Rogán-gornyik és plakátjog: tíz rohadt év

Miniszterelnök úr nem sokat lacafacázott, amikor véleményt kellett alkotnia arról, hogy országában egy embert tíz év börtönre ítéltek amiatt, mert megafonnal irányította a népeket a kerítés tövében. Mint volt szíves kifejteni, megmondták előre, teleplakátolták az országot, ha valaki idejön, akkor be kell tartania a törvényeket, s ha nem tartja be, akkor annak jogkövetkezménye lesz.

Ez így helyes, a törvény arra való, hogy azt a proletár betartsa. Pláne, ha migráncs, aki, ugye, alig is vehető emberszámba, sokkal inkább csak úgy néz ki a mimézis miatt. Különben olyan kóbor kutya féle, aki legyen felhőtlenül boldog, hogy nem vágják bele a vasvellát, ha meg igazán keresztényiek, akkor hurok a nyakba, és irány a kennel. Mert rendnek kell lenni.

toth-andrej-cirkusz-plakat-2004-1000-600x858Teleplakátolták az országot.

Eleddig azt hihettük, azok a jószágok Brüsszelnek üzentek, és ennek folyományaként a honi választópolgárnak. Így nyilatkozott propaganda miniszter úr is az ő meghallgatásán: arra basztak el nyolcvan milliárd adóforintot, hogy „elmondjanak dolgokat az embereknek”. Sőt, nem átallott olyan kijelentést tenni, miszerint az ő hivatalának egy feladata van, „győzelemre vezetni Orbán Viktort 2018-ban”.

Ebben a kontextusban meglátásunk szerint szó nem esik vándorló emberek tájékoztatásáról, és magunk közt szólván a kékes papírdarabok alkalmatlanok is a föladatra. A szíriai megafonos terroristák meglehetősen ritkán bírják Wass Albert nyelvét, sőt, és ezen felül, a kerítésen kívülről meglehetősen bajos lett volna tanulmányozni a szívhez szóló föliratokat, lévén azok az ország határának innenső oldalán voltak olvashatók. Maga az antagonisztika.

De ezen túl is találunk kifogásolni valót a jogszabályok ilyetén közlésében. Az nem opció, hogy odacsesszük a susnyás szélire a paragrafusokat, ez olyan avítt. Mintha propaganda miniszter úr kisbíró lenne, közkeletűbben dobos, gornyik vagy plájás, akit azért tartanak, hogy a hivatali helyiségeket takarítsa, fűtse, küldeményeket kézbesítsen és kidobolja a rendelkezéseket. A választópolgár ugyanis hülye, olvasni sem tud, másképpen kell tehát átrendezni az agysejtjeit.

Javasolhatnánk a Bardo tödolt, „A hallás által megszabadító bardo útmutatás nagykönyvét”, amely szertartás során a haldoklás kezdetétől a halál bekövetkeztén keresztül az azt követő időszak, a köztes lét során mintegy negyvenkilenc napig olvassák fel a szöveget a haldoklónak, hogy utat mutassanak az újjászületések körforgásából, a szanszárából való megszabadulásra. De ez sem igazán keresztényi, így marad a plakát, mint egyedül üdvözítő közlési mód.

twMeg a törvények betartása.

Mindannyiunkban élénken él az a felemelő kép, midőn miniszterelnök úr, még a fülkés forradalom nélkül, ergo ellenzéki létállapotban, azaz istenkirálysága előtt követett el terrorista cselekményt. Átszellemült arccal, szuszogva bontotta a kordont, és még csak partedli sem volt a nyaka körött. Valamint a tv székházat jámboran felgyújtó haverjai sem voltak ma született bárányok, mégis nemzeti hőssé vált mindahány.

Igaz, megafonjuk nem volt, és plakátok sem tudósítottak arról akkoriban, hogy ez az egész nem komilfó. László Petra is szabadon rugdosódhatott, a bíróság csak megveregette a vállát, sőt, kicsivel később kitüntetést is kapott a harcias, nemzetét védő amazon. Talán kárpótlásként, hogy nem sikerült Moszkvába telepednie, ahogyan azt üldöztetésének óráiban vizionálta, mivelhogy a kerítésen belül nem érzi magát biztonságban. Erről a baráti Izvesztyijának mesélt.

Ha a föntebb bemutatott eseményeket őszinte szívvel vizsgáljuk, és felfedezzük a költő rejtett utalásait arra, hogy a magyar ugaron a törvény, mint olyan, másképpen vonatkozik a kiválasztottakra, mint a páriákra, akkor igazat kell adnunk Simicska úr sommás megállapításának, miszerint Orbán úr geci volna. Azóta Volner úr, a jobbikos tótumfaktum újabb eposzi jelzővel gazdagította miniszterelnök úr jellemrajzát. Szerinte: „Orbán egy bunkó.”

Alapos megfontolás után be kell látnunk, nem sokat téved ő sem. Bár magunk teljesen más aspektusból tartjuk taplónak nemzetünk virágszálát, mint ő. Aki képes egy megafont használó embert tíz évre büntetni, az nem ismeri Tom Waitset, és aki nem ismeri Tom Waitset, az jó ember nem lehet. Újabb javaslatunk a szellemi gyarapodásra tehát a Big Time című örökbecsű film tanulmányozása, hogy legyen milyen kultúrára büszkének lenni, és mit megvédeni súlyos tíz évek osztásával a gyalázat országában.

Ámen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum