Magyar partvis

Németh Szilárd, akinek bájos alakját ezúttal eposzi jelzők nélkül emeljük be a történelembe, felöltötte virágmintás otthonkáját, mert úgy döntött, hogy takarítani szeretne. A ’zembereket szeretné elpucolni országából, illetve a mi országunkból, amely élének másodvonalába valami vajákosság révén került ő, mégis nagy a pofája, mert hatalmasan jól érzi magát, mint nemzeti főkefe vagy magyar partvis. De birkózópápa mindenképp.

Németh Szilárd – akit takarítási mániája miatt bízvást nevezhetünk ezentúl Bözsi néninek – maga a „nagypolitika”, mint volt szíves nekünk ezt kifejteni, amiről én például nem tudom, hogy innivaló, szendvics, avagy ropi. Ez is a NER újbeszél fogalma, amit érteni vélek, mert Bözsi néni kizárólagos jogot formál rá, mondván, hogy ő legitim, mert megnyerte a kékcédulás választásokat, tudjuk, hogyan, és szerinte mindenki más meg bekaphatja, ami nem egy cizellált magatartás és világnézet.

Azt is mondja a köztisztasági szakember, hogy a civil szervezetek – akiket fölporszívózna – azok meg nem legitimek, nem áll jogukban nagypolitizálni, pedig dehogynem. Momentán magam is nagypolitizálok, amikor a jó francba óhajtom Bözsi nénit és bagázsát, s emiatt éppen porcica vagyok, de jól érzem magam. Sőt, nagypolitizált az a jóember is, aki karácsonykor a kannástól megvilágosodva azt tutulta az utcában, hogy „Orbán takarodj!”, mert az érzelmeknek nem lehet gátat szabni.

Ilyen események okán érez az ember óhatatlan késztetést, hogy megvizsgálja, hol is él a fülkebéli események hetedik esztendejében. Az újkor hajnalán a Bözsi néninél okosabb népek fölosztották a három – törvényhozó, végrehajtó, bírói – hatalmi ágat, amely elkülönülés a modern demokráciák működésének alapelve lett a már akkor is hanyatló nyugaton. Azt is mondták ezek a régi fontoskodók, hogyha a három közül kettő egy kézben van, az önkényuralmat szül.

S lőn. Minálunk voltaképp minden egy kézben van, és illiberalizmusnak nevezi az önkényt a – valójában nem létező – fogalom megalkotója, nemzeti örökös miniszterelnökünk, akinek hárommilliárdos dolgozószobáját óhajtja takarítani éppen Bözsi néni, és vicsorgó fogakkal, nem pedig dúdolva. A fő koszok is néven neveztettek, úgymint TASZ (Társaság a Szabadságjogokért), Magyar Helsinki Bizottság, valamint a Transparency International.

A menekülő embereken és Brüsszelen kívül momentán ez a három a fő gonosz, akiket Bözsi néni immár amerikai segítséggel takarítana el, mint volt szíves kifejteni. Zord bűnük az, hogy megvédik az államtól annak polgárait, illetőleg tükröt tartanak a hatalomnak, hogy nézne bele, milyen is a pofája, és a jelek szerint nem bírja elviselni a saját képét. Szar dolog lehet.

Ezen a ponton nem árt megvizsgálni, mit is mutat az a tükör Alice Csodaországában. Platon Thraszümakhosza azt mondta: „Állítom, hogy az az igazságos, ami az erősebbnek javára van.” Ezt mutatja az a tükör. Thraszümakhoszt vitázó társai elhajtották a jó francba, a miénket a hármak óhajtják, ezért kellene pusztulniuk a szeméthalmok alján. Valamint azért is, mert ők az állampolgárt nem szavazógépnek, hanem élő, szuszogó organizmusnak tételezik érzésekkel és jogokkal.

