Apa, kezdődik!

Maga a minden bizonnyal szeplőtelen, ezen kívül rohadt sokat is érő überminiszter, összefoglaló nevén Lázár János járult a magas hatóság elé, amely aktus folyományaként a Polt cirkusz hirtelen felébredt téli álmából, és legott nyomozást rendelt el különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt a Welt 2000 Kft. ellen.

A hirado.hu, amely a Kunigunda utcai házimozi testvérlánya, pedig rákapott a neki rendelt koncra, és megszületett az „ügyet” majd kísérő vezérmotívum, amely így hangzik: „Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt és feleségét, Dobrev Klárát is érintő”. Ezután már akármit mögéje, eléje lehet tenni. De, hogy úgy kétnaponta halljuk majd, az is hétszentség, hiszen vészesen közelednek a választások, és a konzultációjuk is véget ért.

Ugyanígy életre kelt az eddig tetszhalott Budai Gyula is, aki szerint „az előzetes teljesítés, a közbeszerzés kijátszása és a metrókocsik előzetes engedély nélküli legyártása mind azt feltételezik, hogy előre megállapodott szereplők voltak, a beruházás körül bábáskodó SZDSZ-MSZP városvezetés a saját haszna érdekében valósította meg azt.”

Itt tartunk hát megint. A szavazóbázis ébren tartása érdekében életre kelt a rendszer egyik – persze melyik nem az – legaljasabb technikája, amelynek végén vezetőszáron lehet majd mutogatni mindenféle mókusokat a tévéjükben. Hogy később, ki tudja mikor, de mindenképpen 2018 tavasza után majd felmentő ítéletek születnek, azt ki nem szarja le, magunk közt szólván.

Hogy más példával ne éljek, 2013-ban Simon Gábort is úgy sétáltatták, mint valami cirkuszi medvét, és most, négy év után sincsen semmi sem, mutatja a módszer lényegét. Pedig Simon még lehet szaralak, de, hogy Dobrev Klára nem az, az is ziher, és mondom ezt annak ellenére, hogy nem ismerhetem. Viszont a férjét, a Patásfletót meg alaposan, és közelről.

Bizton állíthatom, lehet, hogy bohóc, lehet, hogy elbaszta, de a kisujjában több ész van, mint a Németh Szilárd vonulatnak, valamint, hogy a zsebében meg több gerinc és tisztesség, mint a Rogán Antaloknak, az is teljesen bizonyos. Mégis ő a Sátán egy személyben Igaz, már vetélytársai is akadnak, momentumosok, Gulyás Márton, egyebek, akik friss húsok a piacon.

Csak kerül majd köztük valaki, akit mutogatni lehet a kameráknak bilincsben, mint aki élve megette a saját anyját. Ez itt a koncepciós perek kies világa azzal az abszurddal, hogy nincsen előre megírt ítélet, mert nem is lehet, a hangsúlyok eltolódtak a sugallás felé, ami médiától átitatott korunkban éppen elég. A prolinak meg lehet mutatni, ő lopta el a kabátot, és kész is a tudatmódosító, s egyben a leltár. Egy egész ország gágogott évekig a Libajnainak. Ki törődik ma már vele mi volt az igazság?

Így lesz ez az elkövetkezendő rohadt hosszú évben. Csak szólok, mielőtt majd nagyon elkezdenek csodálkozni a népek, hogy ezek ilyen gecik? Ilyenek, a Simicska is megmondta, és ő csak tudja, csupán immár a szopóroller másik oldaláról. Hogy amúgy ezt az egész mostani bagázst kéne a manézsban mutogatni, azt is tudjuk. Viszont annak csak később jön el az ideje.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum