, hogy csak úgy visszhangzott a tömjénszagú kopogás, az oltár mögül kiemelkedett valami főszerkesztő elvtárs, és mondta a mantrát, lopott pénzből működök, lopott pénzből működök, mint a bakelit, amin megakadt a tű, de a bádogbános a szájára tette a kezét, hogy csönd legyen végre, de nem lett az, valami főszerkesztő elvtárs képéből kénköves lávafolyam ömlött elő, kikanyargott az oltártól az utcára, megnőtt, mint a purhab, beborította a házakat, a kerteket, apró gyerekeket vett körül, elborította az asszonyi népek szemeit, a svájcisapkások agyának gödreit, körülfolyta a Napot, letörölte Jómunkásember szurokból tákolt feliratát, hogy R. A. bűnöző, és nem jöttek a szellemirtók, mert nem tudtak megegyezni, melyikük a nagyobb barom, Feri-e, Laci-e, és amíg ezek vitatkoztak, a lávafolyam már bekebelezte a Napot is, fekete lyukká változott, és elkezdte fölszívni a világot, iszonyú iramban zuhantak fölfelé a stadionok, kisvasutak, leszippantotta a panelek tetejét, és azokon kupakok nőttek, kerítéseket zabált föl, tüntetéseket, amitől óriási hasa lett, partedlit tekert növekvő tokájára, és kiszívta a kocsmai népek szeméből a fröccsöt, fülükből a felest, így zuhantak bele kristálytudattal a reménytelenségbe, de Jómunkásember utolsó erejével még elkiáltotta magát, R. A. bűnöző, a betűk tekeregve kanyarogtak a lyukba, amikor a létezés peremén kopasz alakok jelentek meg kéretlenül és szervezetten, bézból ütővel a kezükben, és azt kérdezték Jómunkásembertől, van valami gond, kisapám, az ütőket tenyerükbe ütögetve, és a csattogástól alig lehetett hallani az elhaló választ, semmi, most már minden mindegy, és ekkor a Nap mögül hang hallatszott, ennyi, ezt kiáltotta egy dagadt alak szivarral a szájában, majd éktelen csilingelés hallatszott, és Jómunkásember szurkos felirata helyén vibráló betűk materializálódtak, hogy jackpot, és ömlött a pénz, M. L. odatartotta köpenye zsebét, áramlott bele a zsé, és megvette a Napot, a Holdat és a csillagokat, majd a fekete lyuk elé térdelt, aki elordította magát, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok, M. L. elébe borította zsebeinek milliárdos tartalmát, majd megkérdezte, mit parancsolsz édes gazdám, a kopaszok pedig közeledtek, és Jómunkásember lemondóan suttogta, most már mindegy, most már minden mindegy, és ekkor végszóként Hieronymus Bosch, a kis bohó, mint széles fejsze, mosolygott, és elhervadt a világ.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags:
1 hozzászólás “Mindegy
  1. Jane Doe szerint:

    “Nem győz soha ellenség…, Míg a birnami erdő Dunsinane Dombjára nem vonul.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!