Ili néni forever

Olyan volt a lépcsőházban az öregasszony, olyan tünemény, mint valami zsírpapír, annyira áttetsző. Csak a rózsaszín pongyolája világított, és úgy sütött a Nap a fagyos reggelen, mint Bouville-ben, ahol Roquentin azt állapította meg, hogy ilyenkor nem érdemes kikelni az ágyból.

Az én öregasszonyom nem volt ilyen méla hangulatban, és, ha nem látszott volna, hogy a nejlonzacskója zörög és nyikorog, azt hihette volna az ember, hogy a csontjai adják ki a földöntúli hangokat, ahogyan minden erejével igyekezett a kuka felé.

Munkás húsz méter volt. A szél olykor belekapott és megemelte, libegve érkezett meg a célhoz, ahol nem fanfárok, se nem győzelmi koszorú fogadta, hanem a szemetes sötét torka, ami el akarta nyelni. Minden erejét összeszedte, hogy ellenálljon, és ne ugorjon fejest a kávézaccba, de az akarat győzött.

Fogta a szatyrát, megemelte, és nem ejtette a hívogató sötétbe. Akkor azonnal észrevettem, spórol, hogy a zacskójával is takarékos, mert a szemetét gondosan rázogatta, hogy újra használhassa azt a nyomorult zacskót, és ekkor megtörtént. Úgy szállt föl az emlék a mocsokból, mint madeleine után teából a gőz.

Ili néni materializálódott oda a kuka mellé, árnyéka sem volt, hogy Iván Nyikolajevics „Hontalan” zokogva menekült volna nyugalmasabb vidékekre, én azonban, a hős férfi, szembenéztem Ili néni vibráló sziluettjével, és ha nem is akartam, eszembe jutott, hogyan is élt a bice-bóca rokon, amikor még ezt a világot koptatta kitaposott cipőiben.

Pista bácsi – nagyanyám bátyja – felesége, amikor férje harminc évvel ezelőtt rútul itt hagyta, átértékelte az életét, és úgy döntött, ha nem akar éhen veszni, akkor az éhezőművész sokat ígérő szerepét kell magára öltenie, és játszotta is böcsülettel, míg a férje meg nem unta, és helyet nem csinált neki maga mellett a kriptában.

Addig azonban egészen elképesztő mutatványokat adott elő a manézsban a két alkalommal megsütött tojással – egyszerre csak felet, hogy ne pazaroljon -, jobb napokon az egy tojás sárgájából rántotta, a fehérjéből piskóta felállást adta elő, vagy az egy csirkeszárnyból főzött bőséges ragu tudományát.

Amikor közelített a tél, és odavittünk neki húsz kiló krumplit, egyből dakota indiánná vált, úgy táncolta körbe a zsákmányt De megjelent az aggódás is benne, hogy tavaszig ez az egész rárohad, és akkor mi lesz. Amikor engedett a férj hívásának és mellé nyugodott, azt hihettük volna, hogy ez a típus vele örökre kiveszett a világból.

De itt van nekem újra a jólét hetedik esztendejében, a rózsaszín pongyolában, mert látszott, hogy a zsírpapír alakba belekúszik Ili néni szelleme, eggyé válnak, hogy ez a mostani öregasszony is hasonlóan lehet az evés örömeivel, mint az én öregem valaha. Az is világossá vált, ha megkapja az egy százalékos nyugdíjemelést, akkor ő is bukfencezni fog, mert az a párszáz forint az elfelezett tojásos dőzsölés végtelen lehetőségeit nyitja meg előtte.

Úgy bámultam ezt a jelenséget, hogy majdnem lekéstem a buszt. Most meg a világháló azt mondja nekem, hogy Iványi Gábor szerint Orbán Viktor el fog kárhozni. Minden bizonnyal, elsősorban az ilyen öregasszonyok lelke miatt. Ili néni köszön vissza a ködből: Ili néni forever. Esetleg ever&ever. Más lehetőség nincsen.