A mi államunk ezzel szemben – a szerzésen kívül – kizárólag azzal foglalatoskodik, hogy a hatalmát megtartsa, megőrizze, s mindenáron, holott a közjót kéne szolgálnia a használati utasítás szerint. Erről az ideáról viszont tudomása nincsen, ami sajnálatos. A Párt – mint az a napokban kiderült – készíttetett egy felmérést a nemzet szellemi állapotjáról, és azt igencsak gyalázatosnak találta. Tömörítve a konklúziót, leginkább hülyék és szellemi toprongyok élnek a kerítéseken belül, amely földterületet jelenleg Magyarországnak neveznek.

A jóságos állam a közjó szüntelen hajszolása közben mindebből arra a következtetésre jutna, hogy az alattvalókat ki kell emelni a szellemi mocsárból, amelyben elsüllyedni készülnek, mert ez is a feladta. Volna. Ezzel szemben ez a miénk azonban azon morfondírozik csupán, hogy mindezt a sötétséget miképpen lehetne megszólítani, hogy azt a rohadt ikszet a neve mellé tegye az imbecillis halandó. Ezek után voltaképp igaza van egynémely közgazdászoknak, akik azt mondták, az állam ebben a formájában nem egyéb, mint a hajdan a falvakat végigrabló martalócok kései utódja.

Ebbe az idillbe nem férnek bele a civilek, akik ellen Bözsi néni meghirdette a keresztes háborút a partvisával. A hármak azt mondják, alkotmányos joguk a politizálás, alkotmány viszont nem létezik, mint az tudvalévő. Jámborul azt is kijelentették, hogy félnivalójuk nincsen, mert a törvényeknek megfelelően működnek. Bár én nem vagyok olyan okos, mint ők, annyit azért mégis tudok, a despota arról is megismerszik, hogy a végrehajtó hatalom a maga kedve szerint változtatja meg a törvényeket.

Ez számunkra annyira alapvetés már, hogy azt is tudjuk, az új egység teljesen testre szabott törvényeket képes hozni. Ha a pepita hajú, kajla fülű, háromfogú, lúdtalpas, csíkos nadrágos egyed nem tetszik neki, akkor az aktuális paragrafust éppen rá szabja majd. Mondjuk Kádár András Kristófra, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökére.

Aki szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányzópárt frakcióvezető-helyettese megengedheti magának, hogy így fogalmazzon. A társelnök úgy véli, amikor Németh Szilárd Bözsi néni azt mondja, hogy a civileket el kell takarítani, azzal mélyen sérti a szervezetben dolgozó embereket, és az általuk képviselt értékeket. „Ez a véleménynyilvánítási szabadságnak, és annak a nyilvánvaló és egyértelmű tagadása, hogy az államhatalom valamiféle kontrolljára szükség van, ami a demokratikus gondolkodással teljes mértékben összeegyeztethetetlen.”

A magunk részéről nagyon mélyen tiszteljük Kádár András Kristófot, és az összes többi harcosokat is mert igazuk van, csendesen megjegyeznénk azonban, figyelembe kellene venni, mely országban tevékenykednek. Itt minálunk, amely hely immár a diktátor otthona. Következésképp, ha az ember naiv, akkor úgy járhat, mint Neville Chamberlain, aki 1938-ban Münchenből hazatérve lobogtatta a nyamvadt papírját, hogy ez garantálja a békét, pár hónap múlva meg lángokban állt Varsó.

Ennyi kis adalékanyagot tennék hozzá az ügyhöz ebben a hidegben a diktátorok lelkivilágáról miheztartás végett. Momentán ugyanis azt kell szomorúan konstatálnunk, hogy Bözsi néni már hadat is üzent, élezi a tollseprűt meg feni a partvist. Így hamarosan be lesznek nyújtva azok az egyedi törvényjavaslatok, amelyek éppen a hármakra illenek, és minden bizonnyal meg is nyomja a zöld gombot a nyomorult sáskahad, mert semmivel nem értelmesebbek, mint az általuk bevizsgált alattvalók, csak azt hazudják. Csapataink viszont éppen nem állnak harcban, ezért kilátásaink sem a legfényesebbek. Tehát: God Save the Queen! Vagy mi a rosseb